Pajzstetvek és atkák ellen

A lakásban támadó növénykárosítók ellen nagyon kevés a kémiai védekezés lehetősége. Ez egyrészt adódik abból, hogy a dísznövények számára kevés készítményt engedélyeztetnek, másrészt a lakótér olyan szigorú biztonsági követelményeket állít, amelybe csak nagyon korlátozottan fér bele a vegyszerek alkalmazása.

A lakásban támadó növénykárosítók ellen nagyon kevés a kémiai védekezés lehetősége. Ez egyrészt adódik abból, hogy a dísznövények számára kevés készítményt engedélyeztetnek, másrészt a lakótér olyan szigorú biztonsági követelményeket állít, amelybe csak nagyon korlátozottan fér bele a vegyszerek alkalmazása. Megfelelő körülmények között (bőséges fény, alacsony hőmérséklet, kevés, ritkán adott locsolás) a betegségek alapvetően nem lépnek fel. Ha mégis megjelenik valami, az a helytelen, gyakori, vagy bőséges öntözésre mutat, ami elősegíti a betegség fertőzését. A zárt légtérben, főleg ha az valamilyen mértékben fűtött is, rendszeresen száraz körülmények alakulnak ki (alacsony a levegő relatív páratartalma). Ilyen körülmények között minél melegebb van, annál erősebben szaporodnak fel a kártevők. Tipikusan jól érzik magukat, s télen is károsítanak a levéltetvek, atkák, pajzstetvek és az üvegházi molytetű is. Jelenlétük általában könnyen észlelhető, a levéltetvek egyre nagyobb tömegben lepik el a fiatal hajtásokat, a pajzstetvek kevésbé mozognak, inkább meghúzódnak a pajzsuk alatt, s ez látszik a hajtásokon, de az öregebb, fásodott részeken is. Általában szürkés színű, 0,5–1 mm nagyságú, kör alakú „lapkákat” látunk. A gyapjas, vagy más néven viaszos pajzstetűnél kicsit más a kép, az előbbit eltakarja a fehér, pici vattapamacsra emlékeztető bevonat. Az üvegházi molytetű szintén fehér színű, apró kártevő, de jelentős eltérés az előbbihez képest, hogy a pajzstetű nem mozog, míg a molytetű, ha megmozdítjuk a növényt, felreppen (tömegesen), majd azonnal visszaszáll a növényre. Az atkák szabad szemmel alig láthatóak. A növényeket rendszeresen vizsgáljuk meg, ha találunk fertőzött növényt, akkor azt különítsük el a egészségesektől, ne engedjük a kártevő áttelepedését. Kezdetben akár egyszerű műveletekkel is megszabadulhatunk a kellemetlen „vendégtől”, pl. növény lemosása, a kártevő letörlése, leszedése, de sajnos ez nem minden kártevőnél, és nem minden esetben elég.

A dísznövények általában érzékenyek a vegyszerekre, nem szeretik az olajos készítményeket, az EC formulációt. Éppen ezért törekedjünk az SC formára. Ajánlatos a teljes növény kezelése előtt próbafújást végezni (kis felületre), hogy meggyőződjünk, a növényünk nem érzékeny a permetlére. (MR)

A szerző növényvédelmi szakértő

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?