Nyolcvanezer kilométer – nyolcvan nap alatt

Nem mindennapi akciót hirdetett meg tavasz elején a Toyota márka közös csehországi és szlovákiai importőre. Az ötlet tulajdonképpen Verne különc regényhősétől, Phileas Foggtól származik, akinek, mint tudjuk, 80 nap alatt sikerült megkerülnie a Földet.

Cserélődik a „legénység”, aztán gyerünk tovább...A szerző felvételeNem mindennapi akciót hirdetett meg tavasz elején a Toyota márka közös csehországi és szlovákiai importőre. Az ötlet tulajdonképpen Verne különc regényhősétől, Phileas Foggtól származik, akinek, mint tudjuk, 80 nap alatt sikerült megkerülnie a Földet. Ez nagyjából 40 ezer kilométer hosszú utat jelentett; a „toyotások” 130 évvel később ennek kétszeresét vállalták ugyanannyi idő alatt. Mégpedig egyetlen autóval: az új Corolla 1,6-os benzines változatával (81 kW/110 LE). Napi ezer kilométerről, vagy ha úgy tetszik, kb. 18 órás üzemelésről van tehát szó, közel három hónapon keresztül. Ha az akció sikerül, bejegyzik a Guiness-rekordok könyvébe. A szervezők erősen bíznak benne, hogy így lesz, hiszen a Corolla korábbi generációi is a legmegbízhatóbb személygépkocsik közé tartoztak. A redkorkísérletben május 15-én néhány tucat kilométer erejéig mi is részt vettünk (felvételünk is ekkor készült), május 28-29-én pedig a komáromi Toyota márkakereskedésben szaporíthatták az érdeklődők a harci színekre festett Corolla kilométereinek számát. Az akció június 8-án a trencséni márkaforgalmazónál zárul, végkimeneteléről ezért csak később tudunk beszámolni. (vgy)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?