„Rejtőzködő” pályázati lehetőség vállalkozói csoportoknak

A mezőgazdasági termeléssel foglalkozó, akár kisebb, akár nagyobb magánvállalkozások az EU-s támogatások lehetőségei közül az alapjogon elérhető területalapú támogatási lehetőségek mellett, közvetlen a termeléshez kapcsolódó, az egyes ágazatok kiegészítő támogatásait, mint például a kijelölt speciális növények, állattenyésztés, esetleg az integrált vagy az ökológiai termelés plusztámogatási lehetőségeit figyelik, vagy a beruházási, illetve fejlesztési, projekt alapú pályázati felhívásokra összpontosítanak.

A Szlovák Köztársaság 2014–2020 Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Programjának (továbbiakban csak „Vidékfejlesztési program”) azonban vannak olyan részei is, mint például a 16.1-es alrendelkezés, amelyek közvetett formában adnak lehetőséget hosszabb távú fejlesztések pénzügyi támogatására. Ezek iránt talán azért kisebb az érdeklődés, mert vagy csupán csoportos beruházások lehetőségeiről van szó, vagy pedig fejlesztésekről, amelyek hosszú távú, tudományos alapokra épülő innovációra irányuló programok kidolgozásához, majd a következő lépésben konkrét projektek kidolgozásához, illetve azok megvalósításához kínálnak támogatási lehetőségeket.

Ezúttal szeretném felhívni a figyelmet egy konkrét, még a jelenlegi Vidékfejlesztési program lehetőségei, illetve kapcsolódó szabályai szerinti támogatási felhívásra. A felhívás 1/2020 számmal, 2020. október 22-i indítással jelent meg a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium honlapján, ami (jócskán elrejtve, mintha titkolnák), a https://www.mpsr.sk/vyzva-na-predkladanie-ziadosti-o-schvalenie-obsahovych-nametov-pre-podopatrenie-16-1-podpora-na-zriadovanie-a-prevadzku-operacnych-skupin-eip-zameranych-na-produktivitu-a-udrzatelnost-polnohospodarstv/1185-43-1185-15981/ linken megtekinthető. A felhívás témaköre „A mezőgazdaság termelékenységére és fenntarthatóságára irányuló innovációs partnerségi operatív csoportok alapítása és működtetése, témaköri javaslataik kidolgozásárának támogatása”. A pályázatokat 2020. október 21. és 2021. február 22. közti időszakban lehet benyújtani. Mint ahogy a pályázat szövege is mutatja, vállalkozók csoportjai adhatják be „tartalmi javaslataik” kidolgozását, amelyek megvalósíthatóságát egy, a felhívásban feltüntetett pontozási rendszer alapján szakértőkből álló bizottság fogja elbírálni. Amennyiben a tartalmi javaslatokat a bizottság kellő mennyiségű pontszám odaítélésével megfelelőnek minősíti, jöhet a második kör, a pályázat részleteinek, konkrét megvalósítási ütemterv és költségterv stb. kidolgozása. A tartalmi javaslatok jóváhagyása nem jelenti automatikusan a pályázat jóváhagyását. Az csupán tájékoztatásul szolgál az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) általi majdani pályázati lehetőség kiírásához.

A „tartalmi javaslatok” pozitív minősítése azt hivatott igazolni, hogy a pályázó csoport szakmailag magas szinten képzett, hogy képes lesz kidolgozni például egy vagy több új, innovatív termék előállításának tanulmányát, vagy egy működőképes helyi piaci hálózat kiépítésének megvalósíthatósági tanulmányát. Jogosult pályázók lehetnek szlovákiai székhelyű, a mezőgazdaságban, az élelmiszerláncban és/vagy az erdőgazdaságban működő és a hozzájuk csatlakozó, a mezőgazdaság és vidékfejlesztés céljai megvalósításához aktívan hozzájáruló, törvényesen bejegyzett természetes, vagy jogi személyek, civil szervezetek, kutatóintézetek, továbbá mezőgazdasági, vagy erdészeti tanácsadó vállalkozások.

