Ha a talaj vizenyős

A rossz vízvezetésű talaj felső rétegében felgyülemlik a tartós víznyomás, vizenyősséget idéz elő. Általában kemény, kötött agyagtalajon, magas vízállású (tó- vagy folyóparti) területek kertjeiben találkozhatunk a gonddal, továbbá ősszel, télen és a tavaszi hóolvadás idején. Ahol ez a nyári időszakban is előfordul, például vízparti területeken, ott a legjobban tesszük, ha vízállást elviselő növényeket ültetünk. A kötött talaj vízelvezetését azonban javítani kell.

A talaj rossz vízelvezetése, kötöttsége „furcsa”, hervadásos tüneteket okoz a növényeken, annak ellenére, hogy bőven öntözzük. Vagy inkább amiatt. A levelek az erek között sárgulnak, a levélalap vagy a levéllemez közepe puhul, vizenyősödik. A főér mentén, különösen az örökzöld fajok esetében egyre növekvő barna elszíneződést tapasztalunk. A fás vesszők kérge könnyen leválik. A lágyszárú évelők a tavaszi talajvíznyomás hatására nem hajtanak ki, vagy a fakadó levelek korán lankadnak, a növény elhal. Ha kiássuk a növényt, gyökerei kékesfeketén elszíneződtek, savanyú, rothadó szagot árasztanak vagy teljesen elrothadtak. Néhány növény esetében a tartós talajvíz-telítettség melletti magas relatív légpáratartalom mellett ödémás foltok alakulhatnak ki a leveleken, a levelek fonákán pedig parás foltok képződnek. Ez utóbbi általában zárt termesztőházakban, a téli fényszegény időszakban túlöntözés vagy rossz minőségű termesztőközeg esetén fordul el.

A vízzel telített talajban a víz-levegő aránya felborul, és a gyökerek az oxigénhiány miatt fulladnak, végül elpusztulnak. Legelőször a finom hajszálgyökerek halnak el, melyek a vizet és a tápanyagot továbbítanák a növénynek, és ennek hiányában a növény föld feletti részei haldokolnak. A konténerben, cserépben nevelt növények esetén a közeg cseréjével és az öntözési szokások megváltoztatásával könnyen orvosolhatjuk a gondot; a kerti talaj vízvezetésének a javítása nehezebb feladat. Először is meg kell győződnünk arról, hogy valóban föld alatti kemény agyagréteg vagy más akadály zárja el az elfolyó víz útját. Ehhez ássunk 60 centiméter mély, egyenes falú árkot, és vizsgáljuk meg az árok falát. Ha sötét színű, fénylő agyagréteget találunk, akkor valószínűleg ez lehet a baj. Ennek orvoslására az agyagpad mélysége alá kell szántani, és a szántással egy időben talajlazító szerves trágyát, homokot, vagy tőzeget kell beledolgozni a talajba. Magas talajvizű területekre olyan növényeket ültessünk, amelyek ezt elviselik. A cserjék közül ilyen a som (Cornus alba, Cornus florida), a homoktövis, a hortenzia (Hydrangea maxrophylla és H. paniculata), a fűz, a törpebambusz (Sasa), a bodza és a vízibambusz (Phyllostachys). A lágyszárú évelők közül jól tűri a magas talajvizet a törpe kálmos (Acorus gramineus), a csótárvirág (Astilbe), a mocsári gólyahír (Caltha palustris), a rózsás kutyatej (Euphorbia griffithii), a réti rezgőfű (Filipendula ulmaria), az árnyliliom (Hosta), a szibériai nőszirom (Iris sibrica), a kardinálisvirág (Lobelia cardinalis), a pénzlevelű lizinka (Lysimachia nummularia), a kála (Zantedeschia aethiopica), és az egynyáriként tartott bohócvirág. (A Kertészet és Szőlészet nyomán)