A visszaszámlálás elkezdődött

Már a befejező munkálatok folynak a komáromi székhelyű Real-K Kft. új létesítményén, amely már a Seat szalonok és szervizek új koncepciója alapján készül. Ifj. Mészáros László, a cég ügyvezetője az utóbbi hónapokban nem sokat pihenhetett...

Már a befejező munkálatok folynak a komáromi székhelyű Real-K Kft. új létesítményén, amely már a Seat szalonok és szervizek új koncepciója alapján készül. Ifj. Mészáros László, a cég ügyvezetője az utóbbi hónapokban nem sokat pihenhetett...

– Valóban nem volt egyszerű feladat egy ekkora mértékű beruházás munkálatainak szervezése, koordinálása, főleg úgy, hogy közben a dunaszerdahelyi és az érsekújvári Seat szalonok és szervizek zökkenőmentes működtetését is biztosítani kellett. Úgy érzem viszont, hogy a befektetett energia meghozza gyümölcsét, hamarosan megnyithatjuk az új központot, melyhez hasonló Szlovákiában még 2–3 épül fel, és ezzel, az ügyvezető véleménye szerint, a Seat gyár stratégiája is jelentősen megváltozik, a hazai piac egy felsőbb kategóriába kerül.

– Mikorra tervezik a hivatalos megnyitót?

– Hivatalosan október 17-én nyitjuk a központot.

Ekkor a meghívott vendégek – a Seat gyár középeurópai igazgatója, a szlovákiai főimportőr vezérkara, a hazai Seat forgalmazók és az autós szakma további neves személyiségei, a tervezők és kivitelezők, valamint a média képviselőinek jelenlétében átvágjuk azt a bizonyos szalagot és egy zártkörű baráti ünnepség keretében ünnepeljük meg ezt a jelentős eseményt.

A következő két nap, tehát október 18. és 19. pedig már a nagyközönségé: atraktív nyílt hétvégét szervezünk számukra, olyan speciális Seat gépkocsik bemutatásával, mint például a Toledo Cupra, vagy a jelenleg legerősebb Ibiza modellek. Mondanom sem kell talán, hogy a bemutatón kívül az érdeklődők ki is próbálhatják az egyes típusokat, ráadásul, ahogy az már ilyenkor illik, apró ajándékkal is kedveskedünk a nyilt hétvégére ellátogató érdeklődőknek. Bízom abban, hogy ez az új Seat központ, a hozzá tartozó legmodernebb felszerelésű szervizzel és egy kellemes vendéglővel hamarosan a régió egyik legsikeresebb létesítménye lesz. (erté)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?