Passat 2005: Phaeton, kicsiben?

A jelenlegi VW Passat már menthetetlenül életciklusának vége felé közeledik. Az új generáció bemutatkozásának színhelyeként az idei őszi párizsi autószalon is felmerült, de a németek végül ügy döntöttek: megvárják a tavaszt, pontosabban a 2005-ös genfi seregszemlét.

A frissítésre nagy szüksége van a Volkswagennek, ugyanis jelenlegi modelleladásai csökkennek, ráadásul a Phaeton sem örvend nagy keresletnek. Az új Passat egyébként a számos műszaki berendezésen kívül formai elemeket is örökölt a Phaetontól. Az orr-rész újszerű kialakítású, nemcsak a hűtőrács, de a rendszámtábla mögötti rész is krómozott, és a fényszórók formája is megújult. Az új autó futóművét és erőátvitelét sokáig egy nyújtott tengelytávolságú Bora-karosszériában tesztelték. A karoszszéria egyébként hasonlít majd a Volkswagen csúcsmodelljére: a lépcsős hátú tetővonala, valamint a vastag C-oszlop és a hátsó lámpák is nagyon emlékeztetnek majd a Phaeton vonalaira. Ez egyben jelzi, hogy az új Passattal a gyár inkább az 5-ös BMW és a Mercedes E-osztály ellen kíván harcolni, bár ezzel konszernen belüli konkurenciát teremt a nemrég megújult Audi A6-osnak. A Premium kategóriában azonban sokat kell nyújtani, ezért az új Passat nagyobb lesz, mint a mostani (hosszúság: +8 cm, szélesség: +7 cm). Ez főleg a hátsó sorban eredményez méretnövekedést. Ezen kívül korszerűbb belső kialakítást, csendesebb utasteret és precízebb futóművet is ígérnek a tervezők. Száműzik például a csatolt lengőkaros hátsó felfüggesztést, amelynek helyét független, oldalanként négy lengőkaros rendszer veszi át. A benzinmotorok közül várhatóan az 1,6 literes és a kétliteres, közvetlen befecskendezéses egységek kerülnek majd az alapmodellekbe. A nagyobbik motor szívóváltozatban 150, turbófeltöltővel 200 lóerős lesz. Később érkezik a 3,2 literes V6-os, turbó nélkül 250, turbóval pedig 350 lóerős kivitelben. A bonyolult felépítésű W8-ast végleg törlik a kínálatból. A dízelek között javarészt a ma is használt motorokat látjuk majd viszont, az 1,9-es és a kétliteres négyhengeresek mellett 2,5 literes V6-ossal bővül a kínálat. A leggyengébb olajmotor 100, a legerősebb 180 lóerős lesz. (a2)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?