Autóvásárlás külföldön: Végre eltörölték a „büntetést”

Előrebocsátjuk: elsősorban használt autók vásárlásáról lesz szó, éspedig valamelyik EU-tagországban. Március elseje óta e téren a legnagyobb változás, hogy eltörölték azt a 10 000-től 50 000 koronáig terjedő jóváhagyatási illetéket, amelyet a hazai autósok egyszerűen csak büntetésnek neveztek, teljes joggal. Ez az illeték az említett időponttól – a jármű korától függetlenül – egységesen 2000 koronára csökkent, és a lakóhelyünk szerint illetékes körzeti hivatalban kell befizetni. Azt viszont tudnunk kell, hogy távolról sem ez lesz az egyetlen fizetnivalónk az autó után. Elsősorban is már a megvásárlásakor, tehát külföldön be kell szereznünk az úgynevezett azonossági bizonylatot (certifikát konformity), amelyet elméletileg az illetékes márkaképviselet vagy közvetlenül a gyártó állít ki, de egyes gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy közvetlenül a gépkocsi megvásárlásának helyén (autóbazár) is beszerezhető. Ugyancsak a gyakorlati tapasztalatok mutatják, hogy ennek létét-nemlétét egyelőre meglehetősen nagyvonalúan kezelik idehaza, de erre inkább ne építsünk. A bizonylat ára nagyságrendileg 100 euró. Áfát külön nem fizetünk a használt gépkocsi után, mivel – az illető ország adókulcsa szerint – már benne van a vételárban. (Ha viszont új autót vásároltunk – ilyennek számítanak azok is, amelyek nyilvántartásba vétele óta nem telt el 6 hónapnál hosszabb idő – a 19%-os áfát idehaza fizetjük ki.) Vám, mint köztudott, nincs, illetve csak akkor (10%), ha nem EU-országból behozott járműről van szó. Következik – már idehaza – az emissziós teszt és műszaki vizsga (STK), motortípustól függően kb. 400–700 koronáért. Az úgynevezett globális homologizációval rendelkező gépkocsi esetén elég, ha e vizsgák abszolválásáról igazolást hozunk onnan, ahol a gépkocsit vásároltuk. Arról, hogy a jármű rendelkezik ilyen homologizációval, a gyártási száma (VIN) nyújt tájékoztatást, egy kis „e” betű formájában; az 1998-tól gyártott gépkocsik általában már ilyenek. A következő lépés a már említett jóváhagyatás a lakóhelyünk szerint illetékes körzeti hivatalban (2000 korona). Utána jön a gépkocsi tulajdonképpeni nyilvántartásba vétele a lakóhelyünk szerint illetékes közlekedésrendészeten, ami az okmánybélyeggel és a rendszámtáblákkal együtt 2000 korona. A kötelező kárfelelősség-biztosítást természetesen az ilyen járműre is ugyanúgy meg kell kötnünk, mintha idehaza vásároltuk volna, lásd az egyes biztosítótársaságok hengerűrtartalom vagy motorteljesítmény szerinti tarifáit. Utolsó fizetnivalónk az újrahasznosítási alap javára írandó 3000 korona; ezt a kötelezettséget azonban a mai napig nem szabályozzák pontos előírások. A törvény például azt sem írja elő, hogy az összeg befizetését valamilyen módon igazolni kell a körzeti hivatalban vagy a közlekedésrendészeten. Amit előír, az csupán annyi, hogy az illetéket a gépjárművet behozó jogi vagy magánszemély köteles befizetni, az alap címére szóló postautalványon, legkésőbb a gépjármű nyilvántartásba vételének napján. Dióhéjban ennyi tehát, ami részben vagy egészében változott, nem változott viszont – és ezt nagyon-nagyon fontos tudni! – az 1996 előtt gyártott gépkocsik itthoni műszaki jóváhagyatásának ügymenete, amit túlzás nélkül kálváriának is nevezhetünk. Ilyenkor ugyanis a járművet behozó személy köteles levizsgáztatni az autót az állami járművizsgáztató intézetek (štátne skúšobne) valamelyikében, hogy zajszintje, fékrendszere és károsanyag-kibocsátása megfelel-e az érvényes előírásoknak. Ez a procedúra akár 50 000 koronába is belekerülhet, pozitív eredménye ugyanakkor egyáltalán nem vehető biztosra. Csak azt ajánlhatjuk tehát mindenkinek, hogy az ilyen autókat lehetőleg nagy ívben kerülje el. Végezetül, pusztán a teljesség kedvéért meg kell említenünk azt is, hogy a külföldön vásárolt autó behozatala – a szó fizikai értelmében – csak akkor lesz szabályos és semmiféle törvényt-rendeletet nem sértő, ha vagy megkötjük rá a kötelező biztosítást, vagy utánfutón hozzuk be: biztosítás nélküli gépkocsik ugyanis legálisan nem közlekedhetnek az utakon. Márpedig sem az egyik, sem a másik verzió nem olcsó mulatság. A kockázatot – ti. a „saját tengelyen” történő hazagurulást – persze lehet vállalni, de ahogyan mondani szokás, az már kétesélyes dolog. (stop, amš)