Peugeot 206 SW 1.6 XS: Harapós kis kombi

A Peugeot 206 még 1998 nyarán debütált, és rövid időn belül a legsikeresebb kisautók egyike lett az európai piacokon. Kombi változatát a 2002-es genfi autószalonon láthatta először a nagyközönség. Azóta természetesen idehaza is kapható; csúcsszereltségben és az egyik legjobb motorral kaptuk meg a szokásos tesztelésre.

Külalak, besorolás

A szélvédő, a motorháztető és a „hiúzszemek” az alapmodelltől származnakA szerző felvételeB-kategóriás kombiból nem sok szaladgál Európa országútjain; a kis Peugeot közvetlen konkurenseként csak a Fabia Combit mernénk említeni, távolabbi rokonként pedig a Fiat Palio Weekendet és a Kia Rio Combit. Közülük egyértelműen a nyúlánk Rio a legszebb, de a 206 SW is sokat profitál az alapmodell nemes külsejéből – legalábbis a második karosszériaoszlopig. Innentől pedig a lehető legtipikusabb kombinak nevezhetnénk, ha a hátsó lámpatestek ne lennének ennyire formabontóak. Csakhogy ilyenek, és ez bőven elég ahhoz, hogy az autó kivillanjon a szürkeségből. Az elegáns tetőspoiler tovább frissíti az összképet, úgyhogy csak annyit mondhatunk: soha unalmasabb fazonú kombi ne kerüljön ki a formatervezők keze alól!

Komfort, szereltség, térkínálat

Az XS szereltségi fokozat nemcsak a leggazdagabb, hanem a legsportosabb is. Az elülső üléseknek messze előreugró oldaltámláik vannak, a körműszerek lapja fehér, az állítható magasságú volán bőrbevonatú. A vezetőülés magassága szintén szabályozható, így ideális pozíciót alakíthatunk ki magunknak, ahonnan mindent könnyen elérünk. Csupán a (feláras) automata klímaberendezés lefelé döntött kijelzőjét látjuk kissé rosszul, de azt üléspozíciótól függetlenül. Az alapszereltség értékesebb elemei: két frontlégzsák, vészrásegítővel kiegészített ABS, ködfényszórók, elektromos elülső ablakemelők, elektromosan állítható és fűthető külső visszapillantó tükrök, fedélzeti számítógép, könnyűfém keréktárcsák. Gyári rádiók – a volánra szerelt távirányítóval együtt – 15 900 és 28 900 korona között rendelhetők.

A három-és ötajtósokhoz képest +20 centiméternyi hosszúság nem az utastérben, hanem a leghátsó traktusban érződik – de csak az alapmodellhez viszonyítva. A fentebb felsorolt három közvetlen vetélytárs ugyanis alapméretben 112, 136 és 147, maximalizálva pedig 89, 141 és 404 (!) literrel nagyobb kofferrel dicsekedhet, ami bizony nem kis különbség. A kissé alulméretezett málhatartó mentségére csupán az hozható fel, hogy falai tagolatlanok, küszöbe alacsony, bejárata alul látványosan kiszélesedik, és szükség esetén az ötödik ajtó önállóan nyíló ablakán keresztül is pakolható. Kisebb rakodózugokból viszont az átlagosnál többet találtunk az utastérben: hátul is vannak ajtórekeszek, térképzseb is jutott mindkét ülés háttámlájára.

Motor, meghajtás, menettulajdonságok

Kissé szűkös, de alacsony küszöbű és jól pakolható A bevezetőben kidicsért motor a legerősebb a 206 SW kínálatában, bár a kétliteres HDi nyomatéka természetesen jóval nagyobb. A hatezres fordulatszám tájékán megjelenő 110 lóerő azonban sokkal jobban illik a kocsi sportos karakteréhez, amelyet egyébként a megkeményített alváz is kiemel. Ez a kombináció a szétvert városi utcákon huszáros, ám kissé zötyögős sprinteket eredményez, a nyílt országúton viszont kifejezett örömautózást garantál. A nagyobb hátsó túlnyúlás ellenére is érezzük, hogy a kocsinak sok köze van a többszörös rali világbajnok alapmodellhez: az úttartás precíz, a kanyarstabilitás kiemelkedően jó, a 195/55-ös gumik pedig kiválóan asszisztálnak mindehhez.

Zárszó helyett

Praktikus, csinos, jól felszerelt, sportosra hangolt kis kombi, némileg alulméretezett csomagtérrel – ez lehetne az elmondottak talán legtömörebb összefoglalása. A félmillió feletti ár (534 900 korona) végső soron arányos azzal, amit a kocsi ebben a kivitelben nyújtani tud, de akinek gyengébb motor és szerényebb szereltség is megfelel, az 404 900 koronánál kezdheti a válogatást.

Hengerűrtartalom: 1587 cm3

Legnagyobb teljesítmény: 80 kW (110 LE)/5800 min-1

Legnagyobb forgatónyomaték: 147 Nm/4000 min-1

Sebességváltó: ötfokozatú kézi

Legnagyobb sebesség: 190 km/óra

Gyorsulás 0–100 km/óra: 13 s

Menetkész tömeg: 1073 kg

Méretek (h/sz/m): 4028x1652x1460 mm

A csomagtér űrtartalma: 313–1136 l

Fogyasztás (városi/országúti/vegyes): 10,2/5,8/7,5 l/100 km

Az üzemanyagtartály űrtartalma: 50 l

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?