Variációk veteményesekre

ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS

Már vígan burjánzik és bokrosodik a korai borsó. Aki egy hónapja ültette, és veteménye túlélte a március végi hófúvásos fagyokat, azé most nagyjából egy–másfél kertésztenyérnyi magasságú. Aki takarta is, alacsony fóliasátorral vagy áttetsző nejloncsíkkal, azé akár kétszer ekkora is; a takarásra természetesen már semmi szükség, mostanra a borsó kapaszkodókacsai is egyre sűrűbbek és hosszabbak. Bújnak elő a korán vetett gyökeresek is, ahol nem, ott a sorjelzőként szórt más mag (például a retek) szépen mutatja, hol kel majd a répa és a petrezselyem. Most még minden vethető vagy újravethető.

Bakhát és barázda

A nagyobb kertekben, s azokban, amelyek nem csak a család szükségleteit biztosítják, általában a kisebb sorközű ültetés dívik: a sorok sűrűk, egymástól levő távolságuk a veteménytől függően egy-két vagy három kapavasnyi. Az ilyen kert csaknem kétnaponkénti figyelmet követel, mert a sorok közét végig tisztán kell tartani, a sűrű állományt pedig napos, szeles, száraz időben öntözni. De akár naponta is szükség mutatkozhat kertészkedésre: egyik nap öntözünk, másnap kapálunk. Ennek a hagyományos módszernek éppen ez a hátránya: folyamatos és tartós odafigyelést igényel. Előnye, hogy a sok munka bő termést ígér, s a közben-közben előforduló kisebb-nagyobb hiányosságok mind pótolhatók. A vetemények sora (és sok helyütt a palántáké is) valamivel magasabban van, mint a közük, vagyis bakháton nevelkednek. A sorok köze (az árok) pedig kissé mélyebben fekszik, ezt öntözzük és kapáljuk, a veteménybe (vagy a palánták közé) csak kézzel nyúlunk egy-egy nagyobb gazért. Sokan a bakhátat folyamatosan emelik is, ez a gyökérzöldség vagy a zöldhagyma esetében kifejezetten ajánlatos: a kis töltögetések révén a gyökerek hoszszabbak lesznek, a hagyma fehér része szintén. Enyhe lazító kapálás (villás kapával) a veteményben és a palánták közt is végezhető, de csak nagyon finoman, ügyelve a gyökérzet sértetlenségére. A sorok közti barázdák öntözés vagy eső után nem cserepesedhetnek – kapálni kell őket.

Talajtakarás

A kisebb vagy ritkábban látogatott kertekben más, szintén hagyományos, de kevésbé elterjedt módszer alkalmazandó. A sorokat nagyobb távolságra tervezzük, a vetemények közét pedig vagy takarjuk, vagy bevetjük. A takarás egyszerűbb, mert bármikor elkezdhető (igaz, kora tavasszal kell kezdeni ezt is), a sorközi veteményezést meg kell tervezni. Takarás alatt azt értjük, hogy a vetemény- vagy palántasorok közét a kezünk ügyébe kerülő, másra, mint komposztálásra nem alkalmas növényi részekkel fedjük. Nagyon jó a lekaszált fű, a csalán, a zsályalevél, a bodza, az illatos és fűszernövények szára és levele: minél apróbb darabokban, annál jobb. A legjobb ezek kombinációja: a gyorsan száradó fűnyesedékre apróra vágott csalán kerül, a következőkben a fokozatosan ülepedő rétegre bodzát szecskázunk. Ha hozzájutunk némi érett komposzthoz, fahamuhoz vagy galambtrágyához, abból is szórunk rá. Az eredmény: a sorok közét nem kell kapálnunk, de ez a legkisebb előny, sokkal fontosabb, hogy a termőtalaj nem szárad ki egy pillanatra sem. Lényegében nem más ez, mint felületi komposztálás. További haszon, hogy a veteményesben kiadós vagy huzamos esőzés után is tudunk a sorok közt szabadon járkálni, de szárazban sem tapossuk és tömörítjük a földet.

Öngyógyító veteményes

Ami a felületi komposztálásnál is előnyösebb, arról tájainkon leginkább a Gertrud Franck-féle ismeretterjesztő irodalom (pl. Növénytársítás az öngyógyító veteményesben) magyar fordításai szólnak – e kiadványok a nyolcvanas évektől forognak közkézen. Gertrud asszony azt javasolja, hogy kultúrnövényeink közét is ültessük be, mindenekelőtt a spenótot (parajt) ajánlja erre, aztán a mustárt és a zsázsát. Ezeknek ugyanaz a szerepük, mint a felületi takarásnak, de mivel élnek, talajregeneráló hatásuk nagyobb. Nemcsak megtartják a föld nedvességét, hanem gyökereikkel lazítják is, sőt, a talajélet felvirágzásának letéteményesei.

A módszer egyszerű: bevetjük spenóttal a sorközöket, s nyár végére (ha ültetni akarunk a helyükre másodnövényeket, akkor bármikor hamarabb) levágjuk a spenótsorokat. Minden levágott sort a helyén hagyunk, azaz a lomb holtában is takarja a sorközöket. Addig is bátran kertészkedhetünk ezekből a köztes sorokból, nem kell törődnünk a letaposásukkal. S persze szükség szerint szedjük a spenótot, ha a konyhában épp arra van igény. A módszer előnye: csak öntözünk, kapálni nincs mit, mert nincs csupasz (üres) földsáv, a köztes sorokból gondozzuk a veteményest. Ami az idén köztes sor volt (spenót vagy mustár), az lesz jövőre a veteményes sora, és fordítva. (b)