A legalább három vállalkozásból összeállt csoportból egynek vállalnia kell a fő partner (generálny partner) szerepét, aki majd a sikeres pályázat esetén a továbbiakban koordinálja az innovációs csoport tevékenységét, felelősséget vállal a támogatás összegének törvényes és a pályázati előírásoknak megfelelő felhasználására, vezeti az előírt nyilvántartást, elszámol az anyagiakkal. Persze ezt megelőzően mindezekhez a partnerekkel együttműködve ki kell dolgoznia, majdan a PPA által kiírt pályázati felhívásban előírt dokumentációt, megtervezi a csoport max. 36 hónapig tartó működési tervét, beleértve személyzeti, a beruházási, az anyagi eszközökre, a bérekre stb. kiterjedő komplett üzleti tervet. Ez a „tartalmi javaslat” benyújtására való felhívás az állami támogatási rendszer keretein belül a minimális támogatások (de minimis) feltételei szerint van kidolgozva, aminek alapján egy-egy pályázatra maximum 200 000 € vissza nem térítendő százszázalékos támogatást kaphat egy-egy operatív csoport. A felhívásra összesen 6 100 000 € összeg van kihelyezve, azaz országosan legkevesebb 30 pályázat finanszírozható, amennyiben azok mindegyike kimeríti a támogatási összeg maximális lehetőségét.

Fontos tudnivaló, hogy a kialakult operatív csoportok a mezőgazdasági produktivitás és fenntarthatóságra irányuló „Európai Innovációs Partnerség” csoportjába tartoznak, amelyek konkrét gyakorlati problémák/kihívások megoldásának céljaira létesülnek, emellett innovatív megoldásokat keresnek, és ha ezeket megtalálják, akkor valósult meg a projektjük, illetve a küldetésük. Erre lehet 36 hónapnyi idejük és 200 000 € költségvetésük. A támogatás nem folyósítható a konkrét eredmény nélküli, a problémákról csupán „diskurzust vezető”, csoport működéséhez. Emellett az operatív csoportnak nem kell a megoldási projekteket komplex módon kidolgozniuk, egy szűkebb, specifikus részre is irányulhatnak.

 

Mielőtt egy csoport eldöntené, hogy belevág egy ilyen szakmailag magasabb szintű elméleti tudást és kellő gyakorlati felkészültséget igénylő program megvalósításába, nem csupán a pályázati felhívás tartalmát kell alaposan áttanulmányoznia, de meg kell ismerkednie az összefüggő dokumentumok tartalmával is, elsősorban a Vidékfejlesztési program idevonatkozó részével, konkréten annak 16.1 alrendelkezésével. Szerény véleményem szerint a legértelmesebb és leginkább inspiráló helyzet az lenne, ha már gyakorlott, egy vagy több, a termelésben vállalkozó, illetve vállalat kezdeményezné az operatív csoport létrehozását, akik szeretnék megvalósítani vállalkozásuk fejlesztésére irányuló elképzeléseiket, ha azok még csak víziókként léteznek is. A megvalósításhoz meg lehet kérni egy, az elképzelések témájához kapcsolódó kutatóintézetet, egy tapasztalt projekttervező (nem csak pályázatíró) vállalkozást. Tudniillik ebben, az első körben az elbírálók külön értékelik majd a csoport minden tagját, eddigi munkásságukat, például kimutatható tudományos, gazdasági, tanácsadói eredményeiket, és egyben az egész csoportot is minősítik egy megadott sablon szerint kidolgozott tartalmi téma alapján.

Ha itt sikeres a csapat, akkor még sikeresnek kell lennie majd a PPA által kiírt leendő pályázatban is. Csak ezután kezdődik a csoport igazi küldetésének megvalósítása, a 36 hónapos munkája, amelynek eredményeként megvalósítható, emellett környezetkímélő tervek, tanulmányok, majd új, innovatív, feldolgozott állapotú, hozzáadott értékkel eladható termékek, új helyi piaci értékesítési láncok stb. lehetőségei jöhetnek létre, amelyek valós kiépítéséhez akár 70% közpénzi támogatást is lehet szerezni, amennyiben azokat csoportosan valósítják meg. Na, ezt a végső célt kellene kitűzni maguk elé már a most alakuló és pályázó csoportoknak. Semmi kétségem afelől, hogy Szlovákia déli részén működik számtalan rátermett mezőgazdasági, élelmiszer-feldolgozói vagy erdőgazdasággal foglalkozó vállalkozás, köztük szakmailag magasan képzett fiatalok. Kétségeim, illetve aggályaim viszont a bizottság elbírálási szabályzata felől vannak, főleg azért, mert az „elbíráló bizottság” szubjektivitás lehetőségeiben sohasem bíztam. Személyes aggályaim ellenére viszont szerintem érdemes feláldozni néhány napot, hetet a célok elérése érdekében.

Varjú János, a komáromi Varjú Consulting tanácsadói iroda tulajdonosa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?