Kukorica mint Bugatti

Milena Mařáková

Büszkén vállalja kukoricanemesítéseit a Limagrain, hiszen idén egy olyan újdonságot kínál a termelőknek, amelyet a Bugatti, a leggyorsabb személygépkocsi teljesítményéhez hasonlított januári szemináriumán a cég képviselője.

A Mojmírovcén megtartott szakmai összejövetelen egyebek mellett a kukorica portfólióját is bemutatta a Limagrain vállalat. A beszámolót Ing. Milena Mařáková, a vállalat marketingmenedzsere azzal kezdte, hogy a cég prioritása a kukorica nemesítése esetében a hozam, a stabilitás és a vízleadó képesség. Ezek a tulajdonságok megvannak a bemutatott hibrideknél is. A preferált fajták felsorolását Mařáková az LG 31.322 (FAO 310) szemes újdonsággal kezdte, amelynek hozama, szárazságtűrése és plaszticitása is kiváló. De még ennél is érdekesebb – szintén az idei év újdonsága – az LG 31.377 (FAO 340), amely 2017-ben az ÚKSÚP kísérleteiben 13,3 tonnát hozott hektáronként, miközben a kísérletek átlaga 12,2 % volt, a kontroll hibrideké pedig 12%. Nemcsak hozamaival, hanem stabilitásával is kiemelkedik. Ez az a hibrid, amelynek teljesítményét a Bugattiéhoz hasonlította Milena Mařáková. Ellenálló a stressz-hatásokkal és a fuzáriummal szemben, kiválóan leadja a vizet. Erős stay green hatással rendelkezik, nagyon jól reagál az intenzitásra, a csövek egészen végig jól berakódnak szemekkel.

Az LG 30.369 (FAO 360) hozamai, plaszticitása mellett az alacsony nedvességtartalommal is dicsekedhet. A Limanova néven is ismert hibrid 2018-ban a legnagyobb területen termesztett kukoricának számított. Nagyon jól reagál az intenzív körülményekre.

Magasabb FAO számmal (390) rendelkezik az LG 30.389. Főleg intenzív termesztési körülmények közé ajánlott hibrid. Figyelemre méltó a magas szemhozama, de a biogáz gyártásában is helytáll.

Az LG 30.500 nagyon jó egészségi állapotú, szárazságban is nagyon megbízható, kiváló hozamú FAO 450-es szemes hibrid.

A silóhibridekről Milena Mařáková elmondta, a nemesítési programjukban az elsődleges célt a magas hozamok elérése mellett a jó emészthetőség, ezzel együtt a tejtermelés fokozása jelenti. A silóhibridek közt az idei év újdonsága a Mantilla, amely biogáz gyártására is alkalmas. Nagyon korai (FAO 200), de ellenálló a hideggel szemben. Szintén az idei év újdonsága az LG 31.277 (FAO 280), amely az LG 30.275 helyébe lép. Magas szilázshozamú, szárazsággal szemben ellenálló.

Milena Mařáková végezetül még felsorolta a cég napraforgó-portfólióját, amelyek közt ott volt a tavalyi év újdonsága, az LG 50.635 CLP, amely az LG 56.58 CL hibridet helyettesíti. Elmondható, hogy hozama mintegy 0,5 t/ha-ral felülmúlja elődjét. Alacsonyabb növésű, agrotechnikailag nem igényes, nagyon magas termőképességű, közepesen korai hibrid, ellenálló a szárazsággal és megdőléssel szemben.

Czigler Mónika

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?