Háromszemélyes Renault

Érdekes járműkoncepcióval rukkol ki a jövő héten kezdődő genfi autószalonon a Renault. Mint a márka formatervezői csapatának főnöke elmondta: bár statisztikailag bizonyított tény, hogy egy személygépkocsi egy útja során átlagosan mindössze 1,4 személyt szállít, a kétszemélyes autókat mégis sokan elégtelennek találják.

Érdekes járműkoncepcióval rukkol ki a jövő héten kezdődő genfi autószalonon a Renault. Mint a márka formatervezői csapatának főnöke elmondta: bár statisztikailag bizonyított tény, hogy egy személygépkocsi egy útja során átlagosan mindössze 1,4 személyt szállít, a kétszemélyes autókat mégis sokan elégtelennek találják. „Elkészítettünk tehát egy háromszemélyes, jobbára városi forgalomra szánt, luxusszínvonalon felszerelt kiskocsi tervezetét – folytatta –, amely ugyanakkor a vezetőülés mögött még tekintélyes méretű csomagteret is kínál.” Hogy a Z17-es típusszámot viselő tanulmánymodell minden előnyével együtt megéri-e a sorozatgyártást, avagy sem, erről most még mindenképpen korai lenne nyilatkozni. (-a)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?