BEST CARS 2005

Az auto motor a šport című rangos hazai autós magazin idén immár kilencedszer rendezte meg a BEST CARS ankétot, melynek ötlete a lapgazdától, tehát a német Motor Presse International kiadótól származik.

Az auto motor a šport című rangos hazai autós magazin idén immár kilencedszer rendezte meg a BEST CARS ankétot, melynek ötlete a lapgazdától, tehát a német Motor Presse International kiadótól származik. A szlovákiai szavazók – a hagyományos autókategóriákon túl – kétféleképpen adhatták le voksukat: egyrészt az újdonságokra, másrészt, nagyobbat „merítve” azokra a kocsikra is, amelyek már tavaly is szerepeltek a listán. Hazai viszonyainkat tekintve ez utóbbi rangsort tartjuk objektívebbnek, ezért – a harmadik helyezettel bezárólag – ennek eredményeit ismertetjük az egyes kategóriákban. A számok a kapott szavazatok százalékarányát fejezik ki.

MINIAUTÓK

1. Mini 30,4

2. Citroen C2 21,2

3. Fiat Panda 15,9

KOMPAKT KATEGÓRIA

1. Volkswagen Polo 10,3

2. Honda Jazz 10,1

3. Suzuki Ignis 8,4

ALSÓ KÖZÉPKATEGÓRIA

1. Volkswagen Golf 17,9

2. Mazda 3 11,7

3. Opel Astra 9,5

KÖZÉPKATEGÓRIA

1. Toyota Avensis 11,2

2. Mercedes-Benz C 10,1

3. BMW 3 10,0

FELSŐ KÖZÉPKATEGÓRIA

1. BMW 5 28,7

2. Škoda Superb 13,1

3. Mercedes-Benz E 9,8

LUXUSAUTÓK

1. Audi A8 18,7

2. BMW 7 16,6

3. Maserati Quattroporte 12,9

SPORTKOCSIK

1. BMW 6 13,9

2. Mercedes-Benz McLaren SLR 13,2

3. Porsche Carrera GT 9,7

KABRIOLETEK

1. BMW Z4 13,2

2. Mercedes-Benz SL 11,2

3. Peugeot 307 CC 7,7

TEREPJÁRÓK

1. Volkswagen Touareg 16,1

2. BMW X5 9,3

3. Porsche Cayenne 8,6

EGYTERŰEK

1. Ford Focus C-MAX 12,9

2. SEAT Altea 10,9

3. Renault Espace 10,5

(Forrás: amš)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?