A határnyitás a gazdákat is segítette

aratás

Tévedés lenne azt hinni, hogy a koronavírus okozta határzárak, illetve a járványhelyzet javulása utáni nyitás a gazdákat nem befolyásolta. A határokon kialakult helyzet az aratást is befolyásolta.

Az Agrárkamara tájékoztatása szerint Dél-Szlovákiában már a 27. héten megkezdődött az aratás, természetesen a repcével és az őszi árpával. Az előzetes becslések szerint a jó körülmények ellenére sem lehetett számolni átlagon felüli termésre, a repce hozamai 2,5-3,1 t/ha körül alakultak, az árpáé jó átlagot, vagyis 5,2 t/ha hozamot értek el.

A gazdák is fellélegeztek akkor, amikor a kormány bejelentette, megnyitja a kisebb határátkelőket, hiszen így fennakadás nélkül folytatódhattak az aratási munkálatok a határon túli kombájnok, illetve partnerek segítségével. A betakarítási munkálatokat így már csak a 28. héten lezúduló nagy mennyiségű csapadék, illetve viharok és jégeső korlátozta. A sűrűn vetett növények betakarítása amiatt is elhúzódott, hogy bár a szemek már érettek voltak, de a szalma nedves maradt. Ez főleg a közép-szlovákiai termelőknek okozott gondot azoknál a gazdaságoknál, akik állattenyésztéssel is foglalkoznak, ezért kizárólag száraz szalmával kell dolgozniuk.

Az Agrárkamara tájékoztatása szerint a zöldségtermesztőknek a kereskedelmi láncok árpolitikájával kell folyamatos harcot vívniuk, hiszen azok azonnal akciós áron akarják átvenni a gazdáktól a megtermelt zöldséget, nem pedig egy átlagáron, amit az adott komoditásért kínálnának.

Ami a vetési területeket illeti, a tavalyihoz viszonyítva nem volt jelentősebb változás, egyedül a borsó esetében lehet jelentős visszaesésről beszélni. Ez egyrészt a bizonytalan piaci helyzetének, illetve annak is köszönhető, hogy egyre inkább visszaszorul az előszerződéses felvásárlási mód. A helyzetet pedig tovább nehezítette az, hogy például a konzervipar a Lévai járásból nem vásárolta fel a borsót, ezért azt már csak takarmányként tudták értékesíteni a gazdák.

(czm)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?