Három év leggyengébbike

Hazánkban tavaly 65 312 új személygépkocsi és 5621 úgynevezett kishaszonjármű, összesen tehát 70 933 darab 3,5 tonna önsúlyt meg nem haladó gépjármű talált gazdára az országban működő hivatalos márkaforgalmazókon keresztül.

Hazánkban tavaly 65 312 új személygépkocsi és 5621 úgynevezett kishaszonjármű, összesen tehát 70 933 darab 3,5 tonna önsúlyt meg nem haladó gépjármű talált gazdára az országban működő hivatalos márkaforgalmazókon keresztül. (A két kategória együttes tárgyalását egyébként az indokolja, hogy minimális átalakításokkal számos személygépkocsit – elsősorban egyterűeket és terepjárókat – már az eladás során kisteherautóvá minősítenek át, ami a hozzáadottérték-adó visszaigénylésének lehetőségét eredményezi.) A fent említett mennyiség 7 százalékos visszaesést jelent a 2001-ben eladott 76 276 darabhoz képest, egyben 3 egymást követő esztendő leggyengébb eredménye. A márkák között ismét a Škoda dominált, bár piaci részesedése ezúttal jócskán 50 százalék alatt maradt. Ennél jóval többet veszített pozícióiból a Daewoo, mivel a 2001-ben elért 5. helyről tavaly a tizenegyedikre zuhant vissza. A patinás Fordnak sincs mit dicsekednie a 20. helylyel, de idén az új importőrnek köszönhetően legalább adottak a javulás feltételei. Mint ahogyan az a Hyundaival történt, amely éppen az importőrváltásnak köszönhetően küzdötte fel magát tavaly a 21.-ről a 13. helyre. A többi márka, mint a számokból kitűnik, nagyjából megtartotta két évvel ezelőtti piaci pozícióit. (v)Az egyes márkák eredményei 2002-ben és 2001-ben

2002 2001 db % db % Helyezés

1. Škoda 29 175 41,13 36 759 52,77 (1)

2. Volkswagen 6574 9,27 4272 6,13 (3)

3. Renault 6540 9,22 7053 10,13 (2)

4. Peugeot 4950 6,98 2372 3,41 (6)

5. Citroen 3623 5,11 1833 2,63 (8)

6. Fiat 2944 4,15 1991 2,86 (7)

7. Opel 2788 3,93 3196 4,59 (4)

8. SEAT 2667 3,76 1663 2,39 (9)

9. Mercedes 1737 2,45 873 1,25 (11)

10. Toyota 1731 2,44 1647 2,36 (10)

11. Daewoo 1525 2,15 2499 3,59 (5)

12. Nissan 994 1,40 855 1,23 (12)

13. Hyundai 838 1,18 268 0,38 (21)

14. Honda 773 1,09 635 0,91 (14)

15. Mazda 768 1,08 837 1,20 (13)

16. Mitsubishi 510 0,72 454 0,65 (16)

17. Audi 503 0,71 385 0,55 (18)

18. BMW 462 0,65 293 0,42 (20)

19. Suzuki 377 0,53 406 0,58 (17)

20. Ford 339 0,48 548 0,79 (15)

A legkeresettebb modellek húszas listája

Modell 2002 (db) 2001(db) Helyezés

2001-ben

1. Škoda Fabia (ötajtós) 12 130 10 201 (1)

2. Škoda Octavia (ötajtós) 5939 6781 (4)

3. Škoda Fabia Combi 5449 7033 (3)

4. Škoda Fabia Sedan 2937 2376 (6)

5. Volkswagen Polo 2514 666 (18)

6. Renault Thalia 2457 3872 (5)

7. Peugeot 206 2067 1266 (10)

8. Volkswagen Golf 1852 1593 (9)

9. Škoda Octavia Combi 1764 2011 (7)

10. Peugeot 307 1750 532 (21)

11. Renault Clio 1364 895 (13)

12. Volkswagen Passat 1197 1642 (8)

13. Opel Astra 872 1803 (11)

14. Fiat Punto 822 741 (16)

15. Opel Corsa 763 544 (20)

16. Citro#en Xsara 708 483 (22)

17. SEAT Ibiza 667 230 (30)

18. Škoda Superb 664 9 (-)

19. Toyota Yaris 645 545 (19)

20. Daewoo Matiz 624 827 (14)Megjegyzés: 2001-ben – 8345 eladott példánnyal – a Škoda Felicia végzett a második helyen (Forrás: ZAP SR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?