Miről árulkodnak a kukorica „vonalai”?

kukorica

Megkérdeztük Mayer Szilvia mérnököt, a Limagrain Central Europe vetőmag-forgalmazó vállalat területi képviselőjét, miről árulkodnak a kukorica „vonalai”?

 

A tenyészidő hosszának meghatározására vonatkozik a FAO-szám, amely 0-tól 999-ig terjedhet. Minél kisebb a kukorica FAO-száma, annál rövidebb annak tenyészideje. A mi termesztési körülményeink közt a 200-599 FAO számú hibrideknek van létjogosultsága, viszont nálunk leginkább a FAO 300-400-as számú, vagyis a korai és középérésű hibridek iránt érdeklődnek a gazdák.

A hibridkukorica esetében megkülönböztetünk két-, három, négy- vagy többvonalas hibridet. A kétvonalas hibrid a két eltérő tulajdonsággal rendelkező szülőtől (AxB) származó utód. Ennek a keresztezésnek az eredménye, hogy az F1 nemzedék valamilyen tulajdonságban meghaladja a szülők teljesítményét. A kétvonalas, vagyis az egyszeri keresztezésű hibrid megjelölése az SC (single cross). A kétvonalas hibridek a legintenzívebb, legnagyobb termőképességgel bíró hibridek. Viszont mivel nagyon kevés vetőmagot terem, ezért előállítása nagyon drága. Értelemszerűen így a piacon kínált vetőmag ára is magasabb.

Olcsóbb a háromvonalas hibridek előállítása, amelynél általában az anyahibrid a már egyszeri keresztezésű hibridből, és egy vonalas hibrid párosításából áll ((AxB)xC). Ennek megjelölése a TC (three way crosses). Ezek előállítása még olcsóbb. Értelemszerűen a négyvonalas hibrid, amelyre a DC megjelölést alkalmazzuk (double crosses), négy vonal keresztezésével jön létre ((AxB)x(CxD)). Ezek a hibridek ugyan kisebb hozamokra képesek, viszont nagyon jó az alkalmazkodóképességük.

Vannak még az MC (multi crosses) megjelölésű többvonalas hibridek, amelyek négynél több vonal előállításával jönnek létre. Ezt a gazdák kevéssé keresik, mert bár kiváló az alkalmazkodóképességük, viszont keveset teremnek. Mindenképpen ajánlatos átgondolni, milyenek az elvárások a hibriddel szemben, és ez alapján választani.

(-er)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?