A poén ezúttal bejött...

A dunaszerdahelyi Autotechnika Kft. az ország egyik legeredményesebben működő Škoda-márkaforgalmazója. Sikerének egyik titka, hogy ügyfeleinek többségével a hivatalos autóeladási-szervizelési viszonyt messze meghaladó, emberi léptékű kapcsolatokat tart fenn.

„Nyert a huszonötös!” A közjegyző mellett Derzsi László, az Autotech-nika Kft. tulajdonosaA dunaszerdahelyi Autotechnika Kft. az ország egyik legeredményesebben működő Škoda-márkaforgalmazója. Sikerének egyik titka, hogy ügyfeleinek többségével a hivatalos autóeladási-szervizelési viszonyt messze meghaladó, emberi léptékű kapcsolatokat tart fenn. A másik: vezetői és alkalmazottai nemcsak egyszerű üzletként tekintenek az autóeladásra, hanem vonzóvá, sőt izgalmassá is tudják tenni azt. Jó példáját láttuk ennek augusztus tizenötödikén, az „Octavia-mánia” záróünnepségén.

Akciónkat még május elején hirdettük meg, és július 31-éig tartott – mondja Derzsi László, a cég tulajdonosa. – Lényege: aki ez alatt az idő alatt a raktárkészleteinket képező, döntő többségükben ingyenes klímaberendezéssel felszerelt Octaviákból vásárolt egyet, résztvevőjévé vált annak a sorsolásnak, amelyre ma kerül sor, és amelyen egy újabb Octavia talál gazdára. Ez itt, ni – mutat a szalon díszhelyén álló szépen feldíszített, ezüstmetáll színű kocsira. – Az ötven autóból harminc kelt el az akció során; ezek tulajdonosai közül az egyik pillanatokon belül a szó legszorosabb értelmében elmondhatja majd, hogy egy autót fizetett, kettőt kapott.

Időközben megtörténtek az előkészületek a sorsolásra. Üvegfalú edényben harminc egyforma korong, az asztal mellett egy csinos lány, szemben az izgatottan várakozók csoportja. Az izgalom érthető: nyerni még egy zacskó ropit is kellemes érzés, itt pedig valaki néhány másodpercen belül egy közel félmillió koronát érő Škoda Octavia 1.9 SDI személygépkocsival lesz gazdagabb. Az esély – egy a harminchoz – nem rossz, a lottó főnyereményénél mindenesetre sokkal jobb. A hölgy még egyszer körülnéz, aztán minden teketória nélkül benyúl a tálba és vaktában kiemel egyet a zöld korongocskák közül. Átadja a sorsolást felügyelő közjegyző hölgynek, aki felpattintja a fedőlapocskát, úgy olvassa fel a számot: „HUSZONÖTÖS!” Utána pedig a nyertes – egy somorjai cég – nevét. A várakozók sorában azonban senki nem moccan: az emberek tanácstalanul néznek egymásra, amikor valósággal felpattan a szalon ajtaja. Huszonöt év körüli fiatalember robog be rajta, de nyomban meg is torpan az ünnepi gyülekezet láttán. „Elnézést a késésért” – mondja megilletődötten, majd sietve bemutatkozik. Másra nincs is szükség: a név hallatán közlik vele, hogy fél perccel ezelőtt ő nyerte meg az autót.

– A főnököm üzleti ügyben elutazott, de telefonon hazaszólt, hogy jöjjek el a sorsolásra – mondja, immár az Octavia kulcsaival a zsebében Mayer Zoltán, az Image and Management Consulting Kft. alkalmazottja. – Még ugratott is: „Hárman vagyunk a cégnél és csak két autónk van, a saját érdeked, hogy hazahozd a harmadikat!” Ebben persze nem hittünk igazán, de poénnak jó volt. Hát, ez egyszer nagyon bejött…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?