A Szövetség MKP-platformjának nyilatkozata

Szövetség k

Alább változtatás nélkül közöljük a Szövetség MKP-platformjának nyilatkozatát.

A Magyar Közösség Pártja alulról építkező demokratikus elvekre épülő pártként működött. Ezt a rendszert a Szövetség MKP Platformja továbbra is következetesen alkalmazza. Platformunk vezetősége kéthetente ülésezik. Döntéseink meghozatala során szükség szerint egyeztetünk a járási elnökeinkkel, helyi szervezeteink elnökeivel. Az így kialakított álláspontunkat a Szövetség elnökségében a platform elnöke, Berényi József tolmácsolja. Elutasítunk minden olyan kezdeményezést, amely megkérdőjelezi platformunk vezetésének egységét, annak közös fellépését, valamint a platformunk elnökével szemben folytatott, személyeskedéstől sem mentes lejárató kampányt.

Itt az idő, hogy a vezetőség egyes tagjai ne bűnbakokat keressenek a jelenlegi állapotokra, hanem minden erejükkel a magyar politikai egység megerősítésébe fektessék energiáikat. A szervezési ügyek okozta kérdések nyilvánosság előtti felvetése csupán nyomásgyakorlási kísérlet, annak erőből szándékozott megoldására. Mi a megbeszélések, a tárgyalások és gondok megoldásának elkötelezett hívei vagyunk, még ha ez a nehezebb út is.

A Szövetség MKP Platformjának elnökségi tagjai: Bárdos Gyula, Beke Beáta, Cziprusz Zoltán, Farkas Iván, Forró Krisztián, Furik Csaba, Őry Péter, Viola Miklós

Érdekes

A Szövetségen belüli, a polgármesterjelölt-állítással kapcsolatban kialakult feszültségről mi is írtunk bővebben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?