BMW X1 20d: inkább a praktikum!

BMW X1 20d

BMW legkisebb SUV modelljében a vártnál sokkal több hely van, a dízelmotorral párosítva hosszú utakon bizonyult ideális útitársait, bár a hétköznapi használat során is megállja a helyét. Ami engem illet, az X1 méretben, fogyasztásban pontosan az az SUV, amely a BMW kínálatából a leginkább megfelel igényeimnek.

Az X1-sorozat 2009-ben bővítette ki a BMW modellpalettáját, aktuálisan a járgány F48-as jelölésű második generációját árulják, amely először 2015-ben mutatkozott be. Négy évvel később ideális lehetőség nyílt a ráncfelvarrásra. Az előző modellhez képest a legnagyobb különbség a sokkal nagyobb hűtőrácsban keresendő, de változott a lökhárító, átrajzolták a hátsó lámpákat, s az utat is új LED-es fényszórókkal világítja meg. Egyébként a nagyobb hűtőrács már a bajor márka egyfajta ismertetőjelévé vált, például a vadonatúj X7 modellben is megjelent, de a felújított hetes sorozatban is. Akár tetszik valakinek, akár nem, meg kell szokni, hogy fokozatosan egyre több modellnek dagad nagyobbra a hűtőrácsa. Tény, hogy az X1 esetében nem olyan óriási a hűtőrács, a méretbeli különbség így is evidens.

A tér dominál

Az X1-sorozatot látva nem éppen a tágas tér jut az ember eszembe, ezért is okoz olyan nagy meglepetést a valóság. Az utastér valóban nagyon szellős, az elülső és a hátsó üléseken egyaránt sok hely van, a belső tér kialakításának előnyeit épp a hátul utazók élvezhetik a leginkább. A csomagtérbe is azért elfér egy s más, alapban 505 liter áll a rendelkezésre, a hátsó ülések támláinak lehajtása után viszont a tér 1550 literesre bővül. Az üléstámlákra lehet kicsit morogni fognak a márka puccosabb kliensei, ugyanis nem lehet ezeket egy gombnyomással a csomagtérből lehajtani. Ráadásul, mivel osztott támlákról van szó, mindegyiket különkülön kell lehajtani az utastérből.

A műszerfaltól ne várjanak különösebb meglepetéseket, azt a jó, szinte a luxus benyomását keltő minőséget kapják, amit a BMW-től megszokhattunk. Minden a sofőr keze ügyében van, s van egy olyan érzésem, hogy a piacon kapható legvastagabb kormánykereket épp az X1 kínálja.

A motor kifogástalan

X1 sorozat feladata nem feltétlenül az, hogy az ember bőre libabőrös legyen vezetés közben. Tervezésénél inkább a kényelemre, a takarékosságra, a hosszabb távok megtételére összpontosítottak. A motorházban kétliteres dízelmotor dolgozott, amelynek teljesítménye elérte a 190 lóerőt, a forgatónyomaték pedig a 400 Nm-t. A nyolcgangos automata váltó mind a négy kerékre továbbítja a teljesítményt az xDrive-meghajtásnak köszönhetően. A járgány nem egész nyolc másodperc alatt éri el a 100 km/órás sebességet, a végsebessége 219 km/ó. A dízelmotor a legszigorúbb károsanyag-kibocsátási normákat is teljesíti, s az X1 ezen változata határozottan a fürgébb autók közé tartozik az úton. Azon túl, hogy szükség esetén kellő dinamikával rendelkezik, nagyon visszafogott és kultivált is tud lenni, az automata váltóval is abszolút összhangban van – bár ezt a márka egyéb modelljeinél már megszokhattuk. Csak a margóra jegyzem meg, hogy a váltó nem duplakuplungos, ám így sem lehet észrevenni az egyes sebességfokozatok váltását. Egyébként a tesztelt modell az aktuális kínálat legerősebb dízelváltozata, ettől erősebb már csak a 231 lóerós benzines négyhengeres X1 25i. A tesztelt dízelmotor átlagfogyasztása egy hét után 6,3 liter volt 100 kilométeren, ami többé-kevésbé megfelel a gyári adatoknak.

Galéria

A vezetési élmény összességében komfortos. Ez elsősorban annak köszönhetően, hogy az X1 utasterét sikerült nagyon jól hangszigetelni, a futómű szinte tökéletesen elnyeli a széttört szlovákiai utak egyenetlenségeit, és rendkívül kényelmes ülései vannak.
Ami egyébként meglepett, az a nagyon merev kormánykerék. A BMW bizonyára azt akarta, hogy az X1 sportos és dinamikus autó benyomását keltse, a vezetése viszont túlzottan merev, a megszokottnál nagyobb erőt kell kifejteni a vastag volán elfordítására, ami kanyargós országutakon szuper, parkolókban viszont már nem annyira. Ha meg akarnak fordulni az autóval, garantálhatom, hogy eszükbe jut az az időszak, amikor az autókban még nem volt megszokott a szervokormány.

Az X1 volánja mögött ülve egyszer sem volt kedvem száguldozni, inkább a nyugodt, kényelmes tempót élveztem. Nekem autópályán, hosszabb útvonalon bizonyult a legjobb utitársnak, a merev vezérlés miatt kissé kínszenvedés forogni vele a parkolókban, de ezt is meg lehet szokni. Szerintem elsősorban a konzervatívabb vásárlókat fogja megszólítani, s bár a márka ezzel a járgánnyal inkább a fiatalabb generációt vette célba, szerintem inkább az idősebb sofőrök fogják megkedvelni.

Érdekes

Műszaki adatok

Hengerűrtartalom 1995 cm3

Teljesítmény 140 kW/190 LE 4000 lóerő

Maximális forgatónyomaték 400 Nm/1750–2500 fordulatnál

Váltó 8 gangos automata

Végsebesség 219 km/ó

Gyorsulás (0–100 km/ó) 7,8 mp

A modell alapára 40 750 euró

A tesztelt modell ára 59 479 euró

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?