Kiderült az Év Tanára díj nyerteséről, hogy többször is orális szexben részesítette tanítványát

fd

Az Év Tanára díj nyertese többször is orális szexben részesítette egyik tanítványát

A 36 éves Randi Chaverrit az amerikai Texas államban tartóztatták le, miután kiderült, hogy legalább két alkalommal orális szexben részesítette egyik középiskolai diákját az osztályteremben – jelentette a helyi sajtó. Az eset fél évvel azután történt, hogy a tanárnőt megválasztották az Év Tanárának.

Chaverrit „ diákkal folytatott illetlen viszonnyal” vádolják. A helyi rendőrség szerint a Round Rock középiskolában háztartástant (amerikai terminussal: családi és fogyasztói tudományt) tanító nő többször is felhívta egyik diákját, hogy szexuális kapcsolatot létesítsenek. A fiú elmondása szerint a tanárnő kétszer is orális szexet folytatott vele az iskolai osztályteremben.

Az iskola vezetősége amint megtudta, hogy mit tett a tanárnő, feljelentette és ki is tiltotta őt az iskola területéről

A nő a 25 ezer dolláros óvadék kifizetése után szabadlábon védekezhet az ellene felhozott vád ellen.

(via 24)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?