Agro

A hazai tejtermelés jövője a kormány kezében van

A hazai tejtermelők és -feldolgozók beruháznának, de az állam segítsége nélkül ezt nem tudják megvalósítani. A szakemberek szerint a jelenleg előkészítés alatt álló stratégiai terv dönti el azt, hogy 2028 után is lesz-e a boltok polcain hazai tejtermék.
Czigler Mónika

2021. június 8. 18:08

Az őstermelők és a tejfeldolgozók szerint ez az utolsó lehetőség, amikor még modernizálni lehetne. „A pénzösszegek, amelyek a következő hétéves időszakra vonatkoznak, hatalmas tételt jelentenek, és óriási hatással lesznek Szlovákia önellátottságának kialakítására. Ezért fontos, hogy a megfelelő területekre legyenek irányítva, amelynek köszönhetően ez a cél elérhető” – mondta Marián Šolty, a szlovákiai tejszövetség felügyelőtanácsának elnöke.

Szlovákiában az elmúlt évben 40%-kal csökkent a fejőstehenek száma, és 50%-kal az őstermelői feldolgozó vállalatok száma. „Az ágazatot hatalmas invesztíciós hiány jellemzi. A felmérések szerint az istállók 76 százaléka még az elmúlt évszázad 50-es, 90-es éveiből való, vagyis 30-70 évesek. Csakis állandósult dotációval és az ágazatba való beruházásokkal tudjuk elérni, hogy ne csökkenjen tovább a fejőstehenek száma, ezzel pedig a hazai termékek aránya Szlovákiában” – tette hozzá Margita Štefániková, az őstermelők szövetségének igazgatója.

A feldolgozók szintén bizakodnak a támogatások magasabb összegében, hiszen a jelenleg elkülönített 65 millió euró az elkövetkező hétéves időszakban nagyon jelentéktelennek tűnik, különösen ha azt vesszük figyelembe, hogy az ágazatnak 940 millió eurónyi beruházásra lenne szüksége.

A hazai tejtermelésben érdekelt szervezetek szorgalmaznák, hogy a kérdésben érdekelt politikai vezetők látogassák meg az egyes régiókat, és találkozzanak a tejtermelőkkel véletlenszerű választás alapján, így maguk is meggyőződhetnek arról, hogy a probléma valós, és mindenütt nagyjából egyforma. A probléma orvoslása, illetve a megoldás kulcsa pedig szerintük az állam kezében van.

(cz)

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
koronavírus

Koronavírus: mindössze egy új fertőzöttet találtak vasárnap

v

Mától csak egy járásban van érvényben másodfokú figyelmeztetés, 17 járás zöld besorolású

párkány

Levendulás, hűsítő nyárnyitó Párkányban

Vasárnap

Uralkodóházak a VASÁRNAPBAN: A brit királyi család száz éve

fff

Mindenféle huncut koboldozások

olimpia

Tiltakoznak a női olimpiai játékosok – nem akarnak transzneművel versenyezni

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.