<p>Pozsony. Hosszú utazás előtt ne feledkezzenek meg elintézni a szükséges okmányokat és a biztosítást; derítsék ki, hova hívhatnak az adott országban, ha bajba kerülnek, esetleg ha balesetet szenvednek. Mielőtt útnak indulnak, olvassák el tanácsainkat, amelyeket a külügyminisztérium információi és közlekedésbiztonsági szakértők tanácsai alapján állítottunk össze.</p>
Soha ne induljanak hosszú útra felkészületlenül!
ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ
Minden út előtt ajánlott ellenőrizni a szükséges okmányokat. Ha gépkocsival utaznak, ne feledkezzenek meg a biztosítást igazoló zöld kártyáról. Ha kölcsönzött autóval indulnak, nem árt igazolást kérni a gépkocsi tulajdonosától és lefordítani ezt az adott ország nyelvére, vagy legalább angolra. Ez ugyan nem kötelező, de az igazolásnak köszönhetően megkímélhetik magukat a fölösleges magyarázkodástól – főleg az olasz egyenruhások szoktak gondot okozni.
Az Európai Unió minden tagországában érvényes a szlovák jogosítvány – ha azonban Albániába vagy Ukrajnába utaznak, nemzetközi vezetési engedélyre lesz szükségük. Az unióban egyébként már útlevél sem kell. Hasznos, ha a gépkocsi pótkulcsát is magukkal viszik, és valamelyik utastársuknak adják.
Érdeklődjenek
a segítségről
Mielőtt útnak indulnak, érdeklődjenek arról, pontosan milyen biztosításuk van és mit takar ez, ugyanakkor milyen társaságokkal való együttműködést ajánlja külföldön a biztosítójuk, ha bajba kerülnek. Többségük ugyanis baleset esetén például 50 kilométerig ingyen elvontatja az autót, vagy felajánlja, hogy két óráig bérmentve szerelik a gépkocsit. Ha balesetbiztosítást fizetnek, lényegesen többre jogosultak – például nagyobb távolságra elvontatják a gépkocsit, vagy hosszabb ideig szerelik ingyen. A legjobb szolgáltatásokat a specializált autóklubok kínálják, ezekért viszont külön kell fizetni.
Biztosítás, akár
az utolsó pillanatban
Érdekes, hogy a külföldre utazók többsége megfeledkezik erről a banális és olcsó műveletről, kevesen tudatosítják, milyen kellemetlenségektől kímélhetik meg magukat egy 5-10 eurós biztosítással. Például attól, hogy ne menjen rá éves fizetésük az orvosi ellátás kifizetésére, ha véletlenül balesetet szenvednek. Biztosítást a világhálón, de mobiltelefonnal is köthetnek, egy SMS-üzenettel – így még közvetlenül az indulás előtt, a repülőtéren is megtehetik.
Uniós csatlakozásunk, 2004. május 1-je óta a tagállamokban baleset vagy megbetegedés esetén sürgősségi ellátást biztosítanak számunkra is. A sürgősségi ellátáson túli egészségügyi szolgáltatásért, a magánorvosnál, magánklinikán igénybe vett ellátásért a kinti árak szerinti díjat kell fizetni. Mindennek az a feltétele, hogy az utazónak legyen Európai Egészségbiztosítási Kártyája. Akinek ez nincs, annak a külföldi egészségügyi ellátás valamennyi költségét ki kell fizetnie.
Mit tegyenek, ha
balesetet szenvedtek?
Az eljárás gyakorlatilag ugyanaz, mint Szlovákiában, csak az idegen nyelv jelenthet gondot. Általában egy aranyszabály érvényes: minden esetben hívják ki a rendőrséget a helyszínre, ha nem beszélik az adott ország nyelvét, kérjenek meg valakit, hogy segítsen. Ez az egyetlen lehetőség arra, hogy kézzelfogható bizonyítékuk legyen arról, ki okozta a balesetet, és így a biztosítónak is át tudják majd adni a vonatkozó dokumentumokat. A rendőrség minden esetben jegyzőkönyvet ír a történtekről, ami később kulcsfontosságú bizonyíték is lehet. Egyébként, ha még véletlenül sem tudnának szót érteni a rendőrökkel, követeljék, hogy a jegyzőkönyv hátsó oldalára szlovákul is ráírhassák a történtek saját verzióját.
Második lépésben kapcsolatba kell lépni biztosítójukkal, amellyel megkötötték a balesetbiztosítást. A nap 24 órájában elérhető telefonszámot a biztosítás megkötésekor adják át. A baleset másik résztvevőjével egységesen töltsék ki a karambolokról szóló európai egységes jegyzőkönyvet, amit szintén a biztosítóban kapnak. Bizonyítékok miatt fényképezzék le a helyszínt – akár mobiltelefonnal, ha nincs kéznél fényképezőgép.
Mit tegyenek
a baleset után?
Gondot jelenthet az is, mihez kezdjenek a baleset során megrongált autóval. Megéri kifizetni azt, hogy hazavontassák és hazai szervizben szereljék meg? „Véleményem szerint a hazai szervizek árkínálata – mind az órabért, mind az alkatrészek árát tekintve – már kiegyenlítette a külföldit” – nyilatkozta lapunknak Karol Takáč közlekedésbiztonsági szakértő. Ezért ajánlott inkább kikeresni néhány szolgálatot, amely az adott országban szükség esetén elvontatja a gépkocsit.
Ne feledjék, tanácsot adhatnak Szlovákia nagykövetségei is, ha az adott országban nincs, akkor az Európai Unió bármely nagykövetségén kötelesek segíteni.
Ha nincs pénz
a bírságra
Külföldön könnyen előfordulhat, hogy például gyorshajtásért olyan magas bírságot kapnak, hogy nem lesz elég pénzük az összeg kifizetésére. Sok helyütt egyszerűen elkobozzák a jogosítványt vagy az autót, ha nem tudnak fizetni. Ilyen esetben Szlovákia nagykövetségei sem segítenek, nem adnak kölcsön pénzt, legfeljebb hozzájárulnak ahhoz, hogy könnyebben kapcsolatba lépjenek hozzátartozóikkal.
A Western Union társaság szolgáltatásait használják ki a leggyakrabban, amely néhány órán belül eljuttatja a rokonok által elküldött készpénzt a világ bármely tájára. Az átutalás ára körülbelül 15 eurónál kezdődik.
Elveszítették
az útlevelüket?
Ilyenkor mindig a szlovák nagykövetséghez kell fordulni segítségért. Itt kiállítanak egy ideiglenes utazás okmányt, melynek segítségével hazautazhatnak. Mielőtt elutazunk, ajánlott lefénymásolni úti okmányainkat, iratainkat pedig ne tartsuk egy helyen. (dem)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.