Optimalizált teljesítmény, 2-5 literrel alacsonyabb fogyasztás

A tehergépkocsik erőforrásai ma szinte kizárólag korszerű turbófeltöltős dízelmotorok. Legnagyobb teljesítményük a 450 kW-t (610 LE) is elérheti, forgatónyomatékuk 2500—3000 Nm nagyságrendű csúcsértéke pedig általában 1000—1200-as percenkénti fordulatszámon áll a vezető rendelkezésére.

A tehergépkocsik erőforrásai ma szinte kizárólag korszerű turbófeltöltős dízelmotorok. Legnagyobb teljesítményük a 450 kW-t (610 LE) is elérheti, forgatónyomatékuk 2500—3000 Nm nagyságrendű csúcsértéke pedig általában 1000—1200-as percenkénti fordulatszámon áll a vezető rendelkezésére. Ezek a motorok ugyanúgy elektronikus vezérlőegységgel dolgoznak, mint a modern személygépkocsik hajtóművei. Mindebből logikusan következik, hogy paramétereik pusztán az „agyba” történő beavatkozással megváltoztathatók, mégpedig többféleképpen.

Az egyik lehetőség a fogyasztás optimalizálása, a mellékelt grafikonon a leggyakrabban használt (percenként 900—1650-es) fordulatszám-tartományban. Ezzel a módosítással 100 kilométerenként akár 2—5 literes megtakarítás is elérhető. Könnyű kiszámítani, mit jelent ez pénzben kifejezve egy nehézvontató legkevesebb egymillió kilométeres élettartama során.

A másik változat a teljesítmény bizonyos fordulatszámsávban történő növelése, amely általában szintén a leggyakrabban használt tartomány. A harmadik az úgynevezett globális teljesítmény-optimalizás, amit a grafikonon szaggatott vonal szemléltet. Jól látható, hogy itt a teljesítmény már a legalacsonyabb használható fordulatszámon (kb. 700 min-1) nagyobb, mint a gyárilag beállított érték, és egészen az effektív fordulatszámskála túlsó végéig (1800 min-1) felette marad.

Külön említést érdemel, hogy a teljesítmény növekedése a maximális forgatónyomaték sávjában (1000—1200 min-1) a legnagyobb.

Fontos tudnivaló, hogy az ismertetett beavatkozások nem rövidítik meg a motor élettartamát, és a szakszervizben mindössze 5 órás munkával elvégezhetők. Áruk 25 és 30 ezer korona között mozog. Az eredmény már az első kilométerek megtétele után érzékelhetővé válik a vezető számára, később pedig az üzemeltető pénztárcája is megérzi a különbséget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?