Renault Kadjar: egy kis túlzással olyan, mint a szerelem első látásra

Nem kellett jósnak lenni ahhoz, hogy az ember kiderítse, a Renault a Captur sikere után valamivel nagyobb autót akar majd piacra dobni. Egy olyan kompakt cross-overt, amely a kicsi Capturnál nagyobb lesz, de amely mondjuk nem fogyaszt annyit, mint a nagy Koleos.

Nem kellett jósnak lenni ahhoz, hogy az ember kiderítse, a Renault a Captur sikere után valamivel nagyobb autót akar majd piacra dobni. Egy olyan kompakt cross-overt, amely a kicsi Capturnál nagyobb lesz, de amely mondjuk nem fogyaszt annyit, mint a nagy Koleos. Pontosan ezt a teret egészíti ki a francia márka kínálatában a Kadjar.

Az autó fejlesztésénél nem kellett sokat fáradozni, a Kadjar ugyanis a Renault testvérmárkájának, a Nissan Qashqainak a platformjára épült. A Renault ezért nagyon hálás lehet, hiszen az, amit a Nissanban kitaláltak, azt a franciák átvették, továbbfejlesztették, szépítették, s ennek köszönhetően egy abszolút egyedi járgányt dobtak a piacra.

Tesztre a 4x4-es meghajtású 1,6 dCi változatot kaptuk 130 lóerővel és Bose felszereléssel. Ez a kínálat lehető legdrágább modellje, ezért nem is csoda, hogy az ára túllépi a 28 ezer eurót. Az alapnak számító 1,2 benzines nem egészen 18 ezer euróba kerül.

A terepet is szereti

Azt, hogy a Kadjar méretesebb a Capturnál, nemcsak kívülről látni, az utastérben is érzékelhető a tágasabb tér. A crossover 4450 mm hosszú, 1840 mm széles és 1600 mm magas. A csomagtér, ha kockákkal mérik térfogatát, 472 köbcentiméteres, literben mérve pedig 520 liter rakodóteret kínál. A hátsó üléseket egyszerűen, a csomagtérből lehet lehajtani.

A Kadjarnál a 4x4-es meghajtás az All Mode 4x4i elnevezést kapta, három üzemmódban használható. Az első, a 2WD klasszikus, üzemanyagcsökkentő vezetésre alkalmas. A második, Auto üzemmód bekapcsolása után az autó maga dönti el, hogyan oszţja el a forgatónyomatékot az útfelület minősége szerint. Ennek az üzemmódnak akkor vettem igazán hasznát, mikor letértem az aszfaltos útról, és sáros erdei úton hajtottam végig. Ha a meredekebb emelkedőkre már ez a rendszer sem elég, akkor elég bekapcsolni a Lockot, amely a forgatónyomatékot 50:50 százalékra osztja el. Ez a nehezebb terepre való üzemmód, 40 km/óra sebességig használható, s épp ez a funkció igazolja, hogy a Kadjar nem csak városba való autó.

Kellemes motor

A Kadjart Full LED-fényszórókkal is felszerelhetik, s rendelhetnek hozzá parkoló asszisztens-rendszert, amely függőleges és hosszanti irányba is beparkol, sőtképes kiállni a parkolóhelyről. Az autó automata fékezőrendszert is kapott, amely 30 km/órától magasabb sebességekből képes önállóan megállítani a járgányt egy váratlanul felbukkanó akadály vagy gépkocsielőtt.

Aki üzemanyag-takarékosan akar vezetni, annak kétezer fordulat alatt kell tartania a motort. Előzésnél viszont a kétezres határ a minimum, s ha kicsit erőteljesebb tempót szeretnénk elérni, kénytelenek leszünk alásorolni. A motor egyébként önmagában kellemes utastárs, sztrádán is halk. Kár, hogy nem kapott több lóerőt, a fürgébb előzéseket igazán meg kell gondolni. Gazdasági üzemmódban és elsőkerék-meghajtással 5,7 liter volt a fogyasztása 100 kilométeren. Sztrádán valamivel több mint hat litert, községben pedig 5,5 litert fogyasztott az erőforrás.

Ami furcsa volt, az a motor elektronikája. Néha ugyanis előfordult, hogy az autó közvetlenül a sebességváltás előtt kicsit megugrott, úgy, mint amikor a kezdő sofőr vált sebességet, s a kuplungról túl korán veszi le a lábát. Ráadásul az autó a motor kikapcsolása után is néha megugrik, ezért ha besorolt sebességgel kapcsoljuk ki a motort, érdemes egy-két másodpercig még tartani a lábunkat a kuplungon.

Összegezve és aláhúzva

A Renault Kadjar rendkívül kényelmes és főleg mutatós autó. A dizájn kívül és belül sincs eltúlozva. A motor átlagos hétköznapi vezetésre alkalmas, bár valamivel több lóerőt azért elbírna. Jó hír, hogy az egyszerűbb tereppel is megbirkózik. A Kadjar pontosan olyan, amilyennek elképzeltem, szerintem még a Qashqainál is szebb. Tény, hogy annyira nem akcióhős, mint ahogy a reklámokban állítják, de a sofőr kívánságait teljesíti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?