Tél okozta károk a díszfákon

Az örökzöldek télen is párologtatnak, fotoszintetizálnak, így ekkor is szükségük van nedvességre, amit a téli öntözéssel pótolhatunk. Erős szél és napsütés esetén is oda kell figyelni ezekre a növényekre.

Az örökzöldeket fagymentes napokon nagy mennyiségű, 40-50 liter vízzel öntözzük meg. Az idősebb példányoknak 4-6 hetente, az ősszel telepített növényeknek kéthetente adjunk vizet. Lehetőleg a délelőtti órákban öntözzünk, hogy mire az éjszakai fagy megérkezik, a víz beszivárogjon a talajba. A talajnedvességet a növény törzse, illetve töve körül 5-8 centiméter vastagságban szétterített, durva takaróanyaggal, például fenyőkéreg-zúzalékkal, faaprítékkal, hullott lombbal tarthatjuk a talajban. A mulcsozás, különösen a sekélyen gyökeresedő fajok számára, a túlélést jelenti. A párologtatást árnyékolással csökkenthetjük. Szeles vidékeken az örökzöldeket a kert uralkodó széliránnyal ellentétes részébe ültessük.

A lomblevelű örökzöldeknél száraz, napsütéses, hideg időben a napégetés okozhat bronzos, barnás elszíneződést a lombon, ami nem tévesztendő össze a növény természetes őszi lomszínével. A félárnyéki, árnyéki lomblevelű örökzöldek, így a puszpáng (Buxus sempervirens), a magyal (Ilex) néhány fajtája és az örökzöld bangita (Viburnum rhytidophyllum) érzékenyek rá.

Számos növény egyedi módon védekezik a tél okozta károk ellen. A fagyal például nagy hidegben lehullatja lombját, a havasszépe levelei pedig bepöndörödnek. A bangiták lombja egész télen át hervadtan csüng az ágakon. A boróka, a tuja, a puszpáng és a japánciprus (Cryptomeria) vörhenyés lombszíneződéssel csökkenti fotoszintézisét. A fagyás elsősorban azokat a növényeket fenyegeti, amelyeket ősszel későn metszettünk, illetve műtrágyáztunk, így az új hajtásoknak nem volt idejük beérni. A korán kihajtó díszfákat és díszcserjéket a tartós enyhülés utáni hirtelen lehűlés veszélyezteti, mert a megpattant virág- illetve levélrügyek tartósan károsodhatnak. Az értékesebb fajokat úgy védhetjük meg, hogy mínusz 5 C fok alatti hőmérsékleten enyhe sugárban vizet permetesünk rájuk. A víz a hajtásokra fagy, miközben hőt ad le a környezetének, így védi a belső szöveteket a fagykártól.

A sima kérgű (pl. díszcseresznye), illetve az árnyéki fák és cserjék (pl. havasszépe) kérge az erős hőingadozás hatására megrepedhet. Ez ellen a legjobb védekezés, ha a törzset két rétegben hullámpapírral vagy jutaszövettel takarjuk be.

A hó- és jégnyomás elsősorban a terebélyes lombú örökzöldekben tesz kárt. A hó és a jég súlya letöri az ágakat, ezért a lomb előzetes összekötözése, valamint az ágvégeken lógó jégcsapok erős szélben nemcsak az ágakat hasítják le, de balesetveszélyesek is.

A tél okozta károk mértékét igazából csak tavasszal, a kihajtás után tudjuk felmérni. Akkor távolítsuk el az elfagyott hajtásokat fél centivel az élő rügy fölött. A törött ágakat fűrészeljük le, és a sebeket kezeljük. A repedezett kérgű ágakat még ne bántsuk, mert a szövetek összenőhetnek, és a tenyészidőszak folyamán helyre jöhet a növény.

Ha a hőmérséklet -20 fok alá csökken...

A fák és bokrok télen is lélegeznek, oxigént vesznek fel és széndioxidot adnak át a környezetüknek. A növények egyes részeinek lélegzése különböző intenzitású: a rügyek légcseréje a leggyorsabb, ezért őket kell védeni legjobban az olykor előforduló ólmos eső jégbevonatától. Ez alatt ugyanis a rügyek nem jutnak oxigénhez, megfulladnak és kipállanak, tavasszal nem hajtanak ki. Ezért, ha ólmos eső következtében a fák és bokrok vesszőin jégbevonat alakulna ki, akkor óvatos veregetéssel ezt a jégréteget el kell távolítani a növények felületéről. A fagy csak akkor kezd veszélyt jelenteni a nálunk honos fákra és cserjékre, ha a hőmérséklet tartósan -20 fok alá csökken. Ilyenkor nincs más lehetőségünk, mint bízunk abban, hogy a növények túlélik a téli zimankót. (bálint)