Galleko® špeciál – megbízható segítség a csávázásnál

galleko

Már szinte mindenütt végeztek az aratással, és a gazdákat várja az új szezon. Az előkészületeket sokan már a múlt hónapban elkezdték. A különféle mezőnapokon lehetőség nyílt a megfelelő fajta kiválasztására. Jelenleg már csak a vetőmag kezelésére szolgáló segédanyagok kiválasztása várat magára.

Már rég elmúltak azok az idők, amikor az őszi búza vetőmagjának egyedüli kezelésére a csávázás szolgált. Jelenleg a piacon rengeteg különféle hatású segédanyag kapható. Az évek hosszú során a kísérleti állomásokon és a gazdák által tesztelt megoldást kínál a Galleko® a Galleko špeciál nevű készítményével. Ez mintegy 30 összetétellel rendelkező segédanyag, amelyet úgy állítottak össze, hogy a növényre a kezdeti fázisban hassanak, és segítsék azokat a folyamatokat, amelyek végbe mennek benne.

 

Miért kezeljük a vetőmagot a Galleko špeciál-al?

Az első ok gyakorlatias jellegű, egy menetben a csávázással a fungicides kezelést is elvégezzük, és a segédanyagot is felvisszük. A Galleko špeciál-al kezelt vetőmag így a földbe kerül, és amint kedvezővé vállnak a körülmények (nedvességtartalom, meleg), a magok elkezdenek csírázni, és a Galleko špeciál is elkezdi kifejteni hatását. Nem kell várni, amíg a növény megfelelő vegetációs szakaszba ér és az időjárás kedvezővé válik. Az utóbbi években épp ennek van nagy jelentősége.

A másik ok, amiért a készítménnyel érdemes kezelni a vetőmagot, gazdasági jellegű. A kezdetekkor ugyan a készítmény ára növeli a befektetést, hatásának köszönhetően viszont ez többszörösen megtérül. Az eredmények azt mutatják, hogy ennek az applikáció kedvezőtlen körülmények közt is magasan hatékonyabbá teszi a termelést. A  NPPC VÚRV Piešťany, Vágbori lokalitásán végzett kisparcellás eredmények egyértelműen mutatják a készítmény alkalmazásának effektivitását. A kontroll esetében a 2017/2018-as szezonban a gyökér tömege 1,53 g, míg a Galleko špeciál alkalmazásánál 2,14 g. A hozam a kontrollnál 6,41 t/ha, a Galleko špeciál alkalmazásánál 6,81 t/ha.

 

A Galleko špeciál hatása

Néhány gazda úgy tartja, a termés csak egy szám (a kísérleti eredmények esetében is). Ezért nézzük meg, hogyan értük el ezeket az eredményeket, és milyen a Galleko špeciál hatása, függetlenül a lokalitástól és a fajtától. A készítmény kiegyensúlyozott összetétele a szerves anyagoknak, aminosavaknak, auxinoknak és azok vegyületeinek, tengeri algának, stresszellenes anyagoknak, mikro- és makroelemeknek. A szerves anyagok hatása látható a gyökérzeten, az hosszabb és dúsabb a hajszálgyökerekben. Épp ezeknek köszönhetően fér jobban hozzá a tápanyaghoz és a vízhez, az olyan kevéssé mobilis anyagokhoz is, mint a foszfor. Az 1.sz. táblázat eredményei (gyökértömeg) ezt alátámasztják. A minőségi gyökérzet előnyhöz juttatja a növényt, ennek köszönhetően a kedvezőtlen körülmények közt is jobban helytáll. A Galleko špeciál hatása a kezdeti növekedési időszakban jól látható az alábbi felvételen.

Őszi búza – Reform, jobbra Galleko špeciál-al kezelt növény, 1 l/t vetőmag, balra kontroll. Peruc, Louny járás, CSK, fotó: 2017.10.11, 2017.11.2.

 

Már az első minták vételénél hosszabbak voltak a gyökerek, mint a kontroll esetében. 20 nap után ez a különbség még jobban elmélyült. Evidens, hogy a különbségek megmutatkoztak a föld feletti részeken is. Míg az első minták levételénél a föld feletti részeken ez a különbség kevéssé volt látható, a későbbiekben egyértelműen látható a Galleko hatása itt is.

A gyökerek és a hajszálgyökerek nem csak a tápanyagellátásra vannak hatással. Azok csúcsain megy végbe a citokininek szintézise. Ezek a növényi hormonok gyöngítik az apikális dominanciát, ezzel pedig hozzájárulnak a mellékhajtások képződéséhez, és a növények egyenletes fejlődéséhez. A minőségi gyökérrendszerrel kombinálva ez azt jelenti, hogy a növény nem csak több mellékágat képes képezni, hanem meg is tudja őket tartani. Ezt alátámasztották a 2015/16-os kisparcellás kísérletek az őszi búzában, amelyet a lengyelországi Katedra Szczegółowej Uprawy Roślin Uniwersytet Przyrodniczy we Wrocławiu felügyelete alatt végeztek. Az eredmények bizonyítják, hogy a kevesebb tőszám mellett is az egyedek képesek voltak több produktív kalászt kialakítani, és ezeket meg is tartották. Ennek következtében a termés 7%-al növekedett. És mindezt a Galleko špeciál adagolásának köszönhetően a vetőmagra.

A kísérletre rányomta bélyegét a májusi nagy szárazság, amikoris 5,3 mm csapadék hullott (az adott régióban (az elmúlt 30 évben az átlag 51,3 mm). Itt nyilvánulhatott meg a készítmény további előnye, a stresszellenes anyagok hatása. A tengeri alga kivonat ugyanis segít leküzdeni a negatív környezeti tényezőket, nem csak a szárazságot, segít az áttelelésben is. Hatása látható volt 2018-ban is, a száraz fagyok idején. A földterület egy része, amely Gallekoval volt kezelve, láthatóan jobb kondícióban volt a mínuszok és a hótakaró hiánya ellenére is.

Őszi búza – fajta: Reform, jobbra Galleko špeciál-al kezelt terület, 1l/t adagolásban a vetőmagra, balra kontroll. Slavětín környéke, Louny járás, CSK, fotó 2018.2.27.

 

Azzal, hogy a növény ősszel és télen kevésbé van kitéve a stresszhatásoknak, jobban viseli az időjárás szeszélyeit, és ez az előny tavasszal is megmutatkozik. Jelentősen kevesebb energiát fordítanak a növények a regenerációra, így több idő marad a hozamok növelésére. A fenti táblázatok és fotók is bizonyítják, hogy a vetőmag kezelése a Galleko špeciál-al valóban jó választás.

Szívesen meglátogatjuk Önt személyesen is, további információ érdekében keressen a 0911 44 44 78-as mobilszámon, e-mailen: [email protected], vagy keresse fel internetes oldalunkat: www.galleko.com.

Galleko

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?