Szeptember 18-án Kamocsán látta vendégül a helyi szövetkezet a kukoricanemesítő- és forgalmazó vállalatokat. Illetve mindazokat, akik kukoricatermesztéssel foglalkoznak, vagy szerettek volna megismerkedni az egyes cégek fajtakínálatával.
Kukoricasorakozó Kamocsán
A kamocsai szövetkezet területén megtartott szeptemberi fajtabemutatón több cég is képviseltette magát. Elhozták kukoricahibridjeiket, hogy a gazdák láthassák kínálatuk sokszínűségét. A hibridek sorát még felsorolni is nehéz lenne, különféle körülmények közé ajánlott, más-más éréscsoportú, különféle céllal termeszthető kukoricák álltak sorba, hogy a gazdák böngészhessenek a kínálatból. Kiválasztottunk néhány céget, illetve azok jelenlévő képviselőjét, hogy mutassa be kínálata legjavát, vázolva azokat a körülményeket is, amelyekre a gazdáknak oda kell figyelni, hogy a lehető legsikeresebbek legyenek.
Euralis – Stanislav Králik
Bár az Euralis a kamocsai bemutatón a sor végén foglalt helyet, mégsem mondható utolsónak a sorban a kínálata. Stanislav Králik, a cég képviselője a bemutatón elmondta, hibridjeik nemesítésénél a teljesítményre, koraiságra, tápértékre, betegségre való fogékonyságra, illetve a megdőlésre való hajlamosságra is odafigyelnek. Fontos szempont az is, hogy a hibridek mennyire képesek adaptálódni a környezethez, illetve hogy milyen teljesítményre képesek a talaj tulajdonságaitól, a tápanyagtól, vízellátottságtól stb. Ennek függvényében Stanislav Králik a Touareg hibridjüket emelte ki, amely 400-as FAO-számmal rendelkezik, közepesen magas növésű hibrid, amely kiválóan alkalmazkodik a környezeti feltételekhez, viszont azt is tudni kell, hogy a homokos talajt kevésbé kedveli. Nagyon jól startol, gyorsan növekszik a zöldfelület. Magas keményítőtartalmú, jól ellenáll a hűvösebb időjárásnak is a fejlődés kezdetén. A kétvonalas szemes hibrid csövei közepes magasságban helyezkednek el, magas a sorok száma a csövön, és az egyes sorokban is magas a szemek száma. Stey green hatása gyenge.
Candor Trading – Vladimír Miklovič, Michal Jaško
A Candor Trading kínálatából kettőt emelt ki Vladimír Miklovič és Michal Jaško. Az egyik a kettős felhasználású ES Mylord FAO 380, amely inkább ott adja ki igazi terméspotenciálját, ahol a gazda a szívét-lelkét beleadja a gondozásba, tehát inkább az intenzív körülményeket kedveli, ott viszont igazán meghálálja a gondoskodást.
A másik hibrid, amelyet a Candor Trading képviselői kiemeltek, a legújabb génállományból nemesített kukorica a társaság kínálatában, az ES Method FAO 350-es szemes hibrid, amely a melegebb cukorrépa- és kukoricatermő vidékekre ajánlott. Nem véletlen, hiszen nagyon jól tűri a szárazságot és a meleget. Szárazságban a második kalászt eldobja, hogy minden energiáját az elsőre koncentrálja, és abból hozza ki a legtöbbet. Vékony a csutka, viszont nagyon nagyok a lófogú kukoricaszemek, ezért azoknak, akik régebbi típusú vetőgéppel rendelkeznek, kevésbé ajánlott, nehogy összetörje a szemeket.
MAS SEEDS – Csigó György Tamás, Karol Gubovič
Az előzőeknél magasabb FAO-számmal (490) rendelkezik a MAS 56.A kukorica, amelyet a MAS SEEDS (Maisadour) kínálatából Karol Gubovič és Csigó György Tamás emelt ki. Magasabb FAO-számú hibridként is olyan a vízleadása, mint a kisebb FAO-számú versenytársaké, különösen a vegetáció végén. A cég kínálatában ez a legnagyobb termőképességű hibrid, óriási csövek jellemzik hatalmas szemekkel. A jelenlévő szakemberek állítják, hogy ez nem jelent gondot a régebbi típusú vetőgépeknek sem, viszont amire ügyelni kell, hogy érzékenyebb a késői vetésre. Ezért javasolt a minél korábbi vetés a virágzáskori stressz elkerülése érdekében. A lófogú szemes hibrid kései érésű, az ajánlott vetés sűrűség optimális körülmények közt 75 000 növ/ha, korlátozott feltételek mellett 70 000 növ/ha.
