Nyitra példája remélhetőleg gyorsan követőkre talál!

Az idei nyitrai autószalon látogatói a „szabad „placcokon” kiállított tehergépkocsik és speciális járművek között egy attraktív külsejű autóbuszt is felfedezhettek. Ez volt az EKOBUS, egy hasonnevű cseh cég terméke, amelynek különlegessége, hogy gázolaj helyett földgázzal (CNG) üzemel.

Az idei nyitrai autószalon látogatói a „szabad „placcokon” kiállított tehergépkocsik és speciális járművek között egy attraktív külsejű autóbuszt is felfedezhettek. Ez volt az EKOBUS, egy hasonnevű cseh cég terméke, amelynek különlegessége, hogy gázolaj helyett földgázzal (CNG) üzemel. Két-két változatban gyártják a városi, illetve a távolsági tömegközlekedés számára. A 10,5 m hosszú jármű 100 kilométeren átlagosan 21–28 köbméter földgázt fogyaszt attól függően, hogy városi vagy távolsági forgalomban használják-e. Teljes gázkészletével – a hagyományos értelemben egyetlen tankolással – 450–700 kilométert tehet meg, ami egyrészt használatának módjától, másrészt a gázpalackok számától függ. A jármű legnagyobb előnye a rendkívül alacsony károsanyag-kibocsátás: míg a jelenlegi EURO 3-as szabvány szén-monoxidból 5,45, szénhidrogén-származékokból 1,6, NOx vegyületekből 5, szilárd részecskékből pedig 0,16 grammot engedélyez egy kilowattóra motormunkára, addig az Ekobusnál ezek az értékek ugyanebben sorrendben 0,012, 0,25, 2,08 és 0. Azt is feltétlenül meg kell említeni, hogy egy hagyományos dízelmotorral felszerelt autóbusz egy év alatt – 50 ezer kilométer megtételét feltételezve – mintegy 10,9 tonna káros anyagot bocsát ki, míg a hasonló teljesítményű Ekobus mindössze 2,7 tonnát. S mivel az Ekobus Nyitrán mutatkozott be, nem véletlen, hogy Szlovákiában éppen a zoboralji város rendelte meg az első ilyen járműveket a városi tömegközlekedés számára. Csak remélni lehet, hogy pénzhiány ide, sztrájkok amoda, a nyitraiak példája rövidesen Szlovákia-szerte követőkre talál! (vas)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?