Szőlőtelepítés – télen

Kisebb-nagyobb mértékben minden évben alkalmunk van szőlő telepítésére. A szőlőtelepítési kedv úgy tűnik, nem csak a honi kiskertekbe tért vissza.

A szőlősgazda legnagyobb vállalkozása az új szőlő telepítése. Éppen ezért kell nagy figyelmet fordítani erre a munkafolyamatra.

Jobban, erősebben fejlődik

A régi szakkönyvek szerint akkor szabad szőlőt telepíteni, amikor tavasszal már kellően felmelegedett a talaj. Ez az időszak térségünkben általában április második felében köszönt be. A telepítés időpontját vizsgálva azonban kiderült, minél korábban telepítettünk szőlőt, annál erősebb a növény fejlődése az év folyamán. Ha tehát a talaj-előkészítést – mélylazítást – sikerült időben elvégezni, és a talaj körülbelül négy hétig ülepedett, akkor már legjobb ősszel telepíteni. Fagymentes napokon ültessünk, az idei időjárás ideális erre a munkára. A nyugalmi időszakban, novembertől márciusig telepített szőlő korábban fakad és erősebben fejlődik. Az őszi és téli ültetéskor elmaradhat a tőke beöntözése is, viszont gondosan kell tömöríteni a földet a gyökerekhez.

Az őszi–téli ültetéskor már ajánlatos Agrisorbot használni, ezzel is biztosítva, hogy az oltvány a tél alatt ne száradjon ki. Az Agrisorbbal kezelt növények tavasszal még az öntözött egyedekhez képest is erősebben növekednek, jobban fejlődnek. Ha az ültetés előtt az Agrisorbot megfelelő vízmennyiségben felhígítjuk (1 kiló Agrisorbot 100 liter vízben oldjuk fel), akkor gélszerű anyagot kapunk, melybe az oltvány gyökerét belemártjuk. A gélszerű anyag a talajban az egész év folyamán megtartja vízkészletét, amit csak lassan ad le, így a fiatal gyökerek már kezdettől fogva kellő vízmennyiséghez és oldott tápanyaghoz jutnak. A gélszerű anyagot úgy hígítjuk, hogy az oldat a gyökereket bevonja. Ajánlatos 1 liter vízhez még 100 ml Darina folyékony humusztartalmú trágyát is adagolni. Ezzel a növény számára biztosítottuk az optimális tápanyagellátást is a korai, kezdeti növekedéshez.

Talajlakó kártevők ellen

A talajfertőtlenítés szükségességéről jó, ha már az ültetés előtt meggyőződtünk. Ugyanis a talajlakó kártevők (pl. mocskospajorok, drótférgek, cserebogárpajorok) több évig károsítanak a talajban. Migráló életűek, és ilyenkor a hidegben már nem látjuk őket, mert a talaj alsó rétegeiben tartózkodnak. Ám tavasszal, felfelé jövet, minden fiatal gyökeret megrágnak, elpusztítják a növényeket. Ha a területünk fertőzött, akkor ajánlatos a kiásott gödör aljába megfelelő mennyiségű talajfertőtlenítő szert szórni. Ilyen készítmény például a Diazinon 10 G (5 gr/m2), melyet 2-3 cm vékony földréteggel takarunk be. Az oltványokat csak ezután ültessük el. Legjobb azonban tavasszal az egész területen elvégezni a talajfertőtlenítést, ha már azt nem tettük meg a talajforgatáskor.

Az őszi telepítéskor a szokottnál magasabban kupacoljunk, mert a kis földhalom később megsüllyed, és az elültetett oltvány a tél folyamán takarás nélkül marad, könnyebben éri fagy- vagy vadkár, esetleg kiszáradás.

Az indítótrágya nélkülözhetetlen

Fontos, hogy telepítéskor alap- vagy indítótrágyát is adagoljunk a növénynek, mert ezzel jelentősen befolyásolhatjuk a szőlő leendő termőképességét. Forgatással a trágya a talajjal jól vegyíthető, és a tápanyag mélyre vihető. Közismert, hogy csak a nitrogéntrágya mosódik le könnyen a talajban. A kálium és a foszfor a felső rétegekben kötődik meg, és nagyon lassan mozog a földben. Ezért telepítéskor a talaj alsó részeibe több foszfort és káliumot juttatunk, ott tartalékokat halmozhatunk fel a következő évekre.

Csak a harmonikus és az adott talajnak megfelelő trágyázás adhat jó eredményt, ezért a szerves és a műtrágyát együtt adagoljuk. Ajánlatos azonban előbb megvizsgáltatni a talajt, hogy ne találomra trágyázzunk. A szerves trágya lehet érett istállótrágya vagy komposzt. A ilyen trágyák a növény számára szükséges tápanyaggal rendelkeznek, miközben elsősorban a nitrogént növelik. Ezért foszfort és káliumot is ajánlatos külön adagolni a földkeverékbe. A szerves trágya nagy értéke, előnye, hogy nemcsak tápanyagokat, hanem sok hasznos talajbaktériumot is tartalmaz.

Házikertekben is adjuk meg a növénynek a szükséges tápanyagmennyiséget. Ez 10 négyzetméterenként 60 kg szerves trágyát és 4–7 kg különböző műtrágyát jelent. A szegényebb talajokon nagyobb, a gazdagabb, pihentebb talajokon kisebb mennyiséget adjunk.

Ha nincs szerves trágya, akkor háromszoros mennyiségű műtrágyát adagoljunk, természetesen vegyük figyelembe a műtrágya hatóanyag-tartalmát is.

A műtrágya mindig hatásosabb, ha a szervessel együtt adagoljuk. Ügyeljünk arra, hogy a szerves trágya érett legyen, mert az el nem bomlott komposzt vagy éretlen trágya további bomlása során tápanyagot von el a szőlőtől, azaz nemhogy elősegítené a fejlődést, hanem károsan hat rá. Aki tehát szőlőt akar telepíteni és művelni, az saját érdekében alaposan készüljön fel rá.

A szerző növényvédelmi szaktanácsadó

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?