Caussade Osiva – Cser Dénes
Cser Dénes felhívta a figyelmet arra, hogy kínálatukban olyan hibridek is megtalálhatók, amelyek nagyon jól felveszik a harcot a szárazság ellen, ezek kifejezetten olyan területekre ajánlottak, ahol könnyebbek a talajok, könnyebben kiszáradnak azok, kevés a csapadék, gyakori a szárazság vegetációs ciklus végén, illetve nem megoldható az öntözés. A száraz területekre ajánlott hibridjeik a rendelkezésre álló vizet jobban hasznosítják, jó beporzást és szemfejlődést biztosítanak a kevesebb nedvességtartalom mellett is.
KWS Semena – Kovács Tamás
Azért, hogy a gazdák könnyebben eligazodjanak az egyes hibridek közt, a KWS két csoportba osztotta a hibrideket. Az egyik csoportba tartoznak azok, amelyek a nagyobb termőképességű talajokra ajánlottak, a másikba azokat a hibrideket sorolták, amelyek átlag feletti termésekre képesek a kevésbé termőképes talajokon. Ez utóbbiak a hazai körülmények közt képesek elérni a 8 t/ha átlaghozamot. Az első csoportba tartozik például a Karpatis, KWS Smaragd, KWS Kashmir, amely közös tulajdonsága, hogy képesek maximális mértékben hasznosítani a környezeti körülményeket, effektívebben veszik fel a tápanyagot és a vizet, magasabb szemtermésre képesek, és magasabb EMT-vel jeleskednek.
A kamocsai bemutatón Kovács Tamás a Balasco FAO 380-as hibridet választotta ki, amely ugyan silókukoricának szánt hibrid, de tulajdonképpen alkalmas szemesnek is, ha a gazda „menet közben” úgy dönt, inkább szemesként takarítja be. Plaszticitásának köszönhetően bárhol megállja a helyét, de a kevésbé intenzív körülmények közt kevésbé tudja megmutatni a jó tulajdonságait. Nem ajánlatos besűríteni, csakúgy, mint a Kapitalis hibridet sem, amennyiben ezt szemesnek szánjuk. Ez utóbbi hibrid zöld száron érik be, erős szárral, magas keményítőtartalommal rendelkezik, és jó tulajdonsága, hogy el lehet húzni a betakarítás idejét.
Limagrain – Mayer Szilvia
A 2020-as évben több újdonsággal is készül a Limagrain vállalat, úgy a szemes, mint a silókukorica kínálatában. A kamocsai bemutatón helyet kapott eme újdonságokból a 370 FAO-s szemeskukorica, az LG 31.388, melyet főleg a plaszticitás, nagyon jó termőképesség és kiváló egészségi állapot jellemez. Különös figyelmet érdemel a középkorai érésű, új generációs szemeskukorica hibrid, az LG 31.377 (FAO 340). A még mindig újdonságnak számító hibrid nagy termőképességgel és kiváló termésstabilitással rendelkezik, mely nagyon jól alkalmazkodik úgy az intenzív, mint az átlagos és stresszes termőhelyi környezethez is. Egészségi állapotát stabil szárú növényzet, a szilárd gyökerek is alátámasztják, s nem hajlamos sem a levelek, sem pedig a csövek fuzáriumos megbetegedésére. Viszont arra érdemes odafigyelni, hogy nem ajánlatos túl későre tolni a vetést.
A felsorakoztatott hibridek közül említést érdemel még az LG 30.389 (390 FAO) szemeskukorica, mely intenzív körülmények között, fantasztikus terméshozamokra képes, párosítva a kiváló vízleadó képességével. Szintén nem ajánlatos túl későre tolni a vetést.
Nem kevésbé marad el tőle a 2016-os év újdonsága sem, az LG 30.500 (FAO 450), mely kiváló tulajdonságait az üzemi kísérletek során és a termőföldeken is bebizonyította. Lassabb ugyan a kezdeti fejlődési fázisa, viszont a termelők visszajelzése nagyon pozitív még a kedvezőtlenebb talajadottságok mellett is, jól viseli a stresszhatásokat.
Saatbau – Mikle Tibor
A Saatbau kínálatából Mikle Tibor a Harmoniumot emelte ki, amelynek a legnagyobb negatívuma, hogy kevés vetőmag áll a területi képviselők rendelkezésére, ezért már most attól tartanak, hogy nem lesz elég az igényelt vetőmag. Mikle Tibor elmondta, ez a FAO 410-es szemes hibrid nagyon jó alkalmazkodóképességű, magas EMT-vel rendelkező, jó vízleadó képességű, bármilyen területre ajánlott. Nagyon erős gyökérzettel rendelkezik, másodlagos gyökeret ereszt a szárból, így jobban felveszi a tápanyagot és vizet is. Gyorsan lekerül a földekről, kevés szármaradvány marad utána. Ezért időben lehet őszi búzát vetni ezután a hibrid után, akár minimalizált talajműveléssel is.
Czigler Mónika
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.