Znió vára alján

Ha minden igaz, a napokban alakul meg hivatalosan egy új szlovák lokálpatrióta szervezet, a Turóci Tájszépítő Egylet. Jelenlétükkel még eggyel nőtt az olyan kezdeményezések száma, amik magukban hordozzák az elanyátlanodott szlovák vidék újraértelmezésének ígéretét. És ez a magyaroknak is csak örömére válhat.

A Turóci Tájszépítő Egylet – az alapítók nyilatkozatai szerint – egyszerre próbálna a természeti és a kulturális örökség megújításával, megszépítésével foglalkozni, és egy modern, stílusos turóci atmoszférát kialakítani. De milyen atmoszférát rejthet magában a Turóci medence? A hely geográfiája nem ígér sokat: egy nem túl hosszú, észak-dél irányú völgyben járunk, ami azért elég széles ahhoz, hogy falvak párhuzamos láncolatai sorjázhatnak benne. Az északi végén fekvő Turócszentmártontól több úton haladhatunk dél felé, ahol aztán az utak szépen emelkedve elhagyják a medencét. Eddig tartott Turóc; nem nagy kiterjedésű térség. A történelmi Magyarország egyik legkisebb vármegyéje volt.

Nem csak méretei, hanem jelenlegi állapota sem adna okot kitüntetett figyelemre. Turócszentmárton kivételével elárvult települések fekszenek itt, mint Mosóc, ahol lerobbant kúriák sora várja, hogy újra az élet központjai legyenek, vagy a „híres-neves” Znióváralja, ami ugye azért híres-neves, mert itt állt az egyik első szlovák gimnázium; és erre elvileg máig büszkék a szlovákok. Ehhez képest alig van Znióváralján olyan hely – talán csak egy büfé és egy bolt – ami nyitva várná az embereket. Turóc tehát ma elég kopottas, megállt itt az idő.

Mégis rengeteg potenciál van ebben a völgyben; ha valóban lehet egy helynek szelleme, akkor az Turócban létezik és könnyen megérinti a látogatót. Hiszen kúriák és valahai iskolák épületei állnak itt; ezekben fejlődtek a 19. században a szlovák szabadság kicsi és csendes körei, amíg Pesten és Pozsonyban zajlottak a reformkori országgyűlések, zajlott a forradalom, a szabadságharc, aztán zajlott a megtorlás, szóval zajlott a nagybetűs Történelem. Aztán állnak itt olyan parasztházak, amik valamilyen régkori jólétre emlékeztetnek, és amelyek a 19. században mintha polgáriasult külsőt próbáltak volna felvenni. Znióváralja hosszúkás főteréről nehéz is eldönteni, hogy egy nagyra nőtt faluban járunk, vagy egy magzatkorú kisvárosban. És áll itt még sok(gondozatlan) emléktábla szlovák női írókról, polgári aktivistákról, botanikusokról, tanárokról: a magzatkorú szlovák polgárosodás képviselői voltak ők a 19. században. Amit aztán a magyar nemzetállamépítés türelmetlen lendülete elsodort és nem növekedhetett tovább

A turóci medencének ebből az autentikus kisnemesi-gazdagparaszti valóságából aztán már nem is szökkent szárba soha semmilyen szlovák polgárosodás. Trianon után egy agrárdemokráciát próbáltak itt felnevelni cseh stílusban, egy hátországot Prága mögött; a második világháborút pedig a kommunista államkísérlet követte.

Úgyhogy a mai szlovák középosztály éppenséggel nem is vállal sorsközösséget Turóccal. Olyan büszke, olyan árva, mint Znióváralja, nincsen nagyon még Szlovákiában. Magyar szemmel – nálunk ugye még a mohácsi vésznek is emlékparkja van – szinte hihetetlen, hogy még az iskolai kirándulások zarándokhelyévé sem vált a városka. És hogy nem akadt itt egy helyi örökmozgó, aki Művészetek Völgyét varázsolna a helyből.

Ezért hát a reménykedés az olyan híreket hallva, hogy Turóci Tájszépítő Egylet alakul, bevallottan hagyományteremtés céljával, a hagyományokat modern vagy akár üzleties stílusban újrahangszerelve. Az ilyen lokálpatrióta törekvések az új nacionalizmusoknak is melegágyává válhatnak, de könnyen segíthetik egy békés és organikus szlovák önkép kialakulását is. A Turóc-féle völgyek valahai polgárosodásának újrafelfedezésével ma is átélhető lehet az a szlovák történelem, ami jóval több a (magyar) elnyomó és (szlovák) elnyomott harcánál.