Az MKP sajtónyilatkozata az országos tesztelésről

országos tesztelés

A szlovákiai lakosság országos tesztelésére két egymást követő hétvégén kerül sor. A szűrés első fázisa 2020. október 31-én, szombaton és november 1-jén, vasárnap 7.00 és 22.00 óra között zajlik majd. A második tesztelésre egy héttel később, november 7-én, szombaton és november 8-án, vasárnap, szintén 7.00 és 22.00 óra között kerül sor.

Tudatosítani kell, hogy az ország eddigi legnagyobb és legbonyolultabb logisztikai feladatát az állam csak és kizárólag az önkormányzatok segítségével képes elvégezni. Ezúttal is megmutatkozott tehát a helyi önigazgatás szükségessége a legapróbb falvakban is, ami komoly érvként szolgálhat a tervezett községösszevonás megakadályozásánál.

Célunk, az MKP községvezetői, képviselői segítsége által, zökkenőmentessé tenni a tesztelés folyamatát, segítve ezzel az embereknek, hogy elkerülhessék a kötelező teljes elszigeteltséget, hiszen a negatív eredményű tesztelésről kapott bizonylat lehetővé teszi majd számunkra a szabad mozgást az érvényben lévő járványügyi intézkedések betartása mellett. A tesztelés elutasítása 10 napos karantén önkéntes vállalását jelenti.

Amennyiben az aktív korú lakosság túlnyomó része él a tesztelés lehetőségével, az általános szűrés hatékony eszköz lehet a vírus terjedése elleni küzdelemben. Az utóbbi napokban jelentősen megnövekedett a koronavírus által kiváltott súlyos esetek száma, így a kórházaink telítettsége már most jelentősen próbára teszi egészségügyi ellátásban részt vevő személyzetet. A fertőzés terjedésének megfékezésével orvosaink időt és teret nyernek a betegek megfelelő ellátására.

Az országos tesztelés számos tekintetben próbára teszi önkormányzatainkat, falvaink, városaink polgármestereit, önkormányzati dolgozóit. Ezért, ha szükséges, akár személyes szervezési vagy egyéb hozzájárulásunkkal, segítsük településeiket a helytállásban, hogy közös erővel, sikeresen birkózhassunk meg e nagy feladattal.

A kellő számú tesztelés a vírusos gócpontok hatékony kiszűrését eredményezheti, ezáltal megakadályozva a déli, magyarlakta régiókban is a fertőzés irányíthatatlan elszabadulását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?