A gyep nem pázsit

A gereblyét mindenekelőtt az ásás, kapálás elmunkálására, vagy a talajporhanyítására, elegyengetésére használhatjuk. Emellett hasznos segítőnk a kikapált, kézzel kihúzott gyomok, kiegyelt növények, falevelek vagy rögök összegyűjtésére.

A gereblyét mindenekelőtt az ásás, kapálás elmunkálására, vagy a talajporhanyítására, elegyengetésére használhatjuk. Emellett hasznos segítőnk a kikapált, kézzel kihúzott gyomok, kiegyelt növények, falevelek vagy rögök összegyűjtésére. A munkaterülettől függően válasszunk rövidebb, azaz kevesebb fogú, vagy szélesebb eszközt. Ez utóbbi a gyep ápolásában is szerepet kaphat, használhatjuk mohafoltok, illetve kora ősszel a hulladék és az esetlegesen elhalt, fűréteg eltávolítására. Az elhalt réteg kedvezőtlen megvastagodását azonban megelőzhetjük, ha a levágott füvet rendszeresen összegyűjtjük. Ehhez inkább a rugalmas fogazatú fűgereblyét válasszuk, tavasz végén, nyár elején. Ezekből már olyat is vásárolhatunk, amelyen állítható a fogak távolsága. A rugalmas fogú gereblyével szinte átfésüljük a gyepet. Ez pedig nemcsak a fűnyírás után, hanem előtte is előnyös, mert a fűgereblyével a gyomok leveleit, indáig is kiemeljük, és így gyérítjük azokat.

A beállt gyepben itt-ott felbukkanó gyomokat kézzel már nehéz kihúzni, ezért használjunk például kézi ásóvillát, ásókanalat, hogy a mélyre hatoló gyökereket is eltávolítsuk. A gyomokat mindig gyűjtsük össze és ha már magot érlelnek, akkor semmiképpen ne dobjuk a komposztra. A kertészeti szaküzletekben úgynevezett szelektív gyomirtó vegyszereket is vásárolhatunk, amelyek a gyepben is használhatók. A tápanyagok és gyomirtó szerek keveréséhez, vízben oldásához és kijuttatásához kisebb kertekben az öntözőkannát is használhatjuk.

A görnyedő vagy földön térdeplőmunkát tehetjük kissé kényelmesebbé és a térdünkét és a ruhánkat is kíméljük a kertészeti boltokban kapható műanyag térdeplővel.

A kezünket kesztyűvel védhetjük a kerti munkáknál, az ujjak redőiből ugyanis nem könnyű kitisztítani a föld, vagy a növényi nedvek nyomát. Az ültetéshez, a zöldségek ápolási munkáihoz, mint pl. a kacsozás, lehetőleg kézhez jól simuló kesztyűt válasszunk, a metszésnél, sövény nyírásakor főként ha tüskés ágakról van szó, jól jön a vastagabb, a karcolások ellen is védő anyagból készült típus. (Kertbarát)

A pázsit arra való, hogy nézzék, a gyep arra, hogy használják

A pázsit és a gyep csak a köznyelvben jelenti ugyanazt. A pázsit apró szálú, finom levelű fajokból álló, mindig rövidre nyírt, szőnyegszerű, intenzíven ápolt zöldfelületet jelent. A legszebb természetes pázsittal a hűvös és nyirkos éghajlat alatt találkozunk. A gyep igénytelenebb, durvább füveket és esetleg más évelőket is tartalmazó, magasabbra hagyott szárú, de rendszeresen ápolt növényegyüttes. A kertészek tudják: a pázsit arra való, hogy nézzék, a gyep arra, hogy használják is. Amit nálunk a köznyelv pázsitnak nevez, az jellemzően jól ápolt, szépen nyírt gyep. A hazai viszonyok között pázsitot nem könnyű kialakítani. Ha valaki a semmiből kezd neki, akkor sok vesződés és kiadás után is szinte bizonyosan kudarcélmény lesz a vége. Vagy egy szép gyep. A magazinokban látható gyönyörű zöldfelületeket jellemzően borsos árú, leterített gyepszőnyegekből alakítják ki, fűvetéssel ilyet kialakítani legjobb esetben is évekbe telhet. (NSZ)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?