Nissan Almera Tino – válasz Európának

# Az alsó középkategóriás minivanok Scénic által megalapított kategóriája napjainkban soha nem látott felvirágzását éli. Európa, Japán és Korea egyaránt felvette a Renault által odadobott kesztyűt: egymás után került piacra a Fiat Multipla, a Citroe#n Xsara Picasso, az Opel Zafira, a Mazda Premacy, a Daewoo Tacuma, és még sorolhatnánk. A Nissan 2000-ben szállt be ebbe a körhintába, legalábbis Európában: ekkor vált sorozatgyártásra éretté minivanjának az öreg kontinensre szánt változata, amely az Almera Tino nevet kapta.

A kis egyterűek – ha a sehová be nem sorolható Multiplát nem számítjuk – jelenleg két formatervezői irányzat szerint készülnek. Az egyiket a folyamatos ívű, gömbölyded vonalvezetés jellemzi (Scénic, Xsara Picasso, Tacuma), a másikat pedig a szögletesebb, kissé kombira emlékeztető külalak (Zafira, Premacy). A Nissan Almera Tino egyértelműen az első csoportba tartozik. A márkailletőség is az első pillanatban világos, legalábbis elölről nézve: a két „szárnyaló” légnyelőnyílás ma talán a legjellegzetesebb Nissan-stíluselem. A reflektorok valamivel szögletesebbek, mint a névadó Almeráé, a hátsó lámpatestek pedig a legújabb, divatosnak és biztonságosnak egyaránt nevezhető irányzatnak megfelelően egész a tetőig futnak fel. Az övvonal hátul szintén jócskán felszalad, ami dinamikussá teszi a kocsi összképét.

Egy minivannál különösen fontos a térkínálat; az Almera Tino ebből a szempontból körülbelül a felső középmezőnybe sorolható. Csomagterének mérete három értékkel fejezhető ki (alapméret ötüléses változatban 440 l, a hátsó üléstámlák előredöntésével 850 l, a hátsó ülések kiszerelésével és a plafonig pakolva 1950 l). Nem hiányoznak a hátsó ülések előtti padlórészben kiképzett üregek sem: mi több, praktikus füles kosarak lapulnak bennük, amelyeket például bevásárláskor egyszerűen magunkkal vihetünk. S ha már a hátsó üléseknél tartunk, még egy érdekes kombinációs lehetőségről is szólnunk kell: ha a három önálló fotel közül csak a középsőt vesszük ki, a két szélsőt – amely egyébként előre vagy hátra is mozgatható – egymás mellé telepíthetjük. A „cipőtartó” fiókokat is megtaláltuk az elülső ülések alatt, csakúgy, mint a plafonban kialakított szemüvegtokot. A műszerfal tetején is van egy praktikus csukható boksz. Kevésbé tetszettek az elülső ajtókon található hálók, amelyekbe legfeljebb térképeket vagy újságokat dughatunk.

A kocsit a legmagasabb Luxury szereltségben kaptuk meg (két front- és két elülső oldallégzsák, fékerő-elosztóval és fékasszisztenssel kiegészített ABS, távirányítású központi zár, könnyűfém keréktárcsák, klímaberendezés, bőrbevonatú volán, négy elektromos ablakemelő, elülső ködlámpák, a volán alól távirányítható, CD-lejátszós NISSAN autórádió és így tovább). Az ülések kényelme nem csúcs, de kielégítő; a vezető a magáét függőlegesen is állíthatja, csakúgy, mint a kormányoszlopot. A minivanoknál megszokott magas üléspozíció itt is kellemes, és főleg biztonságérzetet nyújt.

Az 1,8 literes 114 lóerős (84 kW) benzinmotort már ismertük az Almerából (AUTÓ-MOTOR 2001/3. szám). Újra el kell mondani, hogy nem túl nagy csúcsteljesítménye ellenére igen korszerű konstrukció; ezt kellően bizonyítja, hogy 158 Nm-es csúcsnyomatékának 97 százaléka igen széles fordulatszám-tartományban (2400-4800) használható. Fogyasztása – városban 10,3, országúton 6,3, vegyes forgalomban 7,8 l/100 km – messzemenően elfogadható, a 173 km/órás végsebesség és a 12,7 másodperces „százas sprint” úgyszintén. A legvégén pedig szokás szerint a kocsi ára, amely az ismertetett Luxury komfortfokozatban 759 000 korona, de a legolcsóbb Almera Tino – ugyanezzel a motorral – már 659 000 koronáért megvásárolható. (v-a)