A tavalyinál jobb évet zárt a nagymegyeri fürdő

Nagymegyer
Nagymegyermegyer |

Az emelkedő energiaárak jobban fenyegetik a nagymegyeri fürdő működését, mint a pandémia miatti korlátozások okozta kiesés, véli Lukáš Machala igazgató, aki szerint a növekvő kiadások ellenére biztos a fürdő anyagi helyzete. Az igazgató székéről azonban ez nem mondható el. A korábbi, hasonló módon beültetett fürdővezető kinevezését érvénytelenítette a járásbíróság, írta a Paraméter.

Idén közel háromszázhetvenezer vendég váltott jegyet a nagymegyeri termálfürdőbe, mintegy harmincezerrel több, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A pandémia előtti időszak látogatottságának felét sem érte el az utóbbi két nyári idény. 2019 ugyanis rekordév volt az idegenforgalomban, akkor a nyári hónapokban közel nyolcszázezer vendéget fogadott a fürdő.

Lukáš Machala igazgató lapunknak elmondta, hogy az idei látogatottság az üdülési utalványoknak is köszönhető, most ugyanis több turista élt ezzel a lehetőséggel, mint a korábbi években. A fürdő vendégeinek 60 százaléka belföldi turista volt, 35 százalékuk cseh, a fennmaradó 5 százalékot más országokból érkező vendégek alkották. „A pandémia a vendégeinket is befolyásolta. A kormány rendszertelen intézkedései miatt júliusban elmaradtak a cseh turisták” - magyarázza az igazgató, akinek nagy tervei vannak a fürdővel. Ezeket két hete egy lakossági fórumon is említette. A részletekről azonban, arra hivatkozva, hogy jelenleg a szakmai egyeztetések és projekt előkészületek folynak, még most sem nyilatkozott.

„A nagymegyeri fürdő kiváló gazdasági helyzetben van. Idén eddig 40 százalékot sikerült megtakarítani a kiadásokon, ami azt jelenti, hogy megbirkóztunk a covid-19 miatt az év elején bevezetett válságüzemmóddal.

Most azonban az energiaárak és a víz árának ugrásszerű növekedése nyugtalanít bennünket. Az aránytalan drágulás nagyon negatívan hathat a vállalat gazdasági eredményeire” - jegyezte meg Machala.

A helyzetet ronthatja, hogy ősszel és télen kevesebb látogatóra számítanak, mint a pandémia előtti időszakban.

Lukáš Machalát az év elején nevezte ki a fürdőt vezető városi vállalat igazgatójává Holényi Gergő polgármester, lépése ellen a képviselő-testület egy része, valamint a fürdő alkalmazottai is tiltakoztak. Előtte rövid ideig Milan Orešanský-t ültette be a polgármester Kiržan Tibor akkori ügyvezető igazgató mellé a képviselő-tetsület jóváhagyása nélkül. Tavaly őszi lépését bíróságon támadta meg a fürdő felügyelőtanácsa, amelynek tagjai önkormányzati képviselők is. Orešanský rövid időn belül visszalépett. Az ügy azonban folytatódott, Paraméter hírportál szerint néhány hete érvénytelenítette a Dunaszerdahelyi járásbíróság bírája Holényi döntését. Az indoklásból kiderül, hogy a városi cégek élére csak a képviselő-testület döntése alapján nevezhetnek ki vezetőt. Balázs Péter képviselő, a felügyelőbizottság tagja lapunknak elmondta, hogy egyelőre nem értesítették őket a döntésről, de emlékeztetett rá, hogy a felügyelőbizottság Machala kinevezését is megtámadta. Ebben az ügyben még nem volt tárgyalás.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?