<p>Pozsony. Az országnak 2014-től körülbelül 700 millió eurót (21,09 milliárd korona) kell majd fizetnie azokért az autópályákért, amelyeket a közlekedésügyi minisztérium magántőke bevonásával, úgynevezett PPP-projektek segítségével akar megépíteni.</p>
Évi 700 millió eurót fizetünk majd az autópályákért
ÖSSZEFOGLALÓ
Ľubomír Vážny közlekedésügyi miniszter bízik benne, a projekteknek köszönhetően 157 kilométer autópálya és gyorsforgalmi út épülhet meg.
A miniszter szerint a törlesztés előre leegyezett összege az elkövetkezendő 30 évben nem változik meg. Ez azt jelentené, hogy az állam az autópályák felépítéséért és karbantartásáért 21 milliárd eurót (632,65 milliárd korona) fizet a beruházóknak. Az évente fizetett összeg a jelenlegi állami költségvetés körülbelül 5 százalékát jelenti. Vážny azt állítja, hogy a gazdaság feltételezett fejlődése és az államkassza bevételeinek alakulása is arra utal, hogy 20 év múlva ez már elhanyagolható összeg lesz.
Lassan épülő D1
Szlovákia jelenleg az autópályák építésére és karbantartására évente 20 milliárd szlovák koronát költ, tehát 663,89 millió eurót. 2014-től vagy 2015-től az államnak kétszer nagyobb összegtől kell megvonnia a költségvetést. „Az első három évben ez a kötelezettség bizonyos problémát okozhat, de már most készülünk erre az időszakra” – pontosított Vážny.
A kormány bízik benne, a PPP-projektek hozzájárulnak ahhoz, hogy a tervezettnél jóval gyorsabban tempóban épüljenek az autópályák. Eredetileg például már jövőre át akarták adni a Pozsonyt Kassával összekötő autópályát, jelenleg már azt állítják, hogy a munkálatokat 2013-ig fejezik be feltéve, ha a három projekt kivitelezése sikeres lesz.
Szeptemberben kezdődött meg az első PPP-csomagból finanszírozott R1-es gyorsforgalmi út megépítése, ezt követik majd a D1-es autópálya további szakaszai. A munkálatok finanszírozását ezekben az esetekben még nem kezdték meg, mivel a versenytárgyaláson győztesként szereplő cégek konzorciuma nem kapta meg a szükséges összeget a bankoktól. A kormány ezért nemrég elfogadta a cégekkel kötött szerződés kiegészítését, amelyben 2010 február 15-ig tolta ki az összeg megszerzésének határidejét. Ha addig sem sikerül pénzhez jutniuk, a kormány uniós támogatásból próbálja majd megszerezni a pénzt.
A D1-es autópálya Zsolna melletti szakaszainak és alagútjainak megépítésére kiírt versenyt a kormány október végéig akarja lezárni – ez a harmadik PPP-projekt. A finanszírozás feltételei becslések szerint 2010 első félévében lesznek ismertek.
Mikorra épülhet meg?
Vážny elmondása szerint a Pozsonyt Kassával összekötő autópálya legkésőbb 2012-ig épülhet meg alagutak nélkül. Egyelőre viszont az sem kizárt, hogy ezt a határidőt sem sikerül betartani. „Ezt csak azután fogom tudni, miután lezártuk a projekt finanszírozásának feltételeit” – magyarázta a miniszter, hozzátéve: előfordulhat az is, hogy a projektek finanszírozásának kérdését nem sikerül időben megoldani.
A D1-es Turócszentmárton és Eperjes közti szakaszának finanszírozását például jövő február közepéig kell lezárni, a Zsolna Turócszentmárton közti szakasz esetében pedig 2010 ősze a végeleges határidő.
Vážny: soha nem beszéltünk 2010-ről
Vážny – saját bevallása szerint – nem sajnálja, hogy a kormány a PPP-projektek mellett, s nem a klasszikus, állami költségvetésből vagy uniós forrásokból való finanszírozás mellet döntött. Kijelentette: a kormány soha nem állította, hogy 2010-ig megnyitják a Pozsonyt Kassával összekötő D1-es autópályát.
„Mindig azt mondtuk, hogy 2010-ig az alagutas szakaszokon kívül. A gazdaság helyzete napról napra javul. Nincs kristálygömböm, nem tudom, hogy alakul a helyzet a következő hónapokban. Bármi megtörténhet. A piac továbbra is nagyon érzékeny” – jelentette ki Jozef Barta, az Unicredit Bank vezérigazgatója. Épp ez a pénzintézet szeretne bekapcsolódni a D1-es finanszírozásába. (dem, p)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.