A gazdáknak is jut az élelmiszer-feldolgozási támogatásokból

Az agrárágazat számára a 2022-es év első napjai-hetei legidőszerűbb témáinak egyike kétségkívül a múlt év december 16.-án meghirdetett, mezőgazdasági termékfeldolgozás és piacra juttatás vissza nem térítendő támogatását célzó 51/PRV/2021 számmal megjelölt pályázati felhívás.

Az érintettek már megismerhették, hogy a jelenleg hatályos vidékfejlesztési program 4.2-es alrendelkezése értelmében lehet pályázni ezekre a beruházásokra. A pályázati felhívás magában az alrendelkezés szövegében 1-es, ill. 2-es számokkal megjelölt utalásként értelmezi a mezőgazdasági termékek feldolgozását, illetve a feldolgozott termékek piacra juttatását. Alig 3 hét elteltével, január 7.-ével máris érvénybe lépett a felhívás 1-es számú módosítása. Ezzel kapcsolatban meg kell említeni, hogy az ilyen felhívásoknál is, mint minden egyéb hivatalos dokumentumnál, mindig az utolsó módosításban leírtak alapján kell eljárni. Ezért érdemes szinte napi rendszerességgel figyelemmel kísérni a PPA honlapját, ugyanis nincsenek kizárva a felhívás, illetve a kapcsolódó dokumentumok további módosításai. Az 1. számú módosítás nem változtatja meg magának a felhívásnak a lényegét. Néhány adatpontosítás mellett több olyan kiegészítést tartalmaz, amelyek egyértelműbbé teszik a pályázat kidolgozásának és benyújtásának folyamatait.

Az 51/PRV/2021 / PPA - Pôdohospodárska platobná agentúra (apa.sk) linken található felhívásból kitűnik, hogy a pályázatokat 2022. január 14. és március 31. közti időszakban lehet benyújtani. Továbbá, hogy 8 meghatározott feldolgozói, illetve piacra juttatási területen lehet pályázni. Ebből 7 pont különféle élelmiszeri termékcsoportot érint. A 8-as számú egy külön csoport, amely a mezőgazdasági vállalkozások termékeinek eladási helye kiépítésének beruházásait, beleértve a logisztikai beruházásokat, mint pl. a mozgó eladási helyeket érintik. A felhívásban mind a 8 területen táblázati formában külön-külön van feltüntetve az egyes termékcsoportokra, ill. a mezőgazdasági vállalkozások eladási helyeire irányuló beruházásokra kihelyezett támogatási összeg. Alapjában véve ez a pályázati lehetőség elsősorban az élelmiszeripart érinti. Emellett lehetőséget ad a mezőgazdasági termelők saját termékeinek feldolgozására és piacra juttatására is. Ehhez persze teljesíteniük kell a felhívásban megadott általános és specifikus feltételeket.

Elsősorban értelmezni kell a feldolgozott termék jelentését. Az alrendelkezés szövegének 1-es számú utalásában leírtak alapján termékfeldolgozásnak számít a mezőgazdasági termékkel kapcsolatos minden olyan intézkedés, amely mezőgazdasági terméket, élelmiszert vagy más terméket eredményez, kivéve a gazdaságban az első értékesítésre szánt állati vagy növényi termék előkészítésével kapcsolatban végzett tevékenységeket. Tehát pl. a gabonafélék betakarítása, cséplése, a tojás csomagolása stb. nem minősül feldolgozásnak. Növényi eredetű termékek esetében azokat legalább meg kell tisztítani, rendezni és kiskereskedelmi értékesítéshez előre csomagolni kell. A ládákban való elkülönített elhelyezés nem a mezőgazdasági termékek elsődleges feldolgozása.

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés I. számú mellékletében (EUMSZ I. melléklet) konkrét megnevezéssel megtalálható a feldolgozott termékek jegyzéke. A mezőgazdasági vállalkozóknak ezúttal van esélyük vissza nem térítendő támogatást szerezni olyan beruházásra, amelyek lehetővé teszik termékeiket feldolgozott állapotban, azaz hozzáadott értékkel a piacra kínálni. Pályázni lehet pl. építkezések, technológiák, gépsorok stb. beruházásaira. Ám ennek esélye meglehetősen korlátozott. Pályázhatnak az uniós jogszabályok és a Szlovák Köztársaság jogszabályai által elismert saját termelési és termelői szervezetek feldolgozása terén üzleti tevékenységet folytató természetes és jogi személyek. Azaz alapjában véve majdnem minden mezőgazdasági vállalkozás. Ebben az esetben a támogatás kedvezményezettje kizárólag az EUMSZ I. melléklet hatálya alá tartozó termékeket értékesíthet. A legalább 2019-től létező mezőgazdasági vállalkozás esetében, aki saját termelésének feldolgozását és/vagy forgalmazását tervezi, a mezőgazdasági elsődleges termelésben folytatott tevékenységet számviteli bizonylatok és bankszámlakivonatok, szerződések és kitöltött megrendelések benyújtásával bizonyítja a legalább 10 000 € éves forgalmát. Ezt nem szükséges benyújtani, ha a kérelmező 2019-ben és 2020-ban a közvetlen támogatás kedvezményezettje volt, vagy ezekben az években állatokat regisztrált a központi nyilvántartásban (CEHZ). A támogatási kérelem benyújtásakor a projekt tárgyát képező feldolgozási tevékenységet nyilvántartásba kell venni az üzleti engedély igazolására.

A vissza nem térítendő támogatások százalékaránya a támogatható beruházásokból számított 50% az ún. kevésbé fejlett régiókban (a Pozsonyi kerületen kívül az összes többiben) és 40% a Pozsonyi kerületben. Ez az alaptámogatási arány növelhető 35%-kal, de összességében nem haladhatja meg a beruházások 75%-át. A támogatások növelése a beruházások megvalósítása helyszínének (kerületenként különböző), a vállalkozások nagyságának (mikro, kis, közepes és nagy) függvényében lehetséges.

A pályázatok sikeressége természetesen függ az objektíven kiszámítható kritériumok alapján odaítélt pontszámoktól. Ennek alapján a lehető 100 maximumból legkevesebb 55 százalékpontot kell elérnie a pályázatnak. Tudni kell még, hogy a beruházás mértékének legkevesebb 10 000 eurónak kell lennie, az élelmiszeripari vállalkozások esetében legfeljebb 2 millió, a 8. pont szerint pályázóknak pedig 200 000 euró lehet. Természetesen csak azok a beruházások támogathatók, amelyek árai piackutatás alapján, majd közbeszerzési eljárás alapján lettek megállapítva.

A fentieken kívül még több követelményt is alaposan és a maguk összefüggésében is figyelembe kell venni a pályázati feltételek teljesítésének felméréséhez. Ezeket mindenképpen ismerni kell még a pályázatok elkészítésének megkezdése előtt. Ezenkívül azonban nagyon fontos alaposan áttanulmányozni a támogatási szerződés utáni megvalósítás feltételeit. Tudniillik a követelmények nemcsak a beruházási aktivitások kivitelezésére, de a termelésre, illetve a piaci értékesítésre is vonatkoznak.

A 8. területre történő beruházások esetében többek közt a következő kritériumokat kell teljesíteniük a kedvezményezetteknek:

– a kérelmező kizárólag mezőgazdasági termékeket és közvetlen fogyasztásra szánt mezőgazdasági termékekből készült termékeket forgalmaz,

-a piaci bevételek kimutatása szerint, az eladott termékek legalább 75 %-ának saját termelésből kell származnia,

– a saját nem feldolgozott mezőgazdasági termelésnek a bevételek alapján számított piaci termelés legalább 50 %-át kell kimutatni,

– a saját termelésű élelmiszereknek a forgalom alapján számított forgalmazott termelés legalább 50%-át kell kitenniük.

A korrekten elkészített pályázat kidolgozásának megkezdése előtt ajánlatos egy, számadatokkal is alátámasztott külön felmérést készíteni a támogatás jóváhagyásának esélyeiről. Ezzel együtt rendkívül fontos felmérni, hogy a majdani támogatási szerződés megkötése után képes lesz-e a kedvezményezett teljesítenie a megvalósításhoz vállalt feltételeket. Az alapos felméréssel megelőzhetők az olyan esetek, amikor a már megvalósított beruházások ellenőrzésénél a támogató felbontja a szerződést a nem megvalósított követelmények, esetleg a helytelenül elvégzett közbeszerzési elvárások miatt.

Varjú János, a Varjú Consulting tanácsadói iroda tulajdonosa

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?