Szinte mindenütt jól termeszthető

A fejes saláta nem melegigényes, termésképzés idején a 16 °C-ot tekintjük hőmérsékleti optimumának. Csírázása már 2–3 °C-on megindul, ám optimálisnak a 12–15 °C tekinthető. A nagy meleg kifejezetten hátráltatja a kelést, viszont 30 °C felett a csírázás vontatottá válik, a mag esetleg nem kel ki. A levélzet 1–4 °C-on, a gyökerek 6–7 °C-on indulnak növekedésnek. Ezért térségünkben a salátát fűtött fóliába február derekán ültetik ki, kettős fóliatakarásos termesztés esetén február végén, fűtés nélküli fólia alá pedig március elején.

Ha a kiültetés után hideg éri a növényeket, egyes fajtáknál anticiánosodás léphet fel. Ez a jelenség jól ismert más zöldségfajtáknál, így a paradicsomnál, káposztaféléknél, céklánál stb. Az ilyen saláta ugyan korántsem nyújt szép látványt, de terméskieséssel vagy minőségromlással nem párosul. Idővel, ahogy a hőmérséklet emelkedik, a növények ismét visszanyerik egészséges zöld színüket, és növekedésük zavartalan.

A saláta nagy fényigényű növény, félárnyékot, köztes termesztést nem visel el. A fényhiány nálunk többnyire a téli hónapokban fordul elő, tavasszal és ősszel ritkán, csak erősen szennyezett üveg alatt, vagy elöregedett, fényáteresztő képességét elvesztett, kettős takarású fóliák alatt tapasztalható. Ilyenkor a palánták megnyúlnak, rosszul fejesednek, laza fejek fejlődnek, és a növény fokozottan érzékennyé válik a betegségek iránt. A kedvezőtlen fényviszonyok között kisebb a lombtömeg-növekedés, ebből következően kisebb a termésmennyiség, és a tenyészidőszak is jelentős mértékben megnövekszik.

A fény összetétele is befolyásolja a saláta növekedését. A fóliák alatt, ahol több a kék és kevesebb a vörös színtartomány, ott valamivel zömökebb növények fejlődnek, míg az üveg alatt, ahol az infravörös és vörös fény aránya nagyobb a kékhez képest, ott megnyúltabb, lazább szövetrendszerű lombozat alakul ki.

A levegő alacsony vagy magas páratartalma a termésképződésen túl több fertőző és élettani betegség kialakulását is befolyásolja. A saláta számára a 70%-os relatív páratartalom mondható optimálisnak, ilyen telítettség mellett leggyorsabb a növekedés üteme. Viszont a gombás és baktériumos betegségek ilyen páratartalom mellett még nem szaporodnak el, azok ennél párásabb környezetet igényelnek.

A fejes saláta érzékenyen reagál a levegő páratartalmára, és annak változására. A magas, 90% feletti nedvességtartalom kétféle élettani betegséget is kiválthat: az üvegesedést és a lágy levélszél barnulását. Az üvegesedéskor a salátafej megszívja magát vízzel, a teteje üvegszerű lesz. Az ilyen termés vágás után gyorsan hervadásnak indul, nem bírja a szállítást, betegségekre különösen érzékennyé válik és könnyen felreped.

A magas páratartalom másik gyakori tünete a lágy vagy más néven belső levélszélbarnulás. A belső, fiatal levelek szélén barna, rothadásszerű, folyamatosan vastagodó csík képződik. Gyakran nehezen látható, ugyanis a fejesedés megindulása után a külső levelek eltakarják. Megjelenése a téli és a kora tavaszi fényszegény hónapokban várható, ha keveset szellőztetnek, és a páratartalom tartósan 90% felett van. Szellőzőktől, ajtóktól, fűtőtestektől távolabb eső részeken jelenik meg először. A beteg növényben nagyon alacsony a kalciumszint.

A túl alacsony páratartalomnak is van jellegzetes élettani betegsége, amely az idősebb leveleken mutatkozik először. A száraz vagy külső levélszélbarnulás alkalmával kezdetben az idős levelek szélén apró, tűszúrásszerű szövetelhalások képződnek, majd idővel ezek egyre nagyobbak lesznek, összeérnek, és egy száraz 5–10 mm vastagságú csikót alkotnak. A betegség akkor jelentkezik, ha a páratartalom tartósan alacsony vagy hirtelen csökken. Ez akkor fordul elő, amikor a borús időt követően kisüt a nap, erősen kiszellőztetik a fóliasátrat, és néhány perc után a páratartalom 50% körüli értékre esik. A betegség kialakulását elősegíti a talaj magas sótartalma, a túltrágyázás és az öntözés hiánya.

A fejes saláta nem támaszt olyan magas követelményeket a talaj szerkezete iránt, mint a paprika vagy a paradicsom. Ezért csak kivételes esetben használnak az ültetése előtt szerves trágyát. A növény nemcsak a talaj magas sótartalmára, hanem mindenféle növényi toxikus anyagra is különösen érzékeny. Ezért az ilyen talajban lévő toxikus anyagok (pl. talajfertőtlenítő anyagok, gyomirtó szerek stb.) kimutatására is mint tesztnövényt használják. Az ilyen talajban rosszul csírázik, lassan fejlődik, levelei feltűnően torzulnak. A saláta tápanyagigénye viszonylag alacsony, könnyen felvehető tápanyagokat igényel, azt is a viszonylag sekélyen elhelyezkedő 20 cm-es gyökérzónából veszi fel. A fejes saláta termesztése nem korlátozódik néhány talajtípusra, a szikesedett és a szikesedésre hajlamos talajokat leszámítva mindenütt eredményesen termeszthető. (terbe, csekes)