Már nem hiányzott az eső a kukoricának…

kukoricacső

Annak ellenére, hogy a tavaszi szárazság miatt a kukorica sokat szenvedett, a hozamokra vonatkozó szeptember közepi előrejelzések bizakodóak voltak. A nagy mennyiségű csapadék azonban még okozhat némi fejtörést.

A kukorica idén nehéz körülmények közt került a földbe, és még nehezebb körülmények közt fejlődött a hosszan tartó szárazság és a tavasszal elhúzódó alacsony hőmérséklet miatt. Ezen tényezők azt eredményezték, hogy sok helyütt nagyon egyenetlen volt az állomány. Az eső megérkeztével és az időjárás további alakulásával azonban javult a helyzet. Így nem csoda, hogy a Szlovák Statisztikai Hivatal szeptember 15-én közzétett adatai azt jósolták, hogy a szemes és silókukorica is jobb termést ígér idén, mint tavaly. A szemes kukorica várható hozama ezen adatok alapján 1,5 millió tonnára tehető, ami 5,8%-kal több, mint tavaly. Bár a kukorica összterülete a tavalyihoz képest csökkent, mindössze 196 600 hektárra tehető idén, a hektárhozam magasabb lehet, mintegy 7,73 tonna.

A szemes mellett a silókukoricából is több mint 2,34 millió tonna várható a Statisztikai Hivatal adatai szerint, ami 3,8%-os növekményt jelenthet. A silókukorica összterülete évközi viszonylatban 5000 hektárral csökken, idén mindössze 69 000 hektáron vetettek.

Matúš Javor, a KWS termékmenedzsere szerint az idei évben a kukoricát kímélték a betegségek. Ez az állapot az őszi nagy esőzések beköszöntéig legalábbis érvényes volt. A tengerinél az év folyamán inkább a kukoricamoly okozott fejfájást a gazdáknak. A kukoricamoly nemcsak a szemeket károsítja, a lárvája furatokat képez a szárban, ezzel gyengíti azt, így a szár könnyen törik.

Tavasszal a vetésnél hiányzó csapadék most kipótolja a lemaradását, sajnos a legrosszabbkor, hiszen néhol már az aratásra készültek a gazdák. A hosszan tartó nagy esőzések miatt azonban erre még várni kell, hiszen a talajokon sokfelé állt a víz, nem tudott a mélyebb rétegekbe szivárogni. A túlzott csapadékmennyiség miatt pedig nő az esélye a mykotoxikus szennyeződéseknek.

-er-

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?