A dísznövények helyes átteleltetéséről

A muskátli féleségek között legalább hármat el kell különíteni. Egyik a hagyományos álló, másik a futó-, a harmadik pedig az angol muskátli. Mindegyik muskátli kibírja az 1-2 éjen át tartó -1, -2 fokot, ezért időjárástól függően november közepéig kinn tarthatjuk őket.

A muskátli féleségek között legalább hármat el kell különíteni. Egyik a hagyományos álló, másik a futó-, a harmadik pedig az angol muskátli. Mindegyik muskátli kibírja az 1-2 éjen át tartó -1, -2 fokot, ezért időjárástól függően november közepéig kinn tarthatjuk őket. A teleltetéshez a korábban elmondottak szerint az egészséges, erős töveket válogassuk ki. A sérült, beteg részeket vágjuk le, az elszáradt leveleket szedjük le.

A kerti (hagyományos) muskátlit két módon teleltethetjük. A felszedett töveket egy hűvös, sötét, vagy nem túl világos pincében gyökerénél fogva fellógatjuk. Természetesen az öntözés elmarad. A másik mód, amikor a felszedett töveket kevés földdel egy nagyobb edénybe (dézsa, lavór, láda, stb.) rakjuk, s így helyezzük el egy hűvös pincében. Ezeket kis vízmennyiséggel, s csak ritkán (a hőmérséklettől, a kiszáradástól függően 3-4 hetente egyszer) kell öntözni. Nem alkalmas olyan edény, amiben a nedvesség megmarad, a pára lecsapódik, pl. nylon tasak, ezekben a növényt a szürkepenészes, esetleg baktériumos rothadás megtámadhatja. A betegségek fellépését a gyakori, illetve a túlöntözés is kiválthatja. A futómuskátlit a teleltetéshez vissza kell vágni 2-3 nóduszra (csomóra, rügyre), s ezeket a kisebb lombozatú töveket kell világos helyre tenni. A hőmérsékletet tartsuk 12-15 fok között. A tápoldatozást hagyjuk abba, az öntözést is ritkítsuk. Alkalmas hely a fűtetlen szoba, előtér, ablak köze, stb. Az angol muskátlit a kertészek egyéves növényként kezelik, tehát minden évben újra kell szaporítani. Ennek ellenére az illatos fajtákat (citromillatú, mentaillatú) lehet teleltetni bőséges fényben, nagyjából a futómuskátlinál leírtak szerint.

Téli időszakban túl sok tennivalónk nincs, a növények ellenőrzését, ritkán öntözését kell elvégezni, illetve el kell távolítani az elszáradt leveleket, vadhajtásokat. Ha beteg tövet találunk, azt haladéktalanul távolítsuk el az egészségesektől. Mindegyik muskátlit a tavaszi kiültetés előtt vissza kell vágni. A kiültetés előtt a növényeket szoktatni kell a természetes viszonyokhoz, ugyanis a nap és a szél könnyen megperzseli azokat. A dézsás, balkon növényeket optimális esetben 5-10 fok hőmérsékletű, világos, szellőztethető helyen teleltetjük, de vannak fajok, amelyek szabadban is kibírják (balkonrózsák, japán som, japánbambusz, hortenzia, stb.). Szabadban lehetőleg védett helyet keressünk számukra, így a föld feletti rész nagyobb károsodás nélkül áttelel. Gyakori gond, hogy a dézsában a talaj teljesen átfagy, a gyökerek súlyosan károsodnak, s ez vezet a növény pusztulásához. Megelőzésére a dézsát tegyük falapra, csomagoljuk be valamilyen hőszigetelő réteggel, esetleg a növény tövét védjük takarással. Télen ezeket is csak mértékkel, fagymentes napokon öntözzük.

A mediterrán térségből származó növényeink elviselik rövid ideig akár a -5 fokot is. Ezeket csak a tartósan fagyos időszakban kell bemenekíteni. Igyekezzünk a teleltetéshez igazítani a lombozat nagyságát, pl. a leander csupasz hajtásainak levágásával. A teleltetéshez világos és hűvös helyet biztosítsunk. Sötét helyen a növények legyengülnek, meleg helyen növekednek, de kellő fény hiányában elvesztik természetes ellenálló képességüket, és gyorsan felszaporodnak a kártevők. Ha kártevőt észlelünk növényen, először is különítsük el azt az egészségesek védelmében. Igyekezzünk a kártevőt elpusztítani, házilagos módszerek is eredményesek lehetnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?