Citroen Xsara Break 2.0 HDi – lehet húsz lóerővel több?

A Citroen Xsara második nemzedéke nemcsak külsejében fiatalodott meg, hanem új motorokat is kapott. Ezek közül is a legújabb a kétliteres, 110 lóerős (80 kW) HDi, amely egy kategóriával feljebb, a C5-ösben is szolgálatot teljesít, a Xsarában pedig május közepén jelent meg.

# A Citroen Xsara második nemzedéke nemcsak külsejében fiatalodott meg, hanem új motorokat is kapott. Ezek közül is a legújabb a kétliteres, 110 lóerős (80 kW) HDi, amely egy kategóriával feljebb, a C5-ösben is szolgálatot teljesít, a Xsarában pedig május közepén jelent meg. Két karosszériával (ötajtós liftback, kombi) rendelhető meg; mi az utóbbi változatot kaptuk meg tesztelésre a márka importőrétől.

A franciák alsó középkategóriás modellje kétségtelenül sláger az európai piacokon, sőt Szlovákiában is a kelendőbbek közé tartozik. Ebben nem kis szerepe van elegáns, ízlésesen megformált külalakjának, amely az új kivitelben néhány karakteres stílusjegyet is kapott (elöl a korábbinál jóval nagyobb márkajelzés, mutatósabb fényszórók, hátul szintén márkaembléma a korábbi kulcslyuk helyén). A kombinál az is megfigyelhető, hogy a formatervezők kerülték a kísérletezgetést: a hátsó rész egy minden excentrizmus nélküli, józan családi autóé, de az erősen megdöntött karosszériaoszlopok így is kiemelik a batár formájúak kategóriájából. A beltér elegánsabb, a szereltség gazdagabb lett: a műszerfal közepén megjelent például egy kijelző, amelyről tesztkocsinkban a naptár, az óra, a külső hőmérséklet, valamint a rádió és a fedélzeti számítógép adatait olvashattuk le. Igaz, a felsoroltak egy része feláras tartozék volt, mivel az SX komfortfokozat standardja kivonatosan a következőképpen fest: két frontlégzsák, fékerő-elosztóval és fékasszisztenssel kombinált ABS, elülső ködlámpák, elektromosan állítható és fűthető külső visszapillantó tükrök, állítható magasságú vezetőülés, két síkban állítható volán, elektromos ablakemelők, távirányítású központi zár. A térkínálatról szólva elsőként az 517 liter alaptérfogatú poggyásztartót kell megemlítenünk, amely a hátsó ülések öszszehajtogatásával több mint másfél köbméteresre (1512 l) bővíthető. Az utastérben pedig – mielőtt felpanaszolhatnánk a viszonylag szűk kesztyűtartót – fokozatosan fedezzük fel a terjedelmes, jobbára csukható bokszokat, rekeszeket és fiókokat, például az ajtók kartámláiban vagy az elülső középső könyöktámla belsejében. E téren talán a középkonzolon levő kádacskánál találtuk az egyetlen fogyatékosságot: a kézifék karja kiengedett állapotban valósággal „ráfekszik”, így pl. cigarettásdoboznyi méretű tárgyak menet közben elég nehezen halászhatók ki belőle.

A Common Rail-rendszerű, turbófeltöltővel megizmosított dízelmotor jelenleg vitán felül a legkorszerűbbek közé tartozik a világon. Kétszázötven newtonméteres csúcsnyomatékát már percenként 1750-es fordulatszámon leadja, ezért nemcsak erős, hanem hihetetlenül rugalmas is. Menetdinamikai mutatók tekintetében – legnagyobb sebesség: 193 km/óra, gyorsulás álló helyzetből 100 kilométeres óránkénti sebességre: 11,5 s – igen kevés híján azt tudja, amit az 1,6 literes, ugyancsak 110 lóerős benzinmotor, de annál lényegesen takarékosabb: városban 7, országúton 4,2, vegyes forgalomban pedig 5,2 liter gázolajjal is beéri 100 kilométerenként. Emellett szinte sportkocsit csinál a családias fazonú kombiból, és mindehhez kiválóan asszisztál a Xsara specialitásának számító, valamennyi típusnál szériatartozékként szerelt „önkormányzódó” hátsó futómű.

Mindezek megtapasztalása után zárszóként csak ennyit mondhatunk: 110 lóerős dízelmotorral felszerszámozva a Citroen Xsara Break jóval több, mint praktikus, elegáns és takarékos családi jármű. Ha kell, örömautózásra is alkalmas, de arra minimum, hogy egy-egy hosszabb utat nemcsak a lehető legrövidebb idő alatt, hanem a lehető leggazdaságosabban is abszolváljunk. A kocsi alapára az ismertetett SX komfortfokozatban 665 100 korona. (vgy)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?