A parlament jóváhagyta a terhességi segély bevezetését

parlament k
Pozsony |

A dolgozó, állapotos nők, illetve az állapotos diákok jövő áprilistól újféle támogatást igényelhetnek, az ún. terhességi segélyt vagy terhességi ösztöndíjat. A parlament csütörtökön jóváhagyta az erre vonatkozó jogszabály-módosítást, melyet az OĽaNO képviselői terjesztettek elő. A javaslatot mind a 120 jelen lévő képviselő támogatta.

A terhességi segélyt a Szociális Biztosító fogja kifizetni. „A támogatás célja, hogy fedezze a terhességgel járó, megnövekedett kiadásokat” – közölték a módosítást indítványozó képviselők.

Az a biztosított személy jogosult a támogatásra, aki a szülés feltételezett napját megelőző 27. hét kezdete előtti két évben legalább 270 napig rendelkezett betegbiztosítással. A segély napi összege a napi kivetési alap 15 százalékának fog megfelelni. Nem lehet alacsonyabb a maximális napi kivetési alap tíz százalékánál, ami 2021-ben, egy 30 napos hónapban 215,50 eurót fog kitenni.

Terhességi segélyre jogosultak lesznek azok az alkalmazottak is, akik szülői szabadságukat töltik, és emiatt felfüggesztették a betegbiztosításukat, illetve azok az egyéni vállalkozók, akik esetében szintén felfüggesztették a kötelező betegbiztosítást, gyermekgondozási segélyre jogosultak és nem működtetik a vállalkozásukat.

A középiskolások és egyetemisták terhességi ösztöndíját az állam költségvetési forrásokból fogja fedezni. A szülés feltételezett napja előtti 27. héttől kezdve fogják nekik folyósítani. Havi 200 euróról van szó, az összeget a kormány rendelet formájában módosíthatja. Az ösztöndíj odaítéléséről egyetemisták esetében a rektor vagy a dékán dönt, középiskolások esetében az iskolaigazgató.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?