Közelharc folyik az ügyfelekért

Az elkövetkező alig két hónap a csalók és szélhámosok eldorádóját hozhatja magával, ha nem leszünk elég óvatosak – állítja Vladimír Hudec, a Szlovák Biztosító alelnöke a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás kampányával kapcsolatban. A gépkocsi-tulajdonosoknak szerinte alaposan meg kellene fontolniuk, kire is bízzák pénzüket.

Aggályait a többi biztosító képviselői is osztják, hiszen tájainkon már szinte bevett szokássá vált, hogy a lakosság egy része bárkinek hajlandó több ezer koronát is kifizetni készpénzben, ha az illető csak egy kicsit is megbízhatónak tűnik, hogy aztán bottal üthesse a nyomát nehezen megkeresett pénzének. A biztosító kiválasztása mellett így nem árt alaposan átgondolni azt sem, hogyan is kötjük meg a szerződést. Biztos tipp persze nincsen. Hudec szerint a biztosítási ügynököknek az illető biztosító által kiadott igazolvánnyal kellene magukat igazolniuk, ám ma már szinte mindent lehet hamisítani. Nem árt, ha a szerződés megkötése előtt felhívjuk a biztosítót, és az általuk ajánlott ügynökkel kötünk szerződést. Biztosítóink kivétel nélkül megígérték, hogy az időszak vége felé akár hosszabb nyitvatartási időt is bevezetnek, ha kell, hogy a mintegy 1,8 millió gépkocsi tulajdonosai megköthessék a szerződést. Nem érdemes halogatni a dolgot, hiszen akinek januárban nem lesz érvényes szerződése, az 15 ezer koronás büntetésre számíthat. Minden gépkocsi-tulajdonos ún. fehér kártyát kap majd, amellyel igazolhatja, hogy befizette a biztosítást. Ezt érdemes lesz magunkkal hordani, hiszen ha nem tudjuk felmutatni, a rendőrség büntetéssel sújthat. A rendőrök ugyan ezúttal is azt ígérik, hogy az új év első napjaiban beérik a figyelmeztetéssel is, ám a rendőrséget ismerve, biztosan nem hagyják ki ezt a pénzszerzési lehetőséget sem. Fontos minél hamarabb eldönteni, kivel is kötünk szerződést. A választás azonban egyelőre rendkívül nehéz, hiszen tájainkon a leginkább mérvadó árkínálat szinte mind a nyolc biztosítónál azonos. Ezek tagadják, hogy megegyeztek volna az árakat illetően, szerintük a törvény adta lehetőségek késztették őket azonos áremelésekre. Teljes liberalizációra ugyanis csak 2005-től számíthatunk, addig megszabják a biztosítási összegek felső és alsó határát. Az alsó határértéket a jövő évre az idei év szintjén határozták meg, míg a felső határ nem haladhatja meg több mint 30%-kal az alsó szintet. Biztosítóink ezúttal egységesen 20%-kal emelik az árakat az idei évhez képest. Vajon kivel kötünk biztosítást? Erről a Taylor Nelson Sofres piackutató társaság elemzése nyújt áttekintést. Eszerint a legtöbben továbbra is a Szlovák Biztosítónál maradnának. Ez utóbbi már jelezte, a jövőben is szeretné uralni a piacnak legalább a 40-50%-át. Állami biztosítónkat a Kooperativa és az Allianz követik. Nálunk a legutóbbi felmérések szerint még minden 3. gépkocsitulajdonos képtelen volt eldönteni, melyik biztosítóhoz is forduljon. Biztosítótársaságaink épp ezt a réteget próbálják megnyerni maguknak. Mivel az árakkal nem konkurálhatnak, próbálják a járulékos szolgáltások lehető legszélesebb skáláját nyújtani az ügyfeleiknek. Az alábbiakban ezekről adunk rövid áttekintést.

Szlovák Biztosító

Legnagyobb biztosítónk előnyei között a jól kiépített ügyfélszolgálatot, a pénzügyi stabilitást és a többéves tapasztalatot említi. Alapcsomagjukban a minimális határértékeket nyújtják egy-egy balesetre. Ez egy káresetnél 19 millió korona minden egyes sérülésre vagy halálesetre, 5 millió korona az egyéb károkra. PLUS néven forgalmazott extra-csomagjuk 60 millió koronáig állja a károkat az egészségkárosodás, és 60 millió koronáig az anyagi károk esetében. Pluszszolgáltatásaik között ajánlják az Aszisztensi kártyát, ami baleset során a biztosító által nyújtott ingyenes szolgáltatásokra jogosítja fel a tulajdonosát. Ha hosszabb távú szerződést kötünk, akkor az első balesetet nem számítják be a bónuszrendszerbe. Hogy még attraktívabbá tegyék biztosításukat, több céggel is szerződtek, amelyeknél a biztosítottak kedvezményekben részesülnek. Ezenkívül nyereményakciót is indítanak, ahol a nov. 7-től dec. 19-ig tartó hét fordulóban Škoda Fabia személyautót, tévékészüléket és más értékes ajándékokat lehet nyerni. Minél hamarabb kötjük meg a biztosítást annál nagyobb az esélyünk a nyerésre. (További részletek a következő internetcímen: www.spas.sk)

Kooperativa Biztosító

A piac kettes számú játékosa az elkövetkező évben az ügyfelek ötödét kívánja megszerezni. Áraik a Partner alapcsomagban szintén átlagosan 20%-kal lesznek magasabbak, mint az ideiek. Alapcsomagjuk mellé Europartner csomagot is vásárolhatunk, amely 60 millió koronáig állja az anyagi-, és 60 milliói koronáig az egészségkárosodást. Csáky József, a biztosító elnöke szerint előnyökre számíthatnak azok, akik balesetbiztosításukat is náluk kötik meg. Első balesetünket ők sem számítják bele a bónuszrendszerbe. A Kooperativa ingyenes zöldszáma a 0800-120 000. (Internetcím: www.koop.sk

Kommunális Biztosító

A besztercebányai székhelyű, 1994-be alakult biztosító többségi tulajdonosa a Kooperatíva. Margita Weissmannová, a biztosító igazgatója szerint elsősorban a kommunális szférára összpontosítanak, áraik azonban nem térnek el a Kooperativáétól. Előzetes terveikben öt százalékos piaci részesedésre számítanak. (Internetcím: www.kpas.sk)

Allianz

Az Allianz Biztosító a liberalizált kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás piacán 20%-os részesedést szeretne elérni. A biztosítási díjat az idei szinthez képest 20%-kal emelik – közölte Miroslav Pacher, a pénzintézet ágazati igazgatója. A Standard alapcsomagban a határérték egy káresetnél maximum 19 millió korona minden egyes sérülésre vagy balesetre, 5 millió korona pedig az egyéb károkra, az Exkluzív csomagban pedig 60 millió korona a felső határ. Az ügyfelek a biztosítási díjat negyedévi vagy féléves lebontásban is fizethetik. A szerződést az Allianz 420 kirendeltsége mellett a Slovnaft Benzinol benzinkútjainál és a Mikona abroncsforgalmazó telephelyein is megköthetik. A pénzintézet bérmentve ún. Zöldkártyát állít ki a külföldre utazó autósoknak, amely a szervezetbe tartozó valamennyi tagország területén történő baleset esetén védettséget nyújt. Végül a bónuszokról: leendő ügyfelei sorsoláson vesznek részt, melynek fődíja egy Mercedes, emellett a kliensek benzinvásárlási utalványt vagy téli gumit kaphatnak. (Internetcím: www.allianz.sk)

Cseh Biztosító-Szlovákia

A Cseh Biztosító 100 százalákos leányvállalata 10%-os piaci részesedés elérésére törekszik. Alapcsomagjában, melyet Bónusz Standard néven reklámoznak, az árakat ők is átlagosan húsz százalékkal emelik az idei évhez képest. A minimális határérték az alapcsomagban egy káresetnél 19 millió korona minden egyes sérülésre vagy halálesetre, 5 millió korona az egyéb károkra. Aki ezzel nem elégszik meg, az Bónusz Plusz biztosítást köthet, amely 60 millió koronáig állja az anyagi károkat, és 60 millió koronáig az egészségkárosodást. Ezenkívül azonban ők egy harmadik csomagot is kínálnak, amelyet Bónusz Extra névvel azoknak a társaságoknak ajánlanak, amelyek egyszerre több autót kívánnak bebiztosítani. Ügyfélcsalogató reklámkampányuk során decemberben 12 személygépkocsit és egy 3 millió koronás fődíjat sorsolnak ki. (Internetcím: www.pzp.sk)

Uniqa

A biztosító többségi tulajdonosa az UNIQA International Versicherungsholding, amely a legnagyobb osztrák biztosítótársaság az UNIQA Group Austria leányvállalata. Alapcsomagjukban a minimális határértékeket nyújtják egy-egy balesetre. Ez egy káresetnél 19 millió korona minden egyes sérülésre vagy halálesetre, 5 millió korona pedig az egyéb károkra. Az Uniqa is PLUS néven hirdette meg extra csomagját, a többi biztosítóval összehasonlítva azonban alacsonyabb az az összeg ameddig még hajlandók fizetni. 41 millió koronáig állják a károkat az egészségkárosodás, és 55 millió koronáig az anyagi károk esetében. (Internetcím: www.uniqa.sk)

Ergo

Az Ergo a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás terén nem folytat intenzív kampányt; e szolgáltatást inkább csupán kiegészítőnek, eddigi ügyfeleinek szánja. A liberalizált piacból 2–4%-kal szeretne részesedni. Ezért speciális szolgáltartásokkal, csalogató bónuszokkal sem rukkolt elő. Esetében is a minimális határérték az alapcsomagban egy káresetnél 19 millió korona minden egyes sérülésre vagy halálesetre, 5 millió az egyéb károkra. (Internetcím: www.ergo.sk)

Generali

A két alaptőkeemelés után megerősödött Generali Biztosító Szlovákiában e területen mindössze a piac 5 százalékát szeretné megszerezni. Áraik a többi pénzintézethez hasonlóak lesznek, vagyis 20%-os emeléssel számolhatunk. A biztosítási díjat 3 vagy 6 havi lebontásban is befizethetjük. A Standard csomag 19 millió koronáig állja az egészségkárosodás és 5 millió koronáig az anyagi károk költségeit, a Za volant plus elnevezésű csomag felső határa 60 millió korona. A Generali nem fogja különféle bónuszokkal, kedvezményekkel bombázni az autótulajdonosokat, ehelyett a minőségre helyezi a hangsúlyt. (Internetcím: www.generali.sk) (mi, shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?