A nagymihályiak ellen búcsúzik a DAC a régi gyepszőnyegtől

dac

Az utóbbi három fordulóban nyeretlen DAC labdarúgócsapata szombaton 18 órakor a nagymihályiak ellen javíthat a MOL Arénában a Fortuna Liga 9. fordulójában.

A DAC augusztus 14-én, a besztercebányiak ellen tudott győzni utoljára a bajnokságban. Azóta a sárga-kékek kikaptak a nagyszombatiaktól és a trencséniektől is, majd szerdán döntetleneztek a Slovan otthonában. Előbbi két találkozón gyenge teljesítményt nyújtottak Guľa edző védencei, a pozsonyi címvédő ellen viszont – különösen az első félidőben – a szebbik arcukat mutatták.

A derbi utóélete

A Slovan elleni rangadó alatt végig magyargyűlölő rigmusoktól zengett a Nemzeti Futballstadion, aminek hatására a dunaszerdahelyi klub közleményt adott ki: „...a stadionokban egész Szlovákia-szerte immár hosszú évek óta hallatszanak magyar- ellenes megnyilvánulások anélkül, hogy az SZLSZ nyilvánosan elítélné az effajta viselkedést. A „bi Maďara do hlavy” (üsd a magyar fejét) vagy a „maďarské kurvy” (magyar kurvák) szlogenek skandálása hozzátartozik a szlovákiai futballfolklórhoz, legyen szó első vagy második ligás klubról. Sajnos teljesen megszokott, hogy a hangosbemondó sem szólítja fel a szurkolókat a hasonló rigmusok elhagyására, ahogy ez szerdán a Slovan otthonában is megtörtént, ahol az egész mérkőzés folyamán sértegették a magyarokat.ˮ A nyilatkozatban a DAC felszólítja a szlovák szövetséget, hogy tegyen meg mindent az ilyen viselkedés felszámolásáért.

A DAC-nak távolról sem ez lehet az egyetlen sérelme a hétközi rangadó után: egyrészt egy ellenük ítélt, erősen megkérdőjelezhető tizenegyest és egy elmaradt Slovan-kiállítást is joggal kérhetnének számon (tegnap emiatt hivatalos panaszt nyújtott be a klub), ráadásul a Futbalové zákulisie nevű sportoldal felvételt közölt arról, hogy Richard Trutz, a Slovan sport- igazgatója a meccs félidejében tiszteletét tette a játékvezetők öltözőjében...

Jön az új gyepszőnyeg

A szombati, nagymihályiak elleni mérkőzés ennél sokkal higgadtabbnak ígérkezik, bár Adrián Guľának továbbra is meg kell birkóznia több sérült hiányával (Balic, Davis, Riszvanisz, Kružliak). Érdekesség, hogy Kalmárék a zempléniek elleni találkozón „elbúcsúznakˮ a MOL Aréna jelenlegi gyepszőnyegétől, a válogatottszünet alatt ugyanis új borítást kap a pálya. A gyepcsere előtt, azaz a jövő hét folyamán a DAC utánpótláscsapatai is a MOL Arénában játsszák bajnoki mérkőzéseiket. „Sok élményt adott ez a gyep, de úgy gondolom, hogy már ráfér a csere. Remélem, hogy győzelemmel és sok góllal búcsúzunk tőleˮ – tekintett előre a mérkőzésre Kalmár Zsolt a Slovan elleni derbi után.

Veszélyes zempléniek

A nagymihályiak a várakozásoknak megfelelően már a szezon elején berendezkedtek a tabella alsó felébe, jelenleg a 10. helyen állnak két győzelemmel, két döntetlennel és négy vereséggel. A DAC legutóbb tavaly októberben meccselt a keletiekkel, akkor Andzouana gólja döntötte el a találkozót a sárga-kékek javára. A DAC ugyanakkor nem mehet biztosra, a nagymihályiak ugyanis a közelmúltban kétszer is nagyon csúnyán megtréfálták a csallóközi csapatot: tavaly nyáron például 4:1-re, három éve pedig 5:0-ra győztek.

A találkozót a Voyo élőben közvetíti, a mérkőzés játékvezetője Gemzický lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?