Most permetezzük a vadgesztenyét

Az időjárás számos kártevőnek, kórokozónak kedvez. A gazdáknak már most meg kell kezdeniük a védekezést ellenük, ha piacképes termést akarnak a szezon végén betakarítani.

Idén rengeteg a cserebogár. A kifejlett egyedek is károsítanak, főleg ha nagy tömegben vannak jelen, a nagyobb kárt a talajban fejlődő pajor okozza. Növényi részekkel táplálkozik, megrágja a gyökereket, ezzel a kelő, esetleg palántázott növények pusztulását is okozhatja. A fiatal, telepített fákra, cserjékre is veszélyes. A nagy tömegű rajzás nagy mennyiségű tojást valószínűsít, az pedig súlyos lárvakártételt.

Házilagos és vegyszeres védekezés

A cserebogár ellen a rajzás idején úgy védekezhetünk eredményesen, ha kora reggel a dermedt bogarakat lerázzuk a fákról, s elpusztítjuk azokat. Természetesen lehet permetezéssel is gyéríteni számukat, a legolcsóbb piretroidok, vagy a foszforsavészterek is megfelelnek a célnak. A pajorok kártételét talajfertőtlenítéssel tudjuk megelőzni.

A májusi cserebogár három év alatt fejlődik ki. A nőstények általában május végén, június elején csomókba helyezik el tojásaikat 20-30 cm mélyen a talajban. A tojások a lerakást követően, amíg a talajnedvesség hatására megduzzadnak, igen érzékenyek. Ilyenkor talajmunkával könnyen elpusztíthatók. Tehát a pajorok a gyakori talajmunkával, kapálással jól irthatók.

A pajorok ellen granulált vagy folyékony talajfertőtlenítő szerekkel (pl. Diazinon G), valamint rovarölő szerben csávázott vetőmaggal védekezhetünk. A talajlakók ellen mindig nehezebb védekezni, mint a lombkártevők ellen, eredményesen általában csak megelőző (preventív) jelleggel lehet. Ha a kár bekövetkezik, már elkéstünk. A cserebogár lárváinak táplálékigénye, így a kártétele is a rajzást követő második évben a legnagyobb. A talajfertőtlenítés a fiatal pajorok ellen hatásos a rajzás évében, nyár végén, majd a rajzást követő év tavaszán, amikor a pajorok már a gyökérszinten tartózkodnak.

A rajzó hagymalegyek ellen

A hagyma legveszélyesebb károsítója a hagymalégy (Delia antiqua). Különösen az öntözött területeken okoz jelentős károkat, terméskiesést. Az imágó a házilégyre emlékeztet, 6,5 mm hosszú, hamuszürke színű. A tojás hosszúkás, 1 mm nagyságú, fehér színű. A lárva 5–7 mm hosszú, fehér nyű. Évente két, esetleg három nemzedéke fejlődik. Bábállapotban a talajaban telel át.

A legyek tavasszal, április végén, május elején jelennek meg, rajzásuk június közepéig, végéig tart. A nőstény tojásait csoportosan helyezi a hagyma levelei közé. A kikelő nyüvek befurakodnak a levélbe, és annak csövén keresztül a hagymába, amelyet belülről fogyasztanak el. Az átfúrt hagymát elhagyják és egy másik hagymát keresnek fel, amelybe a gyökér felől hatolnak be. A kifejlett lárva a talajban bábozódik. A következő nemzedék imágói 8–14 nap múlva kelnek ki.

A nyári nemzedék nem mindig okozza az egész hagymafej pusztulását, viszont a megtámadott hagyma a tárolás során elrothad. Ha a kártevő túlszaporodik, a tavaszi magvetést teljes egészében elpusztíthatja!

A védekezés mindig a rajzó legyek, ne pedig a kikelő nyüvek ellen irányuljon. A rovarölő szereket korábban alkalmazni felesleges, a tojásrakás után pedig már elkéstünk a védekezéssel. Ugyanis a lerakott tojásokat a hagyma levelei között csak részben tudjuk elérni, elpusztítani, a lárvákat a levélben már nem.

A legyek, néhány nappal a párzás után, csoportosan rakják le tojásaikat. Tehát ebben az időszakban érdemes ellenük védekezni. Csak kevés szerrel védekezhetünk ellenük. A legjobb hatást a Diazol 50 EW (0,1%) /a várakozási idő 7 nap/ készítménnyel érhetjük el. A permetlébe adagoljunk tapadásfokozót, ilyen például az Agrovital (0,05%) vagy a Silwett L 77 (0,1%). Engedélyezett még a Cyper 10 EM (0,1%) és az Alimetrin 10 EM (0,1%). Az utóbbi készítmények várakozási ideje 8 nap. A védekezést 8–10 naponként meg kell ismételni. A hagymalégy ellen külföldön még engedélyezett az Actellic 50 EC (0,1%) és a Reldan 40 Ec (0,125)% /14/.

A káposztaféléket még mindig károsítja a tavaszi káposztalégy lárvája. A hernyókártétel csak megelőző védekezéssel hárítható el. Ellene a hagymánál felsorolt készítményeket használhatjuk. Ezek hatnak a káposztabolhák és a levéltetvek ellen is.

Az almások kezelése

A lisztharmat tünetei felszaporodóban vannak, ezért az almásokban, házikertekben ajánlatos minél hamarabb elvégezni a permetezést. A varasodás számára nem kedvez az időjárás, fertőzést még nem észleltünk. Ha az idő csapadékosra fordulna, már most ajánlatos lenne kontakt szerrel megelőző permetezést végezni. Nem optimálisak a feltételek a tűzelhalás fertőzése számára sem. Viszont már rajzik az almalevél aknázómoly, ellene már e hét végén védekezni kell. Olyan permetszerek közül válasszunk, amelyek irtják a levéltetveket is. Ilyen például a Calypso 480 SC stb.

Szőlő és vadgesztenye

Jelentős egyedszámban rajzik április közepétől a tarka szőlőmoly. A rajzáscsúcs még nem következett be. Nyerges szőlőmoly nem fogható. Az időjárás nem kedvez a kórokozók számára, a lisztharmat tüneteit még nem észleltük, ám amint a levegő páratartalma emelkedik, az enyhe tél miatt erős fertőzési nyomás várható. A szőlő lisztharmata ellen kéntartalmú permetszerekkel, pl. Sulika 80 WP (0,4%) stb. védekezzünk. Védjük növényeinket a levéltetvek betelepedése ellen.

Tömegesen rajzik a vadgesztenye levélaknázó moly is. Most még van lehetőség a hatékony védekezésre, a lerakott tojások és a kis lárvák elpusztítására. A virágzás miatt csak méhkímélő, kitinszintézist gátló szerekkel védekezzünk. A következő készítményekből válasszunk: pl. Dimilin 25 WP (0,05%), Nomolt 15 SC (0,1%), Match 50 Ec (0,1%), Rimon 10 EC (0,05%). Az utóbbi kettős hatással bír. Mivel a permetszerek hosszú hatástartamúak, ezért a levél belsejébe még be nem jutott lárva ahogy találkozik a szerrel, mindenképpen elpusztul. Esős időjárás esetén tegyünk a permetlébe tapadást fokozó szert, ilyen például az Agrovital (0,03%).

A szerző növényvédelmi szaktanácsadó

A diót sem kímélik a kártevők

A dión egyre nagyobb számban jelennek meg a tarka diólevéltetű ősanyái, s megkezdik a szaporodást. Szokatlanul korán mutatkozik a nemezes gubacsatka is a dió leveleken, már láthatók a tünetek. Utóbbi súlyos kártételt általában nem okoz, ellene nem mindig védekeznek a termelők. Ám ha valaki mégis kezelni akarja a fákat, akkor speciális atkaölő szerek közül válasszon készítményt. A levéltetvek ellen a foszforsavészterek, vagy a nikotinszármazékok között találunk hatékony készítményt. Még nem jelent meg, de ha csapadékosra fordul időjárásunk, akkor veszélyeztet a dió baktériumos levélfoltossága. A permetléhez keverhetünk rézhidroxi hatóanyagú készítményt, s ezzel megelőző jelleggel védekezünk a betegség ellen. (Tóth – MR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?