Színpompás, akár otthon is termeszthető virágok

Az orchideák többsége a fák koronájában él, ám nem élősködők, a fák ágait csak támasztéknak használják. Az orchideák a világ egyik legnépesebb családjába tartoznak, közel 25 ezer fajukról tudunk, de a termesztők által létrehozott hibridek száma milliókban mérhető. A virágok hihetetlen szín-, és formagazdagsága miatt az orchideák már a XIX. században nagy népszerűségnek örvendtek a gyűjtők körében. A trópusi fajok gyűjtése ekkor hihetetlen méreteket öltött. A helyzet azután változott meg, miután kidolgozták a szaporítás ún. meriklónozási technikáját. Ennek az a lényege, hogy a hajtáscsúcsokban lévő őssejtek szaporításával szinte futószalagon gyárthatók a teljesen egyforma növények.

A trópusi orchideák hajtásrendszere alapvetően kétféle csoportra osztható. Az első csoportba tartozó fajok hajtásnövekedése, kifejlődése után leáll, a továbbnövekedést a későbbiekben az egyik oldalrügy biztosítja (pl. csónakorchidea). A másik csoport hajtása függőlegesen nő, és folyamatosan biztosítja a továbbnövekedést, míg a virágzati szárak a hajtás oldalrügyeiből fejlődnek (pl. pillekosbor). Az orchideák gyökérzete a növény életmódjától függően változik. A talajlakó fajoké vastag, ritkás és törékeny; míg a fán élőké dús, vastag, és szorosan az élőhelyül szolgáló fához tapad. Végük zöld, jelezve, hogy itt is folyik tápanyag-előállítás. A gyökér felületét egy speciális szivacsos réteg fedi, amely elősegíti a tápanyagok és a víz felvételét a környezetből.

A növény élőhelyére jól következtethetünk leveléből is. A párologtatás csökkentése érdekében a magasban élő orchideák levelei merevek, bőrneműek, méretük kicsi, míg a talajon élőké puha és nagy méretű, mivel ott magasabb a páratartalom és több vízhez jutnak a növények. Az egyik legnépszerűbb orchidea térségünkben a csónakorchidea (Cymbidium hibridek), amelyet főkén vágott virágként, ritkábban cserepes növényként forgalmaznak. A Cymbidium nemzetség fajai Délkelet-Ázsia hegyeiben 500-1500 méter magasságban élnek. Életmódjuk átmenetet képez a talajlakó és a fán élő orchideák között ún. félepifita növények. Levelei keskenyek, akár 3 méter hosszúak is lehetnek, hajtásuk növekedése kifejlődése után leáll. A virágzati száron fejlődő virágok száma elérheti a 20-at is. A cserepes növényként forgalmazott csónakorchideák rendszerint a leírtnál kisebbek, viszont a hőmérséklettel és egyéb tartási viszonyokkal szemben ellenállóbbak.

Az orchideák kifejezetten fényigényes növények, de az erős napsütést nem viselik el. A bőséges virágtömeg kifejlesztéséhez megfelelő mennyiségű tápanyagot igényelnek. A tápanyag-összetétel a növekedési időszakban inkább nitrogéntúlsúlyos legyen (N:P:K = 2:1:1), a virágzás kezdetétől pedig inkább káliumban és foszforban bővelkedjen (virágzásindító, virágoztató tápoldatok, N:P:K = 1:2:2), az oldat töménysége 1 ezrelék körüli legyen.

A virágzás indításához cserepes fajták esetében a növényeket szeptember elejétől 3-5 hétre hűvös környezetbe kell helyeznünk. Ebben az időszakban a hőmérséklet nem emelkedhet tartósan 16 Celsius fok fölé. Ilyenkor érdemes a növényeket a szabadba helyezni, és a nappali hőmérsékletet párásítással, árnyékolással csökkenteni. Mivel a csónakorchideák a -1-2 fokos hideget is elviselik, még a hűvösebb estéken sem kell a növényeket bevinnünk a szobába, télikertbe.

Az orchidea lakásban is nevelhető, bár ez nem egyszerű feladat. Nyár végén vegyünk egy kifejlett növényt, és gondosan válasszuk meg a helyét. A miniatűr fajták flóráriumba valók. A cserepes orchideát rakjuk kavicsos tálcára és a tálcát helyezzük az ablakpárkányra a radiátor közelébe. A növényt feltétlenül védenünk kell a tűző naptól. A szobanövény orchideák nem bírják a meleget és a fülledtséget, ezért biztosítanunk kell a jó szellőzést.

A virágok – fajtától függően – tavasszal és ősszel, de olykor télen is nyílnak. Ahhoz, hogy jól fejlődjenek, növekedési ritmusuknak megfelelő hőmérsékletről kell gondoskodnunk. Tavasszal és ősszel 14-16 fok (fűtetlen szoba), nyáron szobahőmérséklet (20-22 fok), télen pedig 10-12 fok ideális számukra. Ez utóbbi megteremthető az ablakpárkányon.

A virág speciális orchideaföldet igényel. Ennek összetevői: édespáfrány gyökere, tőzegmoha, fakéreg és kevés aprított faszén. Legjobb, ha ezt a keveréket mohával lazán kibélelt kosárkába tesszük, és erre kerül az orchidea gyökérzete.

Az öntözés is a hőmérséklet függvénye. Tavasztól nyár végéig hetenként locsoljuk, ekkor kaphat tápoldatot is, télen elegendő két-három hetenként vízhez juttatnia. Ekkor már nem szabad trágyázni a növényt. Az öntözéshez mindig használjunk lágy esővizet, ha nincs, lehet forralt és szobahőmérsékletre hűtött víz is. A magas páratartalom érdekében gyakran permetezzük a leveleket.

Az orchidea átültetésére minden második év tavaszán keríthetünk sort. Mindig csak egy számmal nagyobb cserépbe, kosárkába kerüljön a növény. Ekkor lehet tőosztással szaporítani is: a gyökereket az ültetőközeg tetején kell elhelyezni úgy, hogy szabadon maradjanak. Az orchidea ugyanis a levegőből veszi fel a számára szükséges vizet, nem a földből. Kezdő gyűjtőknek javasoljuk, hogy három-négy tőből álló, hasonló igényű orchideákat szerezzenek be, és úgy válogassák össze, hogy mindegyik más és más időpontban virágozzék. (bene, pap, g)