Mikor, mivel és hányszor trágyázzuk a növényt?

A tápoldatos termesztés kapcsán a 90-es évektől az ammóniumnitrát és mészammon-salétrom mellett gyors ütemben kezdtek elterjedni a különböző, vízben tökéletesen oldódó nitrátok (magnéziumnitrát, káliumnitrát, kalciumnitrát), amelyek használata jelentős technikai színvonal-növekedést is feltételezett a gazdaságok részéről. Míg korábban a foszfort szinte kizárólag szuperfoszfát formájában adták, addig napjainkban ezen a téren jelentős változás tapasztalható. A tápoldatozó komplex műtrágyák elterjedésével, jelentősen csökkent az alaptrágya formájában adott foszfor, sok esetben teljesen el is hagyták, helyette tenyészidőben megosztva, vízben tökéletesen oldódó komplexek formájában juttatták ki.

A kálium esetében a termesztők tisztában vannak a paprika klórérzékenységével, mégis a magas költségek miatt alaptrágyának a 40, ill. a 60%-os kálisót használják. Ugyanakkor fejtrágyának szinte kizárólag a vízben tökéletesen oldódó káliumnitrát kerül alkalmazásra.

Napjainkban az intenzív szabadföldi és hajtatott paprikakultúrák esetében a fejtrágyázás tápoldatozás formájában történik. A fehérpaprika trágyázására a szaktanácsadók és műtrágyagyártók meglehetősen eltérő összetételű tápoldatot javasolnak, azonban a javasolt receptúrákból néhány szabály általánosítható:

– tápelem-arány tekintetében 4 fenológiai fázist különítenek el (I. kiültetés utáni két hét, a begyökeresedés szakasza; II. a kiültetést követő 3–5 hét az első virágok nyílása és kötődése; III. első termések szedése 6–8. hét; IV. folyamatos szedés időszaka),

– kezdetben a gyökeresedés elősegítése érdekében (az ültetést követő 2 hét alatt) a nitrogénhez és a káliumhoz képest magas P-arányú tápoldatot javasolnak,

– a kiültetést követő 8–9 hétben (I–III. szakasz) jelentősen változik a paprikanövény tápelemarány-igénye,

– a szedések idején az N : K arányt lényegesen nem változtatják,

– a fényviszonyoktól függően a IV. szakaszban az N : K arány 1 : 2 között változik, télen magasabb a K-arány, nyáron kisebb.

A műtrágyaadagok tekintetében a sóérzékenység miatt a gyakoribb, de kisebb adagú fejtrágyázás javasolható. Az ilyen trágyázási technológiával megvalósítható a termesztésben gyakran emlegetett „etetés” paprikatermesztés, amely során a gyakran, kis adagokban adott fejtrágya-adagok hatására kiegyenlített a talaj tápanyag-tartalma és egyenletes a növény tápanyag-ellátása is. Létezik technológiai javaslat, amelyben a víz helyett állandó híg tápoldatozást javasol, és a perzselési károk elkerülése érdekében a tápoldat töménységét 0,1%-ban, azaz a 2,5 EC-ben határozza meg. Minél nagyobb egy zöldség fajlagos tápanyag-igénye, minél nagyobb a várható termés nagyságából számított trágyaadag, annál valószínűbb, hogy a kijuttatandó műtrágyát meg kell osztani, több részletben kell adni. Ez különösen indokolt az olyan sóérzékeny fajoknál, mint a paprika, ahol az egyszerre kiadható tápanyag-mennyiség lényegesen kisebb, mint a sóra kevésbé érzékenyek esetében.

A paprika sótűrő képessége a fejlődése folyamán változik, azaz változik a műtrágyaadagok mennyiségével szembeni érzékenysége. Tapasztalatok és kísérletek alapján mondható, hogy a paprika a csírázás, a gyökeresedés, a virágzás vagy a terméskötés idején, ill. a palántakorban fokozott mértékben érzékenyek a közeg EC értékére.

A paprikatermesztésben a levélen keresztüli tápanyag-ellátásnak elsősorban akkor van jelentősége, amikor a talajok tápanyag-tartalmát kedvezőtlen környezeti vagy belső (növényi) tényezők miatt a növények nem, részben vagy csak lassan tudják hasznosítani. Minden ilyen esetben elsődleges cél a tápanyag-ellátást akadályozó tényezők megszüntetése, a lombtrágyázás csak átmeneti vagy kiegészítő megoldás, ugyanakkor a termesztés technológiának fontos, esetenként elengedhetetlen része. A paprika lombtrágyázásának nagyobb jelentősége a makroelemek közül a kalciumnál, a foszfornál, az ún. mezolemek közül a vasnál és a magnéziumnál, a mikroelemek esetében a bórnál van.