Agro

Megbízható gépeket kerestek

Az ispácai szövetkezet a gépek megbízhatóságára nagy hangsúlyt fektet, ezért gépparkjában több Lemken gép is ékeskedik. Jelenleg a Compact-Solitair 9 vetőgép-kombináció és a Rubin 12 rövidtárcsa munkájáról faggattuk a géptulajdonost.
Czigler Mónika

2020. november 11. 15:15

lemken

Az ispácai (Špačince) szövetkezet több mint 1300 hektáron gazdálkodik, elnöke Rudolf Nádaský mérnök, agronómusa pedig Roman Nádaský. A tekintélyes területen búzát, kukoricát, cukorrépát, repcét és lucernát is vetnek. Rudolf Nádaský a talajviszonyokat jellemezve elmondta, a tipikus nagyszombati löszös dombvidéken gazdálkodnak. „Nagyon fontos a minőségi talaj-előkészítés, és mivel a Lemken gépeiben eddig nem csalódtunk, nem véletlen, hogy az új gépek vásárlásánál mindig körülnézünk, mit kínál a vállalat. Ennek köszönhetően az együttműködésünk nagyon hosszú időre nyúlik vissza” – mondta.

A gépparkjukat tavaly a Lemken Vega permetezővel bővítették, amely 24 méteres karral, és 5500 literes tartállyal rendelkezik. Ezt tavaly vásárolták és már az őszi munkáknál bevetették, idén pedig már az egész szezon alatt kihasználhatták az új permetező előnyeit.

 

 

Rubin 12 – a mély keverőhatás

Mivel épp munka közben csíptük el, ezért a permetező helyett inkább a Rubin 12 rövidtárcsa előnyeiről faggattuk a gép tulajdonosát. Nádaský elmondta, keménybúzát is vetnek, amely igényli a kiváló minőségű talaj-előkészítést, amiben a Karat intenzív grubber mellett a Rubin 12 rövidtárcsa is nagy segítségükre van. „A Rubin 12 kiváló szolgálatot tesz azoknak, akik nagy területen gazdálkodnak, és szükségük van arra, hogy nagy mennyiségű szármaradványt mélyebben dolgozzanak be a talajba. Így például a kukorica esetében, amelynek maradványait a Rubin 12-vel akár 30 cm mélyen is be lehet keverni a talajba” – mondta Roman Nádaský.

Akiknek már volt tapasztalatuk a Rubin 9-cel, azok már várták is a Lemken új fejlesztését, amellyel a Heliodor 9 és Rubin 9 típusokat egészítette ki a vállalat. „A Rubin 12 annak köszönhetően képes elbánni a nagy mennyiségű szármaradvánnyal, hogy nagy, 736 mm átmérőjű homorú tárcsákkal szerelték fel, és speciálisan X alakban rendezték el. Ennek köszönhetően mindenféle oldalra húzás nélkül képes dolgozni a gép és a szármaradványt egyenletesen dolgozza be a talajba. További előnye még a hidraulikusan állítható rendszer, és a széles hengerválaszték, amelyek biztosítják az optimális rögtörést, visszatömörítést” – magyarázta Nádaský. 

rubin 12

A Rubin 12 nemcsak a szármaradvány eldolgozásában tesz jó szolgálatot, de az alapvető talajművelésre is alkalmazható mindenféle talajviszonyok mellett, és nem kell tartani az eltömődéstől, mert a tányérok közt elegendő helyet hagytak. Az, hogy a gép nem húz oldalra, garantálja a nagyobb sebességet, és ennél fogva a kisebb fogyasztást is. Mindezeket a tulajdonságokat a gép tulajdonosa is dicséri.

 

Solitair 9 – pontos magelhelyezés

Az ispácai szövetkezet egyik tekintélyes „gépalkotása” a Compact-Solitair 9 pneumatikus vetőgép a hozzá illő tartozékokkal. Abban a kivitelezésben, amellyel a szövetkezet rendelkezik, több műveletet is el tudnak végezni egy menetben, így időt és üzemanyagot spórolnak meg. Ez pedig Roman Nádaský szerint végképp nem mellékes szempont. „A különböző talajművelő gépekkel kombinálva és önálló vetőgépként is lehet használni a Solitair 9-et. A vetőmag pontos elosztása annak is köszönhető, hogy az elosztótól a csoroszlyáig menő magvezető csövek a lehető legrövidebbek és egyforma hosszúságúak. Az azonos mélységben való vetést a kéttárcsás csoroszlyák biztosítják” – tette hozzá.

A szövetkezet elnöke szerint számukra ez azért is óriási pozitívum, mert így a változó talajviszonyokhoz is képes igazodni a vetőgép, és magasabb üzemeltetési sebesség mellett sem kell attól tartani, hogy túl sekélyen, vagy túl mélyen kerül a talajba a mag. Ez pedig az egyenletes kelés szempontjából fontos. Nem kell tartani az eltömődéstől, hiszen az egyenletes magáram mindig biztosított. Mindegyik adagoló külön kikapcsolható és újra bekapcsolható. A magtartály könnyen és gyorsan üríthető.

A kettős tárcsás csoroszlyáknak köszönhetően a hagyományos művelési rendszerben is alkalmazható a vetőgép-kombináció, de mulcsba is vethető segítségével. A mélységhatároló kerekek egyben egyenletes magtakarást is biztosítanak nedves és száraz körülmények között is, a boronapálcák pedig jó egyengetést és magtakarást végeznek.

(R)

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Matovič

Matovič: Fontos a polgármesterek hozzáállása

Bugár Béla

Bugár Matovič bosszújától tart

koronavírus-vakcina

Szlovákiában is lehet orosz vakcina

országos tesztelés
Frissítve

Országos tesztelés – érkeznek a szombati eredmények

könyv illusztráció

Bárczi Zsófia: Olvasni valami jót

Capitolium

Trump terhes öröksége

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.