Az étkezési paprika talaj- és tápanyagigénye

Az étkezési paprika talajigényére vonatkozó szakirodalom és a termesztői tapasztalatok több vonatkozásban is meglehetősen egységesek. A kiváló talajszerkezet, a jó víz- és tápanyagmegtartó képesség, a levegőzöttség, a sikeres paprikatermesztés alapfeltételeinek tartják. Abban is egységes a vélemény, hogy a hajtatásban a gyorsabban felmelegedő homok, ill. homokos vályogtalajokat kell előnyben részesíteni, míg a szabadföldi termesztésben a nagyobb termesztésbiztonság miatt a középkötött talajok jönnek elsősorban számításba.

A talaj szervesanyag-tartalma

elsősorban a termesztés biztonsága miatt fontos, mivel a magas humusztartalmú talajok lényegesen jobb víz- és tápanyag-gazdálkodással rendelkeznek. Akkor, amikor a szakkönyvek a szervesanyag-tartalom vagy a szervestrágyázás jelentőségét hangsúlyozzák, az nem azért történik, mert a szerves trágya pótolhatatlan tápanyagokat tartalmaz, hanem a jobb víz- és tápanyag-hasznosítás miatt van. Talajkémhatás-igény tekintetében a paprika nem különbözik a többi zöldségfélétől, a semleges, enyhén savanyú talajokat kedveli. Intenzív termesztési viszonyok között a talajok ellúgosodása figyelhető meg, ezért a tápoldatozásnál mindenképpen célszerű a savazás alkalmazása. Szénsavas mésztartalom tekintetében az 1–5% közötti érték tekinthető optimálisnak, ennél magasabb mésztartalom esetén klorózis léphet fel, ill. alacsonyabb érték esetén a mészhiánybetegségek megjelenése várható.

A paprika, különösen a nálunk termesztett fehér termésű töltenivaló fajták a talaj sótartalmára különösen érzékenyek, ezért termesztésénél a szikesedésre hajlamos területeket kerülni kell, és az öntözéséhez is csak jó minőségű, alacsony EC-értékű vizet szabad választani.

A növények más-más energiával, de eltérő oldhatóságú tápanyagformákat képesek hasznosítani. Szélsőséges esetekben egyes tápanyagokból az ellátás a talajoldat kizárásával, kontakt ioncsere útján is biztosítható. Ha a tápanyagok nagyobb része a legkönnyebben hasznosítható, vízoldható formában van a talajban, akkor a növény tápanyag-ellátásában elsősorban az vesz részt. Az intenzív paprikatermesztés olyan esetnek tekinthető, ahol a legkönnyebben oldódó tápanyagok jelentős arányban vannak jelen, így a talajvizsgálatok során a vízben oldódó tápanyagokat kell a talaj tápanyag-ellátottságának megítélésénél figyelembe venni.

A paprika tápanyagigénye

A paprikanövény egyes szerveinek tápelem-összetétele a különböző környezeti tényezőktől függően, de mindenek előtt az eltérő tápanyag-ellátás következtében jelentős ingadozást mutat. Az egyes szervekben mért N-, P- és K-szintet a talaj tápanyag-ellátottsága nagy, de szervenként változó mértékben befolyásolta. A legkisebb ingadozás a paprikabogyóban mérhető, bogyók tápanyag-ellátottsága jó, viszonylag állandó. Ugyanakkor a lombozat tápanyag-tartalma – szemben a termésével – az egyes talajtulajdonságokra (pl. talaj tápanyag-ellátottság) érzékenyen reagál. A paprika fajlagos tápanyag-igénye az alábbiak szerint alakul:

nitrogén (N): 2,4 kg/t termés

foszfor (P2O5): 0,9 kg/t termés

kálium (K2O): 3,5 kg/t termés

Ez azt jelenti, hogy 1 tonna termés előállításához a fenn jelzett tápanyag-mennyiségre van szükség.

Az egyes tápelemek átmeneti hiánya a legkorszerűbb termesztési körülmények között is előfordul, időbeni felismerésükkel jelentős terméskiesés előzhető meg.

A nitrogénhiány

gyakran tapasztalható a termesztésben, a legintenzívebb hajtatási formában a vízkultúrás termesztésben is előfordul. Az első tünetek az alsó levelek sárgulásával, a hajtások növekedési ütemének csökkenésével jelentkeznek. Tartós hiány hatására a paprikabogyók megnyúlnak, húsfaluk vékony marad, az alsó levelekről a klorózis átterjed a középső, majd a fiatalabb levelekre, miközben az idős leveleken nekrotikus foltok jelentkeznek. A nitrogénhiányban szenvedő növény gyökérzete vékony, kevésbé elágazó, hosszúra nyúlt. A nitrogén túladagolása – ha elegendő nedvességgel is párosul – erős lombozatot, vastag szárképződést eredményez. Maga a növény később kezd virágozni, és rosszul köt. A bogyók aprók, a fajtára kevésbé jellemző alakúak lesznek, a betegség iránti fogékonyságuk növekszik. A N-túladagolás vízhiány esetében a sókártétel jellegzetes tüneteit mutatja (vékony szár, sötétzöld levelek, barna gyökérzet).

A foszforhiány

a tenyészidőszak első felében, palántaneveléskor – tőzegkultúrában –, valamint közvetlenül a kiültetést követően szokott fellépni. Az ilyen paprika növekedésben erősen visszamarad, vékony szárat, feltűnően gyenge gyökérzetet fejleszt. Későn virágzik, rosszul köt. Az első levelek fonáki oldalán barnászöld, vöröseszöld elszíneződés tapasztalható.

A kálium

a nitrogénhez hasonlóan az alsó levelek sárgulásával jelzi a hiányt. Lényeges különbség a két hiánytünet között, hogy a nitrogén esetében az egész levélzet kisárgul (az erek is), a kálium esetében a főerek és az ereket határoló levélszövet, még a levél lehullásakor is élénkzöld marad. A sárgulás mindig a levél hegyén kezdődik és a levélnyél irányába halad. A súlyos káliumhiány ugyan csökkenti a termésmennyiséget, az optimális káliumellátás elsősorban a növény beltartalmi és fiziológiai tulajdonságaira van kedvező hatással (javítja a növények hidegtűrő képességét; növeli a betegségekkel szembeni ellenálló képességet; fokozza a szárazságtűrő képességet; elősegíti az aroma-, az íz- és a színanyagok kialakulását; fokozza a fotoszintézist és az enzimreakciókat, ezáltal magasabb a termés cukor-, fehérje- és vitamintartalma; javítja a termés külső megjelenését, a piacosságát azáltal, hogy fokozza a színanyagok képződését; növeli a termés szárazanyag-tartalmát és a sejtfalak vastagságát, ezáltal javítja a tárolhatóságot, a pulton-tarthatóságot).

A kénhiány

paprikán a termesztési gyakorlatban csak a vízkultúrás termesztésben fordul elő, a szántóföldi termesztésben nagyon ritkán találkozhatunk vele annak ellenére, hogy a paprikanövény kénből viszonylag sokat épít be a szervezetébe. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy számos műtrágyában a kén, mint kísérőanyag előfordul és a szerves trágyák is – amelyekből köztudottan sokat használnak a paprika alá – jelentős mennyiséget tartalmaznak. A kénhiányban szenvedő növények növekedésben alig maradnak el az egészséges növényektől. A klorózis, ami hasonlít a nitrogénhiányhoz, nem az alsó, hanem a fiatalabb leveleken kezdődik.

A kalciumhiány

termesztésben a leggyakrabban előforduló tápanyag-ellátással összefüggő élettani betegség. Legtöbbször nem a talaj alacsony mésztartalma, hanem a kalcium nehezen felvehető volta okozza a hiányt. Tekintettel arra, hogy nem reutilizálható – a növényen belül nem átépíthető – tápelem, a hiánytünetek először a fiatalabb leveleken klorózis formájában jelentkeznek. Azonban a kalciumhiányra nem a leveleken jelentkező klorózis a jellemző tünet, a paprikán, de a paradicsomon és a tojásgyümölcsön is leggyakrabban az ún. csúcsrothadás betegség formájában alakul ki. Ilyenkor a bogyó bibepont felöli oldalán beszáradt barna folt képződik, a beteg rész nagysága a hiány mértékével arányos. A magház és a bogyó kocsány felöli oldala egészséges. A fajták közötti érzékenység mértéke nagyon eltérő, ismertek olyan paprikafajták, amelyeken gyakorlatilag nem fordulnak elő a csúcsrothadás tünetei, de ismertek olyanok is, amelyek szöveti szerkezetüknél fogva igen hajlamosak a betegségre. A kalciumhiány kialakulásának a leggyakoribb oka nem a talaj alacsony mésztartalma, hanem a Ca felvehetetlenségét kiváltó magas talajsó-tartalom, a magas relatív páratartalom, az alacsony talajkémhatás és az ionantagonizmus (pl. magas kálium-, ammónia- és nátriumtartalom).

A vas átmenetet képez

a makro- és a mikrotápelemek között, hatását tekintve inkább a mikroelemekhez tartozik. Általában a talajaink a növények fejlődéséhez szükséges vasmennyiséget tartalmazzák, a hiánytünetet legtöbbször a tápelem akadályozott felvehetősége okozza, ami rendszerint valamilyen talajhibára vezethető vissza (pl. magas pH, ion-antagonizmus, talaj-levegőtlenség stb.). A hiány először a fiatal leveleken, hajtásokon jelenik meg, majd idővel áthúzódik a középső levélszintre. Kezdetben a levélerek közötti szövetek halványodnak ki, majd az újból fejlődő hajtásokon egyre világosabb, fehérebb szövetek képződnek. A hiány előrehaladtával nemcsak az érközötti mező, hanem a vékony erek is kifakulnak. A paprikatermesztésben leggyakrabban a tömődött, levegőtlen talaj, a helytelenül elvégzett meszezés és a túlöntözés okoz vashiányt.

Magnéziumhiány tünetei

az utóbbi években a támrendszeres paprikahajtatás kapcsán egyre gyakrabban megfigyelhetők. A tápelem hiánya nem a legalsó, de mindig az idősebb leveleken eredményez érközötti sárgulást. A káliumhiánnyal könnyen összetéveszthető, tekintettel arra, hogy a klorózis csak az érközötti szövetekre terjed ki, maga a levélér zöld marad. Valamivel élénkebb sárga, vöröses sárgább, mint a káliumhiány, és rendszerint a levélnyél irányából indul, szemben a káliumhiánnyal, amely a levél hegyén kezdődik.