Zeman és Gašparovič

Kétségtelenül sok a párhuzam Miloš Zeman múlt hétvégi és Ivan Gašparovič 2009-es győzelme között a csehországi, illetve a szlovákiai köztársaságielnök-választáson. Zeman és Gašparovič egyaránt olyan első ötéves ciklus után lett újraválasztva, amely koncentráltan tartalmazott egy csomó okot arra, hogy miért ne legyenek újraválasztva. Itt is, ott is az arrogáns, tapló magatartás és a hazug, támadó, lejárató taktika meg a félelemkeltés aratott diadalt a tisztesség, az érvek és a tények felett. Zemant és Gašparovičot minden diszkvalifikáló ténykedése ellenére hatalomban tartotta a társadalom kritikus többsége, amely főleg a kevésbé iskolázott, idősebb vidéki szavazókból állt, miközben a fiatalabb, iskolázottabb, urbánusabb réteg jórészt ellenfelüket támogatta. Mindkét esetben az éppen regnáló hatalomnak, Ficónak és Babišnak kedvezett újraválasztásuk, bár az utóbbi most sokkal jobban rá van szorulva Zeman segítségére.

De itt nagyjából véget is érnek a párhuzamok, ha elmerülünk a részletekben, egyre több különbség válik láthatóvá. Először is Gašparovič jóval nagyobb arányban (55,5 : 45,5) tudott újrázni, míg Zemannak ez csak egy hajszálnyival sikerült (51,4 : 48,6). Radičová már elnökjelöltsége előtt is ismert politikus volt, míg Zeman ellenfeléről, Drahošról a csehek többsége se tudta pár hónapja, hogy egyáltalán létezik. 2009-ben Szlovákiában már bőven lett volna miért büntetni a három éve hatalmon lévő első Fico-kormányt, ráadásul a gazdasági válság kellős közepén szavaztunk. Most Csehország a gazdasági konjunktúra és jólét csúcsán áll, az Európai Unió legalacsonyabb munkanélküliségi mutatójával, miközben Babiš még el sem kezdett kormányozni.

A legnagyobb különbségek azonban a két győztes politikai előéletében fedezhetők fel. Zeman a kommunizmusban tudományos tevékenységgel kezdte, ellenzékiként folytatta, majd nyugati irányultságú demokrata lett. A mindig is opportunista Gašparovičnak sosem voltak elvei, kiszolgálta a kommunizmust meg Mečiart is. Zeman elévülhetetlen érdemeket szerzett Csehország euroatlanti integrációjában, míg Gašparovič bűnei szinte elévülhetetlenek abban, hogy Mečiar szekértolójaként majdnem meghiúsította Szlovákia euroatlanti integrációját. Zeman (miniszterelnökként) befejezte a gazdasági átalakulást a bankrendszer konszolidációjával és privatizációjával, míg Gašparovič Mečiar privatizációnak csúfolt szabadrablásához asszisztált. Szóval míg Zeman eleinte a demokrácia, a piacgazdaság és a nyugati orientáció szempontjából egyértelműen pozitív figura volt, és útközben, fokozatosan „romlott el”, addig Gašparovič mindig is a rossz oldalon állt.

Zemannak művelt, intellektuális énje is van, híres elmés mondásairól, Gašparovič buta és primitív, aki arról híresült el, hogy folyton belezavarodik a mondandójába és az égvilágon mindent összekever.

A felsorolt különbségek miatt így téves lenne azt a következtetést levonni, hogy Szlovákia most már jobban áll Csehországnál, ami demokráciájának és választóinak minőségét illeti. Kiska 2014-es győzelme Fico ellen nem jó viszonyítási alap, inkább szabályt erősítő kivétel – olyan ez, mintha az egypárti kormány élén álló, 6 éve miniszterelnökösködő Babiš indulna a cseh elnökválasztáson.

Ez nyilván nem azt jelenti, hogy Csehországban jó irányba mennek a dolgok, ennek épp az ellenkezője igaz, de ez ne tévesszen meg minket Szlovákia helyzetének megítélésében. A rózsaszín szemüveget most is tegyük félre. Nyugati szomszédunknál még mindig erősebbek a demokratikus intézmények és nagyobb a demokrácia iránt elkötelezett szavazók aránya. Ha csak kicsivel is. Az már más kérdés, hogy ez mire lesz elég, mert az előttünk álló időszak a Babiš–Zeman-duó rendezésében egyértelműen a demokratikus intézményrendszer legnagyobb tesztje lesz Csehország rendszerváltás utáni történetében.