Mitsubishi Pajero Sport: Kalandra fel!

A Mitsubishi Pajero első nemzedéke még 1981-ben mutatkozott be, és rövid idő alatt elfoglalta megérdemelt helyét a nehéz terepjárók abszolút élmezőnyében. Hogy mást ne mondjunk: még az USA-ban is, igaz, ott Montero néven. A családfa 1996-ban, a Pajero Sport megszületésével újabb ágat növesztett.

Elegáns maszk, vastag krómkerettel övezett lámpatestek A Mitsubishi Pajero első nemzedéke még 1981-ben mutatkozott be, és rövid idő alatt elfoglalta megérdemelt helyét a nehéz terepjárók abszolút élmezőnyében. Hogy mást ne mondjunk: még az USA-ban is, igaz, ott Montero néven. A családfa 1996-ban, a Pajero Sport megszületésével újabb ágat növesztett. Ez a kizárólag ötajtós karosszériával készülő változat egy lépcsőfokkal a „nagy” Pajerók alatt helyezkedik el a típuslistán: 18 cm-rel rövidebb és 7 cm-rel alacsonyabb azoknál (természetesen itt is az ötajtós változatról beszélünk), és a motorkínálat is valamivel szerényebb. A Pajero Sport azonban ennek ellenére is a szó igazi értelmében vett terepjárónak tekinthető, még ha a gyártó maga az úgynevezett SUV (Sport Utility Vehicle – szabadidő-autók) kategóriájába sorolja is. Haszonjármű-változatban, tehát ráccsal leválasztott poggyásztérrel kaptuk meg tesztelésre a márka szlovákiai importőrétől.

ALAKTAN

Egy 4,6 méter hosszú, több mint 170 cm magas, 245 mm-es profilszélességű gumiabroncsokat viselő kocsi előtt az ember először félperces néma csönddel rója le tiszteletét. Utána körüljárja (eltart egy ideig), és megállapítja, hogy a nagy méretekkel gyakran együtt járó nehézkességnek-ormótlanságnak itt nyoma sincs. A sajátos mintázatú elülső maszk szép vonalú ívet alkot az irányjelzőket is tartalmazó hatalmas lámpatestekkel, a motorháztető és az oldalfalak felületét bordák, peremek frissítik. A domború szélvédőjű, felfelé nyíló hátsó ajtót felülről impozáns légterelő, alulról széles küszöb határolja. A kettős színkombináció szépen kiemeli a sárhányók szoknyáit, tovább tagolja a széles oldalfalakat, effektívebbé teszi a lökhárítókat. Az 1999-es felújítás óta gazdagabb krómdíszítés némi luxusjelleget is kölcsönöz a járműnek.

BELTÉR, KOMFORT, SZERELTSÉG

A kocsit a gazdagabbik GLS komfortfokozatban teszteltük, a „full extrához” csupán a bőrülések hiányoztak. Volt viszont négy elektromos ablakemelő, két reflektormosó, sebességtartó automatika (Tempomat), állítható magasságú volán és vezetőülés, két frontlégzsák, ABS, automata sebességváltó, ugyanilyen légkondi, és a visszapillantó tükröket is elektromosan lehetett beállítani. A faberakású műszerfal legtetejére három ritkábban használt körműszert telepítettek (feszültségmérő, elektronikus iránytű, olajnyomásmérő), a Philips autórádió viszont már felárért muzsikált. A hatalmas utastérben természetesen szó nem lehetett szűkösségérzetről: az elülső traktus méreteit jól illusztrálja a felvétel, hátul ugyanez a helyzet, csak az ülések oldaltámlái nélkül. Lehajtható középső könyöktámla viszont itt is van, belsejében a szép számmal kialakított rakodózugok egyikével. Ilyenekből egyébként a plafonba is jutott, méghozzá három. A kétszintes fő csomagtér, mint már említettük, ráccsal van leválasztva; ez a megoldás „variálhatatlanná” teszi ugyan a hátsó üléseket, viszont a kocsi árából visszaigényelhetjük a hozzáadottérték-adót.

MOTOR, ERŐÁTVITEL, MENETTULAJDONSÁGOK

Faberakás, automata légkondi és felezővel kiegészített sebességváltó Az impozáns magasságú sofőrülésben helyet foglalva először is életre csiholjuk a 3 liter hengerűrtartalmú V6-os benzinmotort. Mivel összkerékhajtásra és felezőre (magyarul: redukció) egyelőre nincs szükség, csak a hosszabbik váltókart toljuk „D” állásba. A kocsi az „automatákra” jellemző finomsággal indul, majd gázadásra nem várt sprintet produkál. Hamar észrevesszük, hogy az automata váltó megbízhatóan „olvas” jobb lábunk viselkedéséből: ha lassan, egyenletesen adagoljuk a gázt, alacsonyabb fordulatszámon vált felfelé, miáltal a fogyasztás is elfogadhatóbbá válik. Ha viszont keményebben odalépünk, a váltó akár két fokozattal is visszakapcsol, majd a piros mezőig hagyja kipörögni a motort. Tény, hogy az egész folyamat picit lassabban megy végbe, mint amire egy ügyes kezű sofőr kézi váltóval képes, viszont itt el sem kell engednünk a volánt. Az erős motornak köszönhetően még közel kéttonnás kocsinkkal is a fürgébbek közé tartozunk az országúton, amit a dinamikai mutatók is jól illusztrálnak. A kocsiszekrény nem „bólogat” a kanyarokban, a menetzaj semmivel sem nagyobb, mint egy átlagos személygépkocsiban. Míg viszont annak óhatatlanul megálljt parancsolna egy hepehupás, kátyús, pocsolyás dűlőút, itt – akár menet közben, 100 km/órás sebességig – 4H állásba lökjük az Easy Select segédváltó tömzsi karját, és a legkisebb aggályoskodás nélkül nekivághatunk. Kocsink hátsókerék-meghajtásúból 4x4-essé vált; ennek, plusz az elöl 32, hátul 30 fokos ráhajtási szögnek, a 22 cm-es hasmagasságnak, valamint az 50 cm-es gázlómélységnek köszönhetően holmi buckák, vízmosások vagy dagonyák nem jelenthetnek akadályt. Ha pedig felmagasodik előttünk egy szinte függőlegesnek tűnő meredély, bátran menjünk csak oda a lábához. Álljunk meg, a segédváltót kapcsoljuk 4L állásba, amivel 1:1,9 arányban megfelezzük a sebességfokozatokat, csaknem kétszeresére növelve a vonóerőt. Most már nyugodtan nekiindulhatunk: garantáltan felérünk a tetejére, mivel autónk ebben a hajtáskombinációban 78%-os emelkedővel is képes megbirkózni. Ami ennél meredekebb, az már alpinistáknak való.

ZÁRSZÓ

Mint láthattuk, valóban sokat tudó autó a Mitsubishi Pajero Sport, amely – és ez nagy előny – haszonjárműként is megvásárolható. Tény, hogy az ismertetett motorral kissé rengeteget fogyaszt, viszont a spórolósak 2,5 literes, 115 lóerős turbódízellel is megvásárolhatják. Ha beérik a legalacsonyabb komfortfokozattal, közel 250 ezer koronát még nyernek is a bolton.

Vas Gyula

NÉVJEGYKÁRTYA

Modell: Mitsubishi Pajero Sport 3.0 V6 GLS

Karosszéria: ötajtós

Motor: V6-os, 24 szelepes benzinmotor

Hengerűrtartalom: 2972 cm3

Legnagyobb teljesítmény: 125 kW (170 LE)/5000 ford./perc

Legnagyobb forgatónyomaték: 255 Nm/4500 ford./perc

Sebességváltó: négyfokozatú automata,

Easy Select segédváltóval

Legnagyobb sebesség: 175 km/óra

Gyorsulás 0—100 km/óra: 12,8 s

Önsúly: 1865 kg

Méretek (H/Sz/M): 4610x1775x1735 mm

Az utánfutó maximális tömege (fékkel/fék nélkül): 2800/750 kg

Fogyasztás (városi/országúti/vegyes): 17,1/11,2/13,4 l/100 km

Az üzemanyagtartály űrtartalma: 74 l

Ár (HÉA nélkül): 1 313 200 korona

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?