A kukoricáról a Czajlik Ranch-on

bayer

A Bayer és a Monsanto egyesülése után a két cég képviselői közös szemináriumot tartottak november 12-én Dunatőkésen a Czajlik-ranchon. Mi más lehetett volna a fő téma ebben az időszakban, ha nem éppen a kukorica?

A Monsanto részéről Csidey Ferenc területi képviselő mutatta be az általuk preferált kukoricafajtákat, amelyek közt néhány újdonság is szerepelt. Így például a DKC4391 FAO 340-es szemes hibrid, amely nagyon jó terméspotenciállal rendelkezik, és a szemek minősége nagyon magas. Továbbá a DKC4792 FAO 380-as szemes hibrid, amely hatalmas terméspotenciállal bír a szárazabb körülmények közt is. A szemesek közt még újdonság a DKC5092, amely bár magasabb FAO-számmal rendelkezik (420), de a vízleadás dinamikáját illetően a FAO 300-as éréscsoportú kukoricáéhoz hasonlítható.

Ezen új kukoricafajták szorosan kapcsolódnak az idén tavasztól már kínálatban lévő DKC5075 FAO 460-as hibridhez, mivel a növény egész habitusa, megjelenése a stressztűrő képességről, illetve a tőszám növelésének lehetőségéről árulkodik (erektív levélállás, fix csőtípus). Termőképességével kiemelkedik a hasonló FAO-csoport hibridjei közül, minden termesztési környezetben.

A silóhibridek közt is akad újdonság, mégpedig a DKC3097, amely nagyon alacsony FAO számmal bír (220), ugyanakkor kitűnik kimagasló startképességével. Jól tűri a hidegebb körülményeket is, nagyon jól adaptálódik a kelés időszakában is a hidegebb időjáráshoz.

Csidey Ferenc figyelmeztetett arra, hogy a gazdák az alapján válasszanak hibridet, amelyről a környéken jó véleménnyel van a „szomszéd” gazda. A DEKALB már 100 éves múltra rendelkezik, igyekszik igazodni a fajtakínálattal a változó körülményekhez. Így például a kukoricanemesítéseknél manapság az egyik legfontosabb kritérium a szárazságtűrés, hiszen ha belegondolunk, a kukorica vízigényes növény, 1 szál kukorica a vegetáció ideje alatt több mint 80 liter vizet vesz fel. A jelenlegi klimatikus körülmények közt pedig ezt nehéz biztosítani a kukorica számára.

A Bayer részéről Ľuboš Žilinčík területi képviselő tartott előadást a kukorica vegyszeres védelmét illetően. Mint elmondta, a sikeres kukoricatermesztésre különféle faktorok hatnak, így például az agrotechnika, a vetőmag, a tápanyagellátás, a növényvédelem, ezen belül is a gyommentesítés, a kártevők és betegségek elleni védekezés, illetve a klimatikus tényezők.

A gyommentesítésre vonatkozó legfontosabb követelmények a jó hatásfok a kedvezőtlen klímafeltételek mellett is, komplex megoldás a gyomok széles spektrumára, minimális stresszhatás a kukoricára, egyszerű applikáció, gazdaságos csomagolás, aminek a csomagolás megsemmisítésénél van előnye, illetve az előnyös ár.

A Bayer több gyomirtóval is rendelkezik, amely bevethető a kukoricában. Ilyen az Adengo a pre(e)post applikáció érdekében. A másik a MaisTer Power, amely egy menetben minden gyomot kiirt. A Laudis nagyon magas szelektivitásával tűnik ki. A Capreno poszt- és preemergens készítmény, amely széles hatásspektrumú, a levélen és a talajon keresztül is hat, de kiemelkedik a hosszantartó reziduális hatásával is.

Józan Gáspár területi képviselő szintén a Bayer vegyszeres védelméről beszélt, az említett készítmények hatását azonban kicsit más szemszögből is megvizsgálta, így például beszélt arról is, hogy azok milyen hatással vannak a következő veteményre. Részletezte a kukorica gyomösszetételét, illetve a készítményeik hatását ezekre. A saját régiójában, vagyis a konkrét gazdáknál tapasztalt gyakorlati információkat is vázolt, hogy a jelenlévők még átfogóbb képet kaphassanak a készítmények gyakorlati alkalmazásáról. Hangsúlyozta, hogy készítményeik azért is keresettek, mert teljesen igazodnak a dél-szlovákiai viszonyokhoz.

(czm